lnpeters blogja

Ádvent van.

Jóra várunk.

———–

Borongós szürke köpenyben

Sétál az éltes November,

Vállán köd oszlopa;

Dér kavarog,

Mint hajdani

Országutak

Hajdani

Pora.

——-

Égi sóhaj, földi leltár,

Ezerféle titkot feltár.

—–

Égi moraj, földi vétek,

Lelkünk bőrén vastag kéreg.

—–

November csendes hidege

Mesebeli ködös rege.

—–

Ádvent van.

Szépre vágyunk.

——

Mint szakállas, vén hóember,

Reszketegen fut a sápadt Hold a mogorva, nagy égen;

Felhők öble mögül duzzog az alkonyi szél.

——-

Itthon a két gyerekem, csendben hullámzik a szombat;

Kint a hideg feledés, bent meg a kályha dalol.

——–

Őszi reményeket áld vagy tüntet a csalfa jövendő;

Létünk kincstárát biztosan őrzi a múlt.

——–

Kint a világban düh forr, gyűlik az indulat egyre;

Bajra a baj csörtet, rosszat a rossz követi.

———

Évtizedek telnek, és mindig rossz jön a rosszra;

Első rész

Ez a tanulmányom magától értetődően támaszkodik mindarra, amit a korábbi, A szabad akaratról írott esszémben elmondtam.

Itt legalább annyira fontos ügyről van szó, mint ott.

Elindult az új honlapunk, ahol a jelen magyar nyelvű amatőr líra értékeit kívánjuk összegyűjteni és felkarolni:

http://lira.kimte.hu

Fogunk-e meghátrálni?

Nemigen!

Ez a bicikli másmilyen:

Ilyen!

——–

Itt nem lesz protekció,

Suskus,

Stikli;

Ez másmilyen bicikli.

——-

Az anyag

Amint egy-két imádója akad,

Istent tagad;

De hogyha a Létről kérdeznek tőle,

Entrópiába menekül

Előle.

——-

Lopott illatban járó talmi fenség

Az intézményesült reménytelenség…

——-

Fogunk-e meghátrálni?

Nemigen!

Ez a bicikli másmilyen:

Ilyen!

A kisebbik is felnőtt már,

Pedig olyan hamvas,

És kislányos ma még,

Az Égen visszhangoznak a mesék;

S az Idő résein keresztül

Olykor

Megsimogatjuk régi életünket.

———

(Megígértem, hogy nem lesz vers belőle;

De tudd meg:

Elvarázsolsz bármikor.)

——-

Még szőke hajjal fogtam a Kezed,

S a szép jövőért reszkető reményt

Közömbös sziklafal takarta el,

——-

(Fantasztikus voltál már akkor is,

S azóta egyre több…)

——–

Kint hideg van…

A novemberre súlyos köd terül,

A felhő feketül,

Átokföldek

Prófétái

Ülnek ott

Felül.

——-

Lehullt a levél,

Döngve cammog már felénk

A Tél.

——-

Kint hideg van…

Szürke köd-nejlonba szorult az ég,

Eltűnt a messzeség,

Régi gyertyák csonkja szárad

Tán már

Egy sem ég.

——-

Közöny kavarog,

A négy sarokban

A nihil forog,

Meg festett világvége-viharok.

——-

(Hektór szavai az Idő palackjában – egy régi novemberből)

Trójai tábortűz mellett…

Szürke égen Hold ragyog,

Jövőt váró félelemben

Hallgatnak a csillagok.

———

Lent a völgy párás ködében

Akháj őr szeme kutat,

Isten-protekciós hősök

Fenik ránk a fogukat.

——-

Nekem nincs isteni ősöm,

Apám nemzette fiát,

Szegény asszony volt az anyám,

Nem ízlelt ambróziát.

———

Zsákmányolni jöttek ide,

S acsarkodnak – főleg rám;

A dallamban, a rímben,

Szóban, mintában, színben,

Játékban,

Hangulatban,

Abban legyél magyar…

—–

A magyar szó nekünk szent,

Másoknak hangulat,

De attól, hogy nekünk szép

Más szépet

Nem tagad.

——-

A ritmusban, a hitben,

Friss, élni vágyó hitben,

Álomban,

Szeretetben;

Abban legyél magyar….

