Októberi szél,
Hull a falevél,
Vékony ruhát
Rajtunk az Ősz
Kabátra cserél.
Felhőkaraván
Lóg az ég nyakán,
Úgy tűnik,
A Nap se süt ki
Tavaszig talán.
Füstszínű az ég,
Komor szürkeség,
Önbizalomból,
Reményből
Soha nem elég!
Októberi szél
Legendát mesél,
Az anyagban
Rejlő gonosz
Soha nem henyél.
Szürke, nyomorú,
Vén őszi ború.
Elmúlást látva
Az Ember
Mindig szomorú.
Októberi szél,
Hull a falevél,
Valamennyi
Élet-síkon
Embert keresve Istenre találunk,
Istent keresve Emberek vagyunk.
Embert keresve gyakran hezitálunk,
Istent keresve sosem alkuszunk.
Profán képzelgés korában
Múlt alszik doktrína-ágyban.
Panasztömeg glédába áll,
Csüggedés távlatot zabál.
Drón billeg a torony felett;
Semmire sincsen felelet.
Profán bölcsesség korában
Ateizmus fő bronztálban.
Lélekre műanyag terül,
Az alkonyat pénzbe kerül.
Isten mosolyog magában,
Profán önhittség korában.
"Nem az hadnak sokasága"
Teszi az erőt,
Hanem hogy bátran megállunk
Akárki előtt.
Nem a bürokrata végzet,
Nem a túlerő,
Nem pénz-piramisoktól lesz
Emberi jövő.
Mióta az eszem tudom,
A Fradi volt a Csapatom.
Öt-hatéves korom óta
Jár a lelkem Fradi-srófra.
Mindig bajnok-várományos;
Hajrá!
Hajrá
Ferencváros!
Egykor Albert, Géczi, Novák,
Örök zöld-fehér legendák.
Egykor Zseljeznyicsar ellen
Fordítottak - idegenben...
Zöld-fehér,
Bátor,
Huszáros!
Hajrá!
Hajrá
Ferencváros!
Később Rab Tibor, Nyilasi,
Meg Dalnoki Jenő bácsi...
Hét Dózsa-éven áttörve,
KEK-döntőbe menetelve...
Idő rögös országútján
Gurul a világ,
Útjelzőként sárgulnak az
Aranyalmafák.
Egyenesnek tűnik az út,
Mégis kanyarog,
Táguló körben haladnak
A spirálisok.
A kételyek ködfelhője
Mindent eltakar,
Istent kereső hitetlen -
Jeleket akar.
Idő rögös országútján
Száz nemhit terem,
Távlat híján poshadni kezd
A Történelem.
Idő rögös országútján
Élet-ravatal;
Ballaszt a kánon-művészet,
Meg a hivatal.
Idő rögös országútján
Mégse csüggedünk,
Ma egy éve...
Sok együtt leélt házas év után
Megkaptuk végre az egyházi áldást...
Végre találtunk
Egy derék Papot,
Aki a templomban
Összeadott.
Összeöltöztünk,
A templomba mentünk,
A Lányaink is ott voltak
Velünk.
A szél levelet hordott szerteszét;
Oltár előtt fogtuk Egymás kezét.
Egy éve két külön évforduló....
Fogom a Kezed,
Drága Anikó!
Sárgulnak a falevelek,
Vénül az esztendő-gyerek.
Ősz-tengerben evickélnek
Az unalmas őrültségek.
Bumburnyákok rasszistáznak,
Szabadság-szólamok - fáznak.
Sárgulnak a falevelek,
Nem minden "kell", ami "lehet".
Hullni kezd a falevél,
Művelt nyugat újbeszél
Posztmodern üvegcsodákon
Kacag a zsúpfedél.
Szomorkás idei Ősz,
Sok lúd polkorektet győz,
Kultúrsznob kockafejekben
Egyre gyűlik a gőz.
Hullni kezd a falevél,
Európa mendegél,
Döbbenetes vakságában
Nem tudja, hova ér...
Napjaink már rövidülnek;
Jelen arcán ráncok gyűlnek.
Minden öregebb a vártnál;
Az Ősz - rejtélyekbe hátrál.
Zsugorodik a fény laka,
Puhán terjed az éjszaka.
