Otthont a magyarnak!

Váradi kávéház,
bús jelen, halk szavak;
régi tűz, régi láz
oly mélyen alszanak.

Tegnappá vált immár
az álmodott Holnap,
a jelenünk cingár,
fűzfa sípok szólnak.

Tespedve a télbe
bevették a várunk.
Ébresztőt remélve
ugyan, mire várunk?

A ma múltat idéz,
vitriollal mardal,
terem-e jó vitéz,
plajbásszal, vagy karddal?

Szabad szelek fújnak,
ébresztő, csibészek!
Ha virrad az új nap,
szunnyadozni vétek!

A zsarnokot penge
küldje a pokolra,
kinek karja gyenge,
nosza, kapjon tollra!

Jöjj áldott szabadság,
s akik ma zavarnak,
népünk békén hagyják!
Otthont a magyarnak!