Májusi éjszaka,
Csillagos vigasság,
A kerek égbolton
Mélység és magasság.
—-
Jövő még nincs, de már
Elült a Múlt szele;
A Jelen mindig a
Boldogság ideje.
—–
Boldognak lenni az
Élet akarata;
Csók, szerelem, mámor,
Májusi éjszaka.
—–
Tiszta gondolatok
Mellé tiszta lélek;
Boldog maradhatok,
Ameddig csak élek.
—
Ráborul, mint bajtárs
Sírjára a baka,
A borús világra
Májusi éjszaka.
—-
Pénz, piac, meg egyéb
Sajnos az író is lehet szenilis…
Erre eklatáns példa Somerset Maugham hírhedt baklövése…
Az angol író kilencvenévesen azon kapta magát, hogy a társaságból senki sem ismer. Nosza, hátha mégis…
Megakadt a szeme egy csinos hölgyön. Ezt a nőt ismernie kellene. Egészen biztosan látta már valahol.
Gyorsan megszólította:
- Hogy van?
- Köszönöm, jól, Sir.
Ebből még nem derült ki, mit csinál a hölgy. Nem baj, csak próbálkozzunk.
- Hogy van az édesapja?
- Már régen halott, Sir.
- Hát a bátyja?
Kora nyári friss derű
Száll a levegőben,
Remény-Csipkerózsika
Most van ébredőben.
—–
Eljövendő szép napok
Ígérete zendül,
Az összes gond sápadt arca
Mosolygósra pendül.
—–
Tombol a déli meleg,
Zsongnak a friss lombok;
Jövő-kékben virítanak
A távoli dombok.
—–
Kora nyári friss derű
Ragyog Lét szemében,
Talán csak bizalomból és
Hitből áll az Éden…
Vénül az Idő,
Gyorsabban rohan;
Ezerféle apró fájdalma van,
S benne az életünk
Lágyan suhan.
—–
Forog a vénülő Időkerék,
És velem él
Az Örök Nőiség.
——
Házas létünk kicsi ládikó,
Mosolygó éke Te vagy,
Anikó.
—–
Sok esztendeje fogom a Kezed;
Élek, amíg Veled élni lehet.
—–
A múltunk meghitt,
A jövőnk ködös;
Nem is érdekes, ami nem közös.
—
Óvnak a meghitt szeretet-falak,
S a mézeshetek sírig tartanak.
—–
Hetvenötödik rész
A kanonizált líra kialakulásának és tényleges szerepének számos tényezőjét vizsgáltam, de még nem esett szó az egyik legfontosabbról, amiről nálunk legfeljebb elvétve lehet olvasni, Európában sem sokat, de amiről a posztmodernnel és jelenségeivel foglalkozó amerikai társadalomtudomány meglehetősen sokat beszél.
A XX. század igen jelentős mértékben az utópiák évszázada volt.
Május első napja
Nyár képét mutatja,
Félrecsúszott a melegtől
Az égbolt kalapja.
—–
Kicsi tavaszunkba,
Fáradt otthonunkba
Szellő hátán megérkezett
A májusi pompa.
——
Friss színeket látok,
Újra élni vágyok,
Mindenütt harsány pompában
Nyílnak a virágok.
—–
Amikor a világ
Lelki szeme tompa,
Illat-árral életet ment
A májusi pompa.
—–
Május első napja
Bizonyságát adja;
Hogy a vén halált az Élet
Győzni sose hagyja.
A Szabadság bennünk lakik;
Kívül? Pénz vicsorít.
A zsarnokság ellenfele
A Képzelet,
S a Hit.
—-
A pénzért árult végtelen
Csak vásári kacat;
Semmivé illan hirtelen,
Ha Isten rákacag.
—–
Arctalan háttérhatalom
Gubbaszt a pénzeken;
S mert csak profit az istene -
Rettegni kénytelen.
—-
A Szabadság kívül nem él,
Csak bennünk ver tanyát;
Mi vihetjük a jelenen,
A szakadékon át.
——
A Szabadság: az akarat;
És Mindenki Szabad,
Emelt fővel – talpig dalban,
Nem harsányan,
Nem is halkan;
- Csendes, szerény út az emberé;
Csak ezen juthatunk tiszta
Igaz cél felé.
—–
Élni minden pillanatban,
Emelt fővel,
Talpig dalban.
—–
Az Élet mindig szerelmet remél,
S a szerelem
Örök tavaszban él.
—–
Nem harsányan,
Nem is halkan;
Ember lenni – holtomiglan.
—–
Nem térni jobbra,
Se balra;
Szükség van hűségre,
Dalra.
—–
Emelt fővel – talpig dalban;
Hetvennegyedik rész
A parttalan szubjektivitás logikusan következik a jelenlegi kanonizált költészet mögött álló ideológiák súlyos legitimációs válságából. Igazából ezen kívül alig van a hivatalos líra számára számba vehető kitörési lehetőség, legfeljebb még a teljesen amorf „költészet”, a lírává magyarázott halandzsa. Utóbbira is akad példa bőségesen, és az ide sorolható „művek” korántsem annyira riasztóak, mint a mögöttük álló ideológia.
Ezen a ponton kénytelen vagyok némi figyelmet szentelni a kanonizált líra mögött szorongó ideológiáknak.
Teliholdas éjjelen
Megújul a vén Jelen.
