lnpeters blogja

Bár Istentől való a Rend,
Végzetet az ember teremt.

Földi hatalom képzete
Minden fátum igézete.

Külgazdasági végzetek,
Belgazdasági végzetek,

Politikai végzetek,
Világhatalmi képzetek

Mélyén lappang a túlerő,
Végzet onnan bújik elő.

Egységben van a
Fent, s a
Lent;
De végzetet - ember teremt.

Minden elrendelés-féle
A profán világrend része.

Benne a hatalom fúrja
Magát a profánon túlra,

És, ha megengedjük neki,
Jövőjét is kikövezi.

Álomvilágok határán,

Kissé még félszegen,

Kábán,

De már valódi ösvényen,

Ahol ismét lehet

Régen;

Van tisztesség,

Van erő,

Lehet értelmes

Jövő.



Láttunk kommunista álmot,

Nagy vérvörös mennyországot,

Olvasgattuk erőszakos

Katekizmusát,

Hallottuk profán rabszolgák

Kötelező, víg dalát...



Osztályharc dicsősége vár!

Mindenki legyen proletár!

Múlt-ködök és jövő-ködök
Hada körülöttünk csöpög.

Köd-ördögök légiója
Titkait dühödten óvja.

Gonosz rejtély ködöt kavar,
S azt megóvja - a hivatal.

Minden örök ködbe vesző,
S a köd mindig - kötelező.

A bizonytalanság örök;
Múlt-ködök és jövő-ködök.

 

Fagy uralta, régi telek;
Hóverte kucsmás emberek,

A domb alján szánkósorok,
Csípős hajnal, disznótorok...

Köd mögé bújik a határ,
Földes utcákra fagy a sár...

Recseg a jeges ereszték,
Hosszúak a téli esték...

Fagy uralta régi telek;
Szobába szorult a gyerek.

Kinn egy terhes szekér zörög,
Benn a tévémaci dörmög.

Nagy pelyhekben szakad a hó,
A legtöbb út nem járható,

Megszállja a falut a tél,
A boltban egyféle kenyér...

Befagyott tócsa csikorog,

Januári verőfényben
Az Isten áldását érzem.

Mielőtt ránk törne a fagy,
Pihenni és tervezni hagy.

Rögös pályán fut az Élet,
Új évben új remény éled.

Nyugodt napjaimat élem
Januári verőfényben.

 

Verőfényes Újév-napon
Szép Jövendő -
Tiszta lapon.

Szilveszterezni ment a Tél,
Egy ideig vissza se tér.

A vén Idő talán pihen,
De lépését nem véti el,

Nem lassít, de nem is lohol,
Éjjel-nappal csak bandukol.

Verőfényes Újév-napon
Jó munka az asztalomon.

Amíg velem van Anikó
Hatvan fölött is élni jó.

A Nap Remény felé terel,
Sosem cserélnék senkivel.

Nem félek, és
Nem alkuszom;
Verőfényes Újév-napon.

 

Nehéz év utolsó napja,
Fellegkoszorú;
Tavaly oltás volt a téma
Most meg háború.

Köddel, sárral zárul az év,
Vigyorog a szél,
Még csak ezután mutatja
Agyarát a Tél.

Ébredezik a Jövendő
Az Idő-hegyen;
A következő esztendő
Boldogabb legyen!

 

Távolban egy kicsi lámpa,
Alig látszik a világa...

Jobbról-balról talmi fények,
Itt is, ott is szirénének.

Távolban egy kicsi lámpa,
Alig látszik a világa...

Emitt Trianon-démonok
Vérszopó serege morog.

Vérfürdők és foglalások
Jövő-varjúhada károg,

Jön új asszimiláció,
Majd re-asszimiláció,

Véres füst szállhat az égre,
Végső károgás a vége...

Távolban egy kicsi lámpa,
Alig látszik a világa...

Amott a globál-lidércek
Vastag bőrükbe nem férnek:

Nem dogmák és nem a divat,
Ami nekünk Jövőt mutat.

Ami jó,
Meg kell tartani,
Építeni,
Továbbadni.

Őseink nyomába lépünk,
Általuk,
Miattuk élünk.

Ők is csak emberek voltak,
S mi nem vagyunk náluk jobbak.

