Történelmi fordulópont volt-e Szigetvár ostroma? - XXXV.

HARMINCÖTÖDIK RÉSZ

 

A pécsi bég 1555. december huszadikán írott levelét a kanizsai katonák egy portyája elfogta. Parancsot tartalmazott a török főtisztek számára, hogy minél hamarabb végezzenek a Dél-Dunántúl meghódításával.

 

A levélben foglaltak megismerése fokozta a kanizsaiak és a szigetváriak éberségét.

 

Ismét meg kell állnom egy pillanatra.

 

Még a lepantói csata előtt vagyunk, a török tengeri hatalma töretlen. Történettudományunk a „szükségszerűség” arctalan fantomjának hajszolásával arra nevelt bennünket, hogy csak azokkal a történelmi eseményekkel vessünk számot, amelyek megtörténtek, és ne is törődjünk azokkal, amelyek nem következtek be,

 

Ez a szemlélet súlyos tévedések forrása. Eltakarja előlünk a történelemben élő, dolgozó ember küzdelmének, tevékenységének értékét, értelmét.

 

Nézzük a konkrét szituációt:

 

Elgondolkodott-e valaha valaki az 1550-es évek dél-dunántúli harcainak világtörténelmi jelentőségéről?

 

Senki föl se vetette, a hivatásos történészek szokásuk szerint unottan legyintenének rá. A török hódítás Magyarországon megállt, nyilván „így volt szükségszerű”, a dologra négyszázötven évnyi történelem halmozódott, kit érdekel ma már…

 

Csakhogy…

 

Ha a török elfoglalja a dél-dunántúli várakat, köztük a kulcsfontosságú Kanizsa várát, és ha folytatja támadását Stírián keresztül, ha elözönli Észak-Itáliát, ki és mi állítja meg az oszmán előnyomulást?

 

A pécsi bég leveléből nyilvánvaló, hogy a töröknek voltak ilyen céljai. Ha sikerrel jár, ki áll az útjába?

 

Ha a szárazföld felől támadja Velencét és Genovát, hogyan védik meg magukat a kereskedő köztársaságok? Ha a török elfoglalja kikötőiket, kezébe kerülnek hajóépítő műhelyeik, flottájuk egy része, felszereléseik zöme, hogyan alakul a hatalmi helyzet a földközi-tengeri térségben?

 

Mindez nem kérdés, mert fizetetlen végvári katonáink helytálltak ebben a nagyon nehéz korszakban. Ne feledjük: 1555-ben a török birodalom hatalma csúcsán áll. Szulejmán még egy évtizedig uralkodik. A dél-dunántúli magyar várak zöme 155-ben elesett, a török egészen a Balaton partjáig hatolt. A Stájerországba vezető utat azonban elállja előle Kanizsa vára, ráadásul még mindig magyar kézen Szigetvár, stratégiailag roppant érzékeny helyen, ahonnan a török egész magyarországi hódítása kétségbe vonható.

 

Szigetvár – tüske a török körme alatt.

 

Az új parancsnok, Horváth Stančić Márk győri lovaskapitány 1556. február 13-án vette át a gondjaira bízott várat. Kerecsényi már korábban távozott, az új várkapitány érkezéséig Zeöld István helyettesítette.

 

A helyzet válságos volt, a fizetetlenség miatt megkezdődött az őrség feloszlása.

 

A katonák között zendülés tört ki. „Rabok nem vagyunk, nincs mivel élnünk, éhen meg nem halhatunk!”  - kiabálták a zendülők. Zeöld István csak nehezen boldogult velük, azt nem is tudta megakadályozni, hogy a gyalogságból száz harcedzett ember elhagyja a várat, és Győrben vállaljon szolgálatot.

 

1555-ben Nádasdy Tamás nádor Emlékiratot intézett az uralkodóhoz a magyarországi várak ügyében. Ebből derül ki, milyen is volt ekkor a védelem rendszere. A nádor negyvenhárom dunántúli erődöt sorol fel, de ezek közül csak huszonötöt minősít várnak. A többi kastély, monostor, erődített templom, udvarház, kisebb palánk, tarisznyavár, stb. némelyik őrhelyként, némelyik kisebb bázisként szolgál.

 

A felsoroltak mellett akadtak magántulajdonban lévő erősségek is.

 

Nézzük, milyen erődök voltak ekkor a Dunántúlon:

 

Várak (castrumok):

 

Ø       Győr,

Ø       Tata,

Ø       Palota,

Ø       Csesznek,

Ø       Szentmárton,

Ø       Ugod,

Ø       Pápa,

Ø       Kesző,

Ø       Döbrönte,

Ø       Devecser,

Ø       Somlyó,

Ø       Vázsony,

Ø       Tihany,

Ø       Sümeg,

Ø       Csobánc,

Ø       Szigliget,

Ø       Tátika,

Ø       Rezi,

Ø       Szentgrót,

Ø       Zalavár,

Ø       Komár,

Ø       Berzence.

 

Ezek között jócskán akad kisebb is.

 

Kastélyok (castellumok):

 

Ø       Szentgyörgy,

Ø       Marót,

Ø       Kéthly,

Ø       Mére,

Ø       Lak,

Ø       Csákány,

Ø       Korotna,

Ø       Sulyok,

Ø       Szemnyér,

Ø       Mesztegnyő,

Ø       Bajom,

Ø       Kapos,

Ø       Sziget,

Ø       Szentjakab.

 

 

Erődök (fortalitiumok):

 

Ø       Asszonyfalva,

Ø       Sitke,

Ø       Bér,

Ø       Egervár,

Ø       Kéménd,

Ø       Peleske,

Ø       Kanizsa,

Ø       Csurgó,

Ø       Muraszombat,

Ø       Rum,

Ø       Hídvég,

Ø       Kapu,

Ø       Vasvár.

 

A teljes végvári rendszer költsége évente 761 766 forint volt, melyhez Ausztria évi 118 496 forinttal járult hozzá.

 

Hányan védték a nagyobb várakat?

 

Az ország öt legfontosabb végvára őrségének létszáma 1554-1555-ben
Komárom	1183
Győr	913
Eger	858
Gyula	715
Szigetvár	600

 

A fontos várak közül Szigetvárat védték a legkevesebben. A hatszáz ember a falak megfigyelésére, őrszolgálatra is kevés lehetett.

 

Mindenki tudta, hogy újabb török támadás készül a vár ellen.

 

A volt parancsnok, Kerecsényi László már odahaza, saját kányaföldi várkastélyából írta 1556 januárjának végén:

 

„Én minden órában csak azt várom, hogy mikor szállják meg Szigetet a törökök”.

 

Folytatása következik.