——

Már sokszor fogtunk össze

Történelmünk telén,

S tiszteltek érte minket

Az egész földtekén.

——-

Egy hónapja

Próbálgatja

Hitemet,

Eszi a türelmemet

A net…

——-

Ahogy hűl az idő,

Éles lesz a levegő,

Elmegy

A net;

S én csak nézek,

hogy megint

Hova lett…

——-

Lám, lám,

Dagad a telefonszámlám.

Félórákig várakozom,

Reklámjaikat hallgatom,

Sokára szende női hang:

Szia!

Itt a szolgáltatói

Impotencia!

——–

Ó, net!

Kellesz most nekem

Mindenek felett!

——–

Öblösödnek a terek,

Napok rövidülnek,

Szárnyaszegett tegnapok

A lábam köré gyűlnek.

Fényesre kopik a múlt,

Vak feledés csörtet,

Doktrínába zárt képzelet

Rozsdás láncot csörget.

Öblösödnek a terek,

Napok rövidülnek,

Komolytalan lázadások

Sírba szelídülnek.

Magyarhonban este van,

Kedvesem karomba’,

Az ölelés sátrán túl

A vén puszta goromba.

Tágulnak a Mindenek,

Szűkül a szerencse,

Novemberbe lép az év,

Pihen a folyami rév.

Tompa fényű novemberben

Fényről álmodik az ember.

———

Kicsi otthon, kicsi ház,

Jókedvű füst koronáz,

Álmunkra és reményünkre

Kis tűzhely vigyáz.

———-

Novemberbe lép az év,

Gubán szunnyad a hírnév,

Tompa fényű novemberben

Hírről álmodik az ember.

——–

Eső hull a betonra,

Szürke felhő hegyorma

Úgy feszül a fejünk felett,

Mint hatalmas vitorla.

———

Novemberbe lép az év,

Hullik a fűre a sárga levél, dagonyázik a szellő;

Ősz derekán az idő szép, kegyes, ünnepies.

———

Nyájas öreg Nap néz le a szürke novemberi égből;

Arcán bölcsesség, s vágyteli ősz mosolyog.

——–

Része az évnek, a Létnek a késő ősz, meg a búcsú;

Nem jön az inferno, most csak a tél közeleg.

——–

Hibbant jóslat a végét jelzi a kerge világnak;

Vénasszonyfecsegés nem hoz a Földre halált.

———-

Nem maja próféták tudják, hogy hol jön a vége;

Leszálltatok az Idő vonatáról,

S egy szürke ösvényen

Eltüntetek;

Hiányotok fáj,

S emléketek

Magában kesereg.

——-

A könnyek függönyén

Távoli hétköznapok

Árnya

Kopog,

S a meghitt Múlt

Mélázva

Andalog.

——-

Holtak.

Az Időnek már nincs szüksége Rátok,

Csak nekünk lenne

Fájdalmas-nagyon;

Túl félszeg óhajon,

Túl elfelejtett pillanatokon.

——-

Anyám derűje,

Zsörtölődő kedve

Didergő reggelek

Vénülő fejedelme;

Október mindig hallgatag;

S Ősz derekán a vén falak

Mohón szomjazzák a konzerv nyarat.

——-

Didergő reggelek

Vénülő fejedelme;

Az Ősz az Élet

Mélyülő szerelme.

———

Súlyos felhő-frontok cikornyás fríze,

Talányos, mint az őszi csókok íze.

———

Október bölcs és hallgatag,

S a roskatag falak

Tartják az Ősz álmodozó egét;

S vigyázzák

A Szerelem melegét.

——–

Seprűs vén Október

Dagaszt őszi sarat,

Söpröget lehullott

Pesszimizmusokat.

——–

Seprűs vén Október,

Az elaggott vagány,

Tudjam, hamisan szól

A fennkölt ál-magány.

———

Seprűs vén Október

Illúziómentes;

Tudja: sertésbőrben

Bennfentes a hentes.

——–

Szikkadt brekegésnek

Örüljön a díja,

Igaz magyar dalnak

Többé nem lesz híja.

——–

S aki a magyar dal

Tüzes borát issza,