Napjaink már rövidülnek
Reményeink - Hitre ülnek.
Minden egybekapcsolt kezet
Megvéd a szent emlékezet.
Végzet-bajok még kerülnek;
Napjaink már - rövidülnek
Ötvenötödik őszöm -
Panyókára vetve;
Bámul rám a vén tükörben,
Mint egy öreg medve.
Tán magam se hiszem el,
Talán nem is kéne,
Lesiklik rólam az ördög -
Ötvenötödjére.
Független költészetnek
Sok munka az ára,
Élek, amíg nem szorulok
Csáky szalmájára.
Szeptemberi körteségek;
Ha tehetem - körtén élek.
Sok zivatar meg nem törte,
Bőven terem most a körte.
Friss, zamatos, finomságos
Körtével telik a lábos.
Körte könnyen vidít engem;
Kiskorom óta kedvencem.
Körtével még szebb az élet;
Szeptemberi körteségek.
Felénk tekint a verdeső,
Most születő
Árva
Jövő...
Rajta ül a pénz végzete,
S a vérontás igézete...
Polkorrekt világhatalom
Gubbasztana örök fagyon...
Felénk tekint a remegő,
Félve alakuló
Jövő...
Katasztrófák rettenete
Vigyorog bele a ködbe...
De - végzet sohasem lenne,
Ha sohasem hinnénk benne...
Mindent, ami csak tehető,
Tőlünk vár el a Jövendő.
Multikulti-végzet helyett
Milyen Jövőt vár az Élet?
Békés kisközösségeket,
Ősz a legendák hona.
Démonoktól félve
Befőzi most az ember a
Múltakat - a Télre.
Ködös, rongyos hajnalok
Fáradtan csorognak,
Titokzatos, nyűgös esték
Halkan gomolyognak.
Köd üli a láthatárt,
Baljóslatú hártya,
Terjeszkedik az éjjel, mint
Ördög nagykabátja.
Ősz a legendák hona,
Fent kering a kánya,
Lent halált űzve fénylik a
Képzelet világa.
Isten nélküli világban
Profán ima szól,
Vén önarcképéhez pózol
A pénz valahol.
Anyag-végzet templomain
Hideg béke ül,
Az Ember világba vetve,
Mindig egyedül.
Magányos anyag-világban
Kopár lét terem,
Nincs az anyag-életben
Se cél, se értelem.
Isten nélküli világban
Az érzés beteg;
Istent játszanak halandó
Isten-emberek.
Évtizedek óta
Úgy mész el mögöttem
Hogy megsimítod a fejem...
Én meg közben lehunyom a szemem...
Évtizedek óta
Otthont és Létet szentel
Jelenléted.
Általad,
Neked
Érted élek...
Áldott
Az érintésed...
Jövő-sorsok csillagútján
Európa mendegél,
A saját mércéje szerint
Minden népe jót remél.
Akad, aki a temérdek
Eszével azt képzeli,
Hogy a nyugat az iszlámot
Majd pénz-hitre téríti.
Kapzsiságra redukálta
Fejlett nyugat - önmagát,
Az iszlám meg ennél sokkal
Különbnek érzi magát.
Jövő-sorsok csillagútján
Számos ország lépeget;
Isten tudja, Múlt-Jövendőt
Ki bűnhődött eleget...
Nyerít a Jövő-paripa,
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.
Hazasuhan a pokol, vagy
Elevenbe vág;
Lesz-e Európa helyén
Mohamed-világ?
Vén Európában már csak
Bolondgomba nő?
Lehet-e még egyáltalán
Értelmes Jövő?
Nyerít a Jövő-paripa
Kavarog a szél,
Vagy jobb korszak jön, vagy csupán
Profán, puszta tél.
Őszi égen
Szürke bánat;
A feloldás sose várhat.
A semmi-pokolba vezet
A posztmodern igyekezet.
Ahol válasz sose terem,
Ott csak a kérdés esztelen.
Nem attól gyógyul a beteg,
Hogyha vagdossák a sebet.
Skandálhatunk jelszavakat,
A profán csak profán marad.
A polkorrekt meg nem renget
Erkölcsöt,
Vagy világrendet.
Őszi égen
Száz vén holló;
Jó csak igaztól várható.