Sovány vigasz

„A liget fölött jeges szél zokog.
Fájó könnye fák kérgére hullt,
s míg úgy sír, mint talp alatt a homok,
zokogásában muzsikál a múlt.”

(Kovács Daniela: Végre meglátom)

A homok sírását régóta ismerem,
mikor talpam alatt oly kínnal csikorog,
fájdalmát a percnek így osztja meg velem,
én némán hallgatom, s elszorul szív, torok.

Visszasírjuk mi is a kavicséletet,
homokszemek vagyunk malomkövek között,
mit közönnyel őröl az őrült gépezet,
végzetünk malmába ördöghad költözött.

Lelkünkért tán egyszer Odin küld majd valkűrt,
addig is csüggedten nézünk az égre fel:
ott fenn az ezüst hold, mint míves angyalkürt,
rajta az őszi szél vigaszdalt énekel.

2013. szept. 20.