lnpeters blogja

Bethlen Miklós tehát nem írta azt, hogy Paka az erdőből érkezett – mert hogy nem is érkezhetett onnan. Ha még ott lett volna, már keresnék a társai. Ez nem tréfa, a hiányzó vadász bajban lehet, fára menekülhetett, vagy éppen tragédia érhette.

Ha pedig Paka nem jöhetett az erdőből, a vadkan mítosza magától összeomlik – de összeomlik az bárhol, hiszen ezer sebből vérzik. Mint a kártyavár, ahol megbökjük, ott csuklik össze.

Bethlen leírása tele van efféle finomságokkal. Számos dolgot úgy közöl, hogy nem írja az ellenkezőjét.

Hát meddig még tovább,

Hát merre még, Uram?

Ötven felett a vén Idő

Suhan,

A Jövő kamaszlányként andalog,

S kikacagnak

Az ifjú hajnalok.

—–

Hát meddig még tovább,

Mivégre még,

Uram?

—-

Hát meddig még tovább,

Hát meddig még, Uram?

Végül az égbolt úgyis

Rám zuhan,

Marad a szürke, tompa színezüst,

És az Idő eloszlik,

Mint a füst.

—–

Hát meddig még, Uram,

S legfőképpen:

Hová?

—

Kapzsiságé lett világod,

Uram;

Hőség-Zsarnok vesztét érzi,

Átkozódik szüntelen,

Felhőfoszlányok portyáznak

Fenn, a magas Egeken.

—-

Határozatlan az Idő,

Minden egybe sose vág,

Rendszerváltó vad remények

Sírjára hull a virág.

—–

Ember? Vakon fontoskodik,

Csupán Isten feje fő;

Mint a cigarettahamu -

Elenyészhet a Jövő.

—-

Nyugtalan Nyár. Hőség kopog

Az Öröklét ablakán,

Globális-felmelegedve

Visz az új ösvény talán.

——

Hőség-Zsarnok vesztét érzi,

Belead minden erőt,

…

A király kíséretével együtt csak akkor érkezett meg, amikor az ülésterem már tömve volt. A fekete pálcások törtek utat számukra a tömegben. Lipót megfázhatott, mert köhögött és prüszkölt. Díszes magyar öltözéket viselt, ami igen megnövelte volna a méltóságát, ha tudja viselni. Az esetlen botladozás azonban kifejezetten ostobának mutatta. Tanácsnokai rendíthetetlenül kitartottak a paróka mellett. Magam a karzatról láttam ezt a bevonulást, a császár szánalmas volt.

Nyolcvannyolcadik rész

A líra a legszemélyesebb irodalmi forma. Személyessége azonban közügy; az emberi lényeg azon részét fejezi ki, ahol egyén és közösség találkozik. Az Ég a Földdel összeér, ahol az emberiség személyes énje és közösségi énje egymással találkozik.

A költészet az emberiség kincse. Maga is egy világ. Voltaképpen minden nyelven más és más világ. A soknyelvűség az ember önvédelmének egyik legfontosabb eszköze, és minden nyelvnek szüksége van költészetre.

Napról napra, mindig újra

Tárt lélekkel,

Összebújva

Lélegzik

A Szerelem.

—–

Hosszabb meg rövidebb évek

Megpihenni be-betérnek,

Ez Múlt lesz,

Az Sejtelem.

—–

Isten egymásnak teremtett,

Élünk fényes, ősi rendet,

Minden percünk: végtelen.

—–

Szelíd béke szent csöndjében

Élni a Másik szemében;

Hétköznapi szerelem.

——

Napról napra, mindig újra,

Vénülve és megújulva

Lélegzik

A Szerelem.

Zrínyi Miklós gyilkosai nem öngyilkos merénylők voltak, és legfőképpen nem magányos őrültek. A gaztett aprólékos megszervezése, gondossága arra vall, hogy mindenképpen élvezni akarták az érte járó díjat. Nem hinném, hogy ingyen gyilkoltak volna.