Nem dogmák és nem a divat
Épít a Jövőbe hidat.

Az emberré válás útja
Irányát nem a pénz tudja.

Nem fogyasztás és nem  profit,
Hanem
Béke,
Szeretet,
Hit.

Versenghetünk önmagunkkal,
De akkor a Lélek - koplal.

Két ünnep közötti napok;
Reggelente fagy csikorog.

Déltájban még kisüt a Nap,
Utána nyugatra ballag.

Szent Karácsony aurája
Még ragyog a kicsi házra.

Tanulmányomon dolgozok,
S ajándékkönyvet olvasok.

Kicsi házban,
Kis szobában
Anikócskám mosolyában

Dolgozom,
Alszom nagyokat,
Élvezem a szép napokat.

Erőim teljében vagyok.
Két ünnep közötti napok.

 

Az Élet poétikája
Nincs titkos fiókba zárva.

Enigma-nyelven nem béget,
Nem igényel végzettséget.

Piacon nem nő az ára,
Létünk ingyen adománya.

Kiváltságokat nem ismer,
Mindenkinek adta Isten.

Az Élet poétikája
Lelkünk ünnepi kabátja.

A Lényeget készen kapjuk,
A többit hozzá mi adjuk.

Velünk születik,
A részünk,
Velünk él,
Amíg csak élünk.

A közöshöz hozzáadunk,
Vagy magányosak maradunk.

Létünk örök
Etikája
Az Élet poétikája.

 

Karácsonyi emléktömeg
Melegíti a lelkemet.

Hogy volt ekkor?
Hogy volt akkor?
Vagy már nem is tudom, mikor...

Régi havas karácsonyok
Emléke még frissen  ragyog.

A hóban Apám vág utat,
Épít magas hófalakat.

Azok mögül ki se láttam,
Mert mind magasabb volt nálam...

Karácsonyi emléktömeg
Koncentrálja jókedvemet.

Lestem a Jézuska után...
Szaloncukortömeg a fán,

Meg tejcsokoládé díszek,
Csillogó édesség-sereg.

Öcsém is oda tekintget;

Hatvanadik karácsonyom.
Köszönöm, Uram,
Hogy ajándékkosaradban
Még sok munka van.

A Karácsony szent kilátó,
Látszik
Múlt,
Jövő;
Szelídebben hömpölyög a
Makrancos Idő.

Van
Szerelem,
Nyugalom,
Csak az
Élet suhan;
Hatvanadik karácsonyom,
Köszönöm,
Uram!

 

Szent Karácsony
Ma jön el,
Mindnyájunkat
Átölel;
Lelkünkben szent régi dallam
Tiszta hangon
Ünnepel.

Szent Karácsony
Ma jön el,
A Szent Békét
Hozza el,
Úgy terül ránk
A Szeretet,
Mint egy
Átlátszó lepel.



 

Karácsonyt előző napon

Jólesik a munka nagyon.



Mára megenyhült kinn a fagy,

Játszani és sétálni hagy.



Anikósággal,

Kettesben;

Boldogságban,

Szeretetben...



Kutyusaink önfeledten

Szunyókálnak a melegben.



A Zrínyi-tanulmányt írom

Karácsonyt előző napon.

A mennyország és a pokol
Lét mezején nincsen sehol.

Teremtésnek nem részei.
Isten nem gyűrkőzött neki

Soha ilyen semmiségnek.
Nem ezekben van a Lényeg.

A mennyország és a pokol
Mégis léteznek valahol,

De nem szabványos rendszerben,
Mert a teremtőjük - ember.

Üdvözülés vagy kárhozat
Egyéni lélekben kutat,

Mindegyikből annyiféle,
Ahányan ugranak érte.

A mennyország és a pokol
Egyéni lélekben honol.

Túlvilági éden honba,
Üdülőparadicsomba

Téli szünet első napja;
A napfényt alkony harapja.

Decemberi kurta napok;
Tócsák színén jég csikorog.

Fagy-labancok sápot szednek;
Az ujjaim sebesednek.

Mindig figyelmeztet a Tél:
A Jövő emlékekből él,

Minden Élet - vakáció,
S a jelen - kurta fikció.

Ádven van.
Idő-csapáson
Fölénk tornyosul
Karácsony.

Isten újjászületