Színes álmok (Miasszonyunknak)

Büszke voltam egykor, kevély ifjú titán,
bölcs is tán, mint aki általlát a szitán.
Izomlepke, ki a gubóból kirágott,
s hittem, hogy megváltom egyszer a világot.

Elmúlt régbeporzott virágos tavaszom,
nem jutottam tovább hangzatos szavakon.
Gyümölcsös nyár aszalt, kárhozatba vitt be;
menekítném bőröm méla őszi hitbe.

Vérző falevél lesz vágyam lepkeálma,
Pegazus-szél hátán mégis egyre szállna.
Munkában vezeklem, magam nem kímélve,
s remélem, az idő nem fordul még télbe.

Jó Anyánk, ki sorsom követed szemeddel,
maradék erőmet, kérlek, még ne vedd el!
Meglehet, hogy én már sosem látom Párizst,
álmaimból rakok Neked katedrálist.

2014. máj. 4.