A megbízó valószínűleg elvárta, hogy Zrínyi halála ne tűnjön gyilkosságnak. Azzal semmit sem nyert volna. Nyilván azt akarta, hogy Zrínyi váratlanul meghaljon, de ő maga ne kerüljön gyanúba. Ha meg mégis, akkor tűnjön habókos összeesküvés-elméletnek.

Augusztustól

Most temérdek

Verőfényt kapunk,

Tán többet is, mint amennyit

Fogadni tudunk.

—–

Perzsel a Nap, ömlik ránk a

Nyári szent meleg,

Befőznénk, elraktároznánk,

De azt nem lehet

———

A lelki Nyár is beszökik

Nyitott ablakon,

S lelki gyümölcs is terem a

Fényes Nyarakon.

—-

A lelki verőfényt Isten

Juttatja nekünk,

Annál inkább, minél többet

Ér az életünk.

—-

Bennünk áll a végtelenség,

Az anyag forog,

És helyettünk cselekedni

Augusztus Asszony az Idők Hegyén

Hever szélcsendből font kerevetén.

—-

Pogány hőség van, tikkasztó meleg,

Izzadnak fenn a bolyhos fellegek.

—–

Perzsel a fonnyadt, izzó levegő,

Lyukas zsákból szivárog az Erő.

—-

Augusztus Asszony izzad és nevet

Nem csikordul a szélcsend-kerevet.

—-

Fullasztó álmú napsugár-ködök;

A Lét szabad – a feledés örök.

—-

Csak káprázat minden halál-határ,

Az Élet mindig új Életre vár.

—–

Augusztus Asszony forró és tunya,

Az itt publikált részletek a most készülő Ne bántsd a magyart című regényem részletei. A regényben Zrínyi Miklós nem hal meg 1664. november 18-án a kursaneci erdőben, hanem tovább él, és emiatt merőben más lesz a történelem.

A publikált részletek a regény egyik szereplője, egy Charles Davis (Később Zerinvári Dévisz Károly uram) nevű angol hadmérnök leveleiből származnak. Az első néhány még a regénynek "nem alternatív történelmi" részéből.

----------------

Drága egyetlen Jane-em!

Nyolcvanhetedik rész

A jelen kor tudománya azért is szeretné valamiféle határozott evolúciós aktushoz rendelni a líra kialakulását, mert e nélkül az ember kialakulásáról és fejlődéséről kialakított teljes képe lóg a levegőben.

A jelenlegi evolúciós felfogás szerint az ember néhány millió év alatt alakult ki valamely hipotetikus lényből, kialakulásának kizárólag az anyagi dimenzióban érthető és magyarázható okai, szempontjai vannak. Ha nagyon leegyszerűsítjük: az embert a dolgok teremtették.

Titkot sóvárgó Jelen

Morcos arccal ébred,

Tombol a Nyár, tűz a Nap,

Ünnepel az Élet.

—-

A Jelen a szép Nyarat

Mindig múlni látja,

Aggódik, hogy lyukas lesz majd

Télen a kabátja.

—–

Pesszimista pillanat

Nem talál virágot,

Siránkozás neveli a

Boldogtalanságot.

—-

Titkot sóvárgó Jelen

Retteg fiktív Véget;

De nem hisz mást, csak amit a

Rossz média béget.

——

Az öreg Nap kacag rá,

Mosolyogva éget;

Tudja: csak a pillanatban

Van az éremnek még egy másik oldala is.

Tudjuk a történelemből, miféle következményei lettek a vasvári békének és Zrínyi halálának. A magyar rendek több évtizedes szervezkedése, a török kiűzésére tett előzetes intézkedéseik mind kudarcot vallottak, a török tovább pusztíthatta az országot.

Innen indul a Habsburg-ellenes függetlenségi harcok sorozata a Wesselényi-féle összeesküvéstől a Rákóczi-szabadságharcig. Távlatosan mind-mind a vasvári béke következménye volt.

