Szerelem és líra - XVIII.

Tizennyolcadik rész

A Rómeo és Júlia szerelemfelfogása azért mondható ma is korszerűnek, mert olyan problémákat állít az ábrázolás homlokterébe, amelyek ma is jellemzik a szerelem hétköznapi szituációit.

A Rómeo és Júlia szerelemfelfogása azért mondható ma is korszerűnek, mert olyan problémákat állít az ábrázolás homlokterébe, amelyek ma is jellemzik a szerelem hétköznapi szituációit.

Jószerivel talán nincs is más alkotás, amely ebbe a kategóriába tartozna. A középkori felfogás szerint a szerelem betegség, szerelmi nyavalya, és a lovagregények zöme – mint a Trisztán és Izolda – a szerelem teljes meg nem értését sugározzák, az újabb koriak zöme meg nem nagyon tud semmi újat hozzátenni Rómeo és Júlia történetéhez. A szerelmi történetek jelentős része emellett meg éppen a Rómeo és Júlia bevallott, vagy be nem vallott utánérzése.

Az ókori irodalom azonban szinte beláthatatlan tartalékokkal rendelkezik a témát illetően. A szerelemnek olyan vonatkozásait is említik, amelyek a modern irodalomban még ma is szokatlannak számítanak. Elég csak Philemón és Baucis történetét említenem. Az egymást öregkorában is rendíthetetlenül szerető férj és feleség alakja nem megszokott jelenség az új és a legújabb kor irodalmában. Helyettük inkább a szerelem múlékonyságára esküszik az utóbbi néhány évszázad literatúrája. A szerelmet lényegében szeszélyes, rövid ideig tartó elmezavarnak ábrázolják, amely általában ugyanolyan gyorsan távozik, ahogy jött, és minden esetben romhalmazt hagy maga után. A szerelmen átesett fiatal aztán kénytelenségből kijózanodik, hogy végre az élet fontosabb dolgaival is törődhessen.

Philemón és Baucis mellőzése a modern világirodalom legnagyobb hiányosságai közé tartozik. A szerelem teljességének átéléséhez pedig szükség volna a két halhatatlan karakterére. Az idill nem tartozik az irodalom témái közé, annyira nem, hogy általában mindenféle habókos „realista”, meg egyéb indíttatásokból folyamatos igaztalan bírálatok érik. A modern poétika elméletei általában interdiktum alá helyezik, de lényegében komoly indok nélkül. Vagy mindenféle érvpazarlás mellőzésével egészen egyszerűen tagadják a lehetőségét. Ilyenkor a teoretikus axiomatikusan közli, hogy „mint tudott”, a jelenség „nincs”, „nem létezik”, lehetetlen; esetleg „tapasztalataink szerint ez nem lehetséges”. Elfelejti közölni, hogy a királyi többes mögött nem az emberiség évezredes empíriája rejtőzik, csupán magának, a teoretikusnak saját szegényes élettapasztalatán alapuló általánosítása. Ha pedig beleolvasunk a teoretikus másik írásába, ahol „merő véletlenségből” az áll, hogy elméletgyártónk „a szerelemmel és hasonló gyarló jelenségekkel kizárólag teoretikusan foglalkozik”, minden világos.

Az emberiség tapasztalatai ugyanis nem támasztják alá a teoretikus véleményét. Az idill ugyanis – ha nem is tűnik nagyon gyakori jelenségnek – egyáltalán nem ritkaság. Gyakorlatilag bárki találhat a saját elérhető közelségében legalább egy olyan idős vagy idősödő házaspárt, akikről mindenki tudja, hogy „szépen élnek”, és akiket általában tisztelet és szeretet övez. Talán napjainkban nem ilyen a hosszú házasságok zöme, de nem is kell lámpással keresni a megbecsülésben és szeretetben élő idős párokat. Voltak ilyenek minden időben, mindannyian láttuk őket, hallottunk róluk, életek apáink és nagyapáink korában, és előtte is.

