Szarvasálmok...

Kergetek egy álmot, messzire kiáltok:

Szalmavirágok! Szálltok a széllel

szőkén, árván. Mért sírdogáltok,

simogató kezekre vágytok?

Szerelmet hazudik a nyárnak

ahogy zokog a kóbor szél...

Megbolydulnak a bódult méhkasok.

Méhek virágra szállnak , szeretni vágynak.

Nyár lehel nekik mézzel akácillatot.

Térdre hullnak ma  űzött szarvasok...

Az erdő sötét. A csalit cseles, ezernyi rejtek,

lélekmentő csapás. Kopók szimata elől elvezet.

A dörgő fegyver oly könnyen szíven talál…

Térdre hullunk akkor mind és jöjj halál.

Elveszett az álom, semmivé válott.

Aknaszilánkok,lábakat vérrel festik.

Szép őz! Ne várj rám...csillag a tó szemén.

Kijárt csapásokon lépked holdfénynél,

úgy vár a szelíd ünő...eresztik

már a kutyák feszes szíjait... ki jár ott,

hol földre rogynak  a szép szarvasok?