Monumentális vén folyam

Idők hátán: a Dal;

Előtte hallgatag Jövő,

Mint köd takarta fal.

------

Hullámain a Szerelem

Ezüst hajója száll,

A Dal az egyetlen folyam,

Ahol nem jár halál.

-----

Sivatagok mellett a Dal

Néhol csak pocsolya,

De posvánnyá, állóvízzé

Nem változik soha.

-------

Másutt meg szépen hömpölyög,

Mint nagyságos Erő;

Ha termékeny partokra visz

A jótékony Idő.

------

A Dal hullámai között

Siklik a Létezés,

Nyolcvanhatodik rész

A líra nem az emberiség történetének valamely szakaszában jelenik meg, hogy utána eltűnjön, a líra az emberiség örök tulajdona, ha úgy tetszik, Isten adománya. Minden korban, minden időben újjászületik, nélküle nincs emberiség.

A költészet haláláról szóló fejtegetéseket és jóslatokat háttér nélküli együgyű fecsegésnek kell tekintenünk akkor is, ha egész intézmények bizonygatják megbízhatóságukat. Akkor sem lenne egyéb buta locsogásnál, ha törvény mondaná ki.

Már felnőttek a Lányaink,

És néha hazajönnek,

És kopottas ruhája van

A meghitt, régi Csöndnek.

——–

Most újra nyári szép napok

Hódolnak tiszta Égnek;

Bolyongó szent emlékeink

Szép csendben hazatérnek.

——

Roskad már kedves körtefánk,

Még üdvöt ad az Élet;

Sok évi édes szép nyarunk

Már ősziesre érett.

——

Te drága, édes Anikóm;

Szerelmünk Isten érti;

A világ? Egyre ostobább.

Jó Hozzád hazaérni.

Miért is van a magyar történelemben 1664. november 18-nak ennyire komor, tragikus jelentősége?

Vannak események, amelyeket a jelen történetszemlélet elmismásol, elken, amelyeket a kincstári történettudat “lehúz, altat, befed”. Nemcsak Zrínyi halála ilyen, gyaníthatóan ugyanebbe a kategóriába tartozik a másik Zrínyi Miklósnak, az éppen általa eposzban megörökített szigetvári hősnek a küzdelme is, 1566. Zrínyi meggyőződéssel vallotta, hogy dédapja hőstette fordulópontot hozott az európai történelemben, megállította a török előnyomulást.

Pizza lesz akkor, vagy lángos,

Ha majd ez a kor lesz “átkos”?

—–

Vajon akkor mi lesz káros,

És mi marad tudományos?

—-

Ami egyszer múltba suhan,

Átkossá lesz bizonyosan.

—-

Ha a Jelen titkos céda,

Mindig Múlt-zsarnok a példa.

—–

Cégér a Múlt, vakít, butít,

Rejti a Jelen bűneit.

——–

Miről vitázik a város,

Ha majd ez a kor lesz átkos?

——-

Ha a Múltat “átkos”-ozza,

Ugyanazt a címkét kapja.

—-

Sok egykori kiváltságos

Hittel és jókedvvel telten;

Zöld hajnalban útra keltem,

De az úti bal-Fortuna

Csókolt reggel homlokon,

S ott rekedtem

Szolnokon.

—–

Más földrészeken át oson,

Óceánokon, Alpokon,

De hogyha én véletlenül

Belföldön vonatozom;

Ott ragadok

Szolnokon.

——-

Sajnos, nem csak bolondgomba,

Régi rossz repülőbomba

Idézett elő MÁV-zavart,

Aztán a vasút kavart,

Elengedni

Nem akart.

——–

A bombázó rég ócskavas,

De a bomba mégse avas.

——-

Nyolcvanötödik rész

A kitérők után visszatérek a művésze – vagy a költészet – halálának problematikájához. A „művészet halála” problémáját Hegel vetette fel, és jelenleg is visszhangozza a filozófia, az etika, a poétika és a művészetfilozófia.