A sírig tartó szövetségben élő párokról a modern irodalom általában nem vesz tudomást, ami megbocsáthatatlan hiányossága. Helyette inkább a felbomló, csődbe jutó, erőszakkal, csömörrel vagy gyűlölettel végződő házasságokat preferálja, sőt éppenséggel „a házasság lehetetlenségéről” locsog. Ez egyenesen következik szerelemtagadó alapállásából, fellengzős elméleteinek életidegenségéből. Utóbbiak okait majd a következő részekben szeretném górcső alá venni.

Az európai irodalom és szerelem-ábrázolása lényegében csökevényes. A mai napig lényegében a Rómeo és Júlia utánzatának, gyakran torzképének tekinthető, az úgynevezett magas irodalom is, a népszerű irodalom meg a film még inkább.

A lírában valamivel jobb volt a helyzet, de a közelmúltban uralomra jutó szintén fellengzős és életidegen teóriák csaknem nullára redukálták a szerelmi lírát.

Nézzük közelebbről a modern irodalom csökevényes szerelem-ábrázolását.

Könnyebben áttekinthető, ha sorra egymás mellé rakom a legfőbb motívumait. Az utóbbi kétszáz esztendő során ezek lényeges momentumaikban gyakorlatilag nem változtak. Legfeljebb a túl merev kritériumok kissé rugalmasabbá váltak, a szerelmespár női tagja nem feltétlenül zsenge korú szűzlány, lehet esetleg özvegyasszony, esetleg – viszonylag újabban – elvált is. A lényeg azonban változatlan.

A legfontosabb motívumok:

    Két ragyogóan szép fiatal, egy fiú és egy lány egymásba szeret.

A ragyogó szépséget Shakespeare nem hangsúlyozza, csak az ifjúságot. A modern irodalom – és különösen a népszerű irodalom meg a film – azonban szinte olyan látszatot kelt, mintha a szerelem, csak a tökéletes testű fiatalok ritka kiváltsága lenne.

    A történet egyedül a szerelem keletkezésére összpontosít.

A szerelem kialakulása az európai irodalom talán leggyakoribb szituációja. Toposzok tömege alakult ki ezzel kapcsolatban. Az epikában – különösen a népszerű epikában – a szerelem kialakulása sok esetben háttértörténet, vagy éppenséggel a kalandos cselekmény kötelező tartozéka. Olyan témánál is, amelynek elvben éppen semmi köze sincs a szerelemhez. A filmben ez egyenesen dramaturgiai toposszá vált, már a szereplők rendszerét is úgy tervezik meg, hogy eleve tudják, kinek kivel kell majd szerelembe esnie. Óhatatlan, hogy nagyon sok esetben az élettől teljesen idegenné válik emiatt a történet, gyakran meg az egész alaphelyzet kimondottan bárgyú.

    A történet kétféleképpen végződhet: tragédiával vagy házassággal.

Itt van a szerelemről szóló európai irodalom legnagyobb hiányossága. A szerelem ebben a tálalásban voltaképpen nem más, mint néhány ritka szép ember életének a házasságkötésig terjedő szakasza.

Az ember életében a házasság első évei, a gyermeknemzések, a gyermekek születése, a családalapítás meghatározó fontosságú. Voltaképpen fontosabb, mint a házasságkötés előtti életszakasz, hiszen itt és ekkor mélyül el igazából a szerelem.

Erről az irodalomban és a filmben igen ritkán esik szó.

Művészfilmben és mai úgynevezett magas irodalomban meg csak torzképet látunk róla….
Mintha minden házasság torz és reménytelen volna, mintha minden gyermekkor örömtelen lenne…

Melyik kalaplengetve emlegetett mű mutat normális házasságot?

Mintha az európai irodalomnak nem volna mondanivalója az emberélet egyik legfontosabb szakaszáról.

Folytatása következik.