Szómagvetők

Szavaim magvetéséből
néhány szó útfélre hullott,
kismadárkák csípkedték föl,
magnyi sorsuk ennyin múlott.

Más szavak meg köves földbe
estek, és kikeltek gyorsan,
de gyökérzet nélkül gyönge
hittel elszáradtak sorban.

Megint mások szúrós bogáncs
közé hulltak, s velük nőttek.
„Egyre megy – mondták -, rá se ránts!”
S a gazok elnyomták őket.

A többi szó jó talajba:
szívmély barázdákba esve
verssorokká sarjadozva
szárba szökkent, kalász-versbe.

S termést harmincszorost hozhat,
hatvanszorost, százszorost is,
aranyfeje magtól roskad,
lehet búza avagy rozs is.

Magvető az örök Isten,
egy falat kenyérke-jó szó
lelkem éhét, hogy enyhítsem,
Tőle mindig jut. És oly jó,

hogy a költő is napszámos
az Úr szántásvetésében,
Aki megáldja őt számos
munkájában s pihentében.

Úgy van már, hogy egyre többször
szántok-vetek az Istennel,
s karéjnyit ma örömömből
ki-ki vehet szeretettel.