—–
A Hold, a derék rokon
Beragyog az ablakon.
—–
Fent a csillag-miriád
Mond csöndes litániát.
—-
Távol csillag-ormokon
Árad a szent nyugalom.
—-
Az Idő: mély hasadék;
Betölti Kezdet és Vég.
—-
Teliholdas éjszakán
Elcsitul a rossz profán.
—
Új hit, új dallam terem
Teliholdas éjjelen.
Néha meglepődünk rajta, mennyire viszonylagos is optimizmus és pesszimizmus…
A pesszimista író természetesen fából vaskarika; hiszen ha valóban végletesen borúlátó volna, ne írna egy sort sem – vagy olyat írna, ami teljességgel alkalmatlan a dialógusra.
Érdekes, mikor ki mit tart pesszimistának. Meg miért.
Benedek András egyszer azt írta, hogy Németh László összes drámája közül a Sámson a legpesszimistább.
Új hiteknek tavasza;
Csőstül ömlik a remény,
Aki tiszta tud maradni,
Naiv legyen, vagy
Szerény.
—-
Ez a tavasz tiszta még,
Csak a világ eszelős;
Aki boldog tud maradni,
Naiv legyen, vagy
Erős.
—
Magyar tavasz – tétova,
Hosszú télben átfagyott;
Másutt a pusztításunkra
Verik már
A tamtamot.
—-
Új hiteknek tavasza,
Remény-termő illatok;
A most születő Jövendő
Nagyon gyenge, és
Vacog.
—
Új hiteknek tavasza,
Tavasz van, és újul már
A falevél,
Nem mindenki próféta,
Aki beszél.
—–
Csendben felöltözködnek
Megint a fák,
Nyújtózkodva ásítozik
A világ.
—-
Végre tavasz. Az alkonyat
Kellemes.
A politika nagyszájú
Ószeres.
—–
Süt már a Nap, az enyhe szél
Port kavar;
Csak az emberi fejekben
Van zavar.
—-
Tavaszodván, csilingel
A sok virág;
S tömjénezi önmagát
A butaság.
—-
Bamba felhők szállnak
A világ felett;
Hetvenharmadik rész
Est-takaró alá bújik
A fáradt tavasz;
A rossz szó, s a kerge jóslat
Sohasem igaz.
—–
Esőverte égen a Hold
Dühösen kocog;
Nostradamus maszkjából a
Butaság vihog.
—–
Az életunt pesszimizmus
Göcsörtös fatál;
Éjszakánként csemegézik
Onnan a halál.
—
Fáradt tavasz hajléktalan
Szélnek udvarol;
Nem lévő háttérhatalom
Vihog valahol.
—-
Rózsaszín egeket fest
Reklám-grácia;
Csócsálja az élet-pótló
Bürokrácia.
—
Magyarországon gyakran előfordult, hogy nagy tekintélyű kritikusok puszta olvasás után könyvdrámának minősítettek egy-egy színdarabot.
Az irodalmi bölcsesség gyakran úgy nehezedik a műre, mint a nehéz istenátok. Minél tovább marad bemutatatlan, annál inkább könyvdráma. Pár évtized múlva már szinte bizonyítéknak tekintik a darab játszhatatlansága mellett, hogy a színházak még nem mutatták be.
Régen is így volt ez, pedig akkor még nem is létezett a rendezői színház sivár világa.
Eljött a vágyott új Tavasz,
A Nap megint kisüt,
Az Élet indul végre már,
S az óra újra üt.
—-
A körtefánk sem vár tovább,
Merészen belevág,
Megrázza fáradt lomb-haját,
S virágot hajt az ág.
—–
Szemét dörzsöli a világ,
Alkotni, élni fel;
A régi nimfa-szerető:
Tavasz jön újra el.
Március mezejét
Zimankó szállta meg,
Reszketett a fagyban
Ember, állat, gyerek.
—–
Jeges vízzel telt meg
Minden gödör, árok,
Mégis kinyíltak a
Bátor hóvirágok.
–
Hó jöhet, jég jöhet,
Mégis nyílni tessék;
Az Élet bizalma
Tavasz-kötelesség.
—–
Gazdasági telek
Fájó Földre hullnak,
A gyümölcsfák mégis
Virágba borulnak.
—–
Sokan nyegle divat
Szőnyegére ülnek,
Mégis lesznek Anyák,
Akik most is szülnek.
—–
Hetvenkettedik rész
Az előző rész végén előrebocsátottam, miféle értelemben fogom használni a következőkben az alábbi két jelzős szerkezetet:
Nem árt a definíciót megismételnem, hiszen az alábbiakban a két jelzős szerkezetet kizárólag az itt meghatározott értelemben fogom használni.
Tehát:
Szférák Zenéje – csillagszerenád;
Betölt minden szerelmes éjszakát.
—–
A vénülő Föld hallgatag egén
Valahol mindig éled a Remény.
—-
Amíg a Hold álom-ködöt kavar,
Valahol mindig felcsendül a dal.
—–
Szférák zenéje – csillagszerenád;
Csendes, akár egy meghitt, jóbarát.
——
Dal-mágia; a Múlt fennen ragyog -
És hallgatják a néma csillagok.
—–
Dallam-varázsba rejtve hömpölyög
Valami mélyen ősi és örök.
——
Szférák Zenéje – csillagszerenád;