Patóka Pál

Kicsi kert a ház megett 
szúnyogfalkát rejteget. 
Viszket tőle a karom, 
csapkodom és vakarom.

Buja éden e vadon, 
muhar nő itt szabadon, 
parlagfű, százéletű, 
karácsonyfa méretű.

Miért hagyom – kérdezed –, 
mozogni nem élvezet! 
Nálam nem szánt, szent a ló, 
megsegít a  Fentvaló.

A pihenés emberi, 
majd nő másutt tengeri. 
A termésnek mi haszna? 
Úgysem viszem piacra!

Elburjánzott a málna, 
bár a szám azt zabálna. 
Itt sok minden tenyészik 
a máktól a penészig.

Kapálni nem szeretek, 
gyomos a tök, a retek. 
A krumpli is gazban áll, 
legjobb szerszám a kanál!

A szőlőbe nem megyek, 
dongók járják, vad legyek. 
Ott a munka temérdek, 
és ahhoz én nem értek.

Hadd verje fel a haraszt! 
Úr vagyok én, nem paraszt! 
S aki annak születik, 
így húzza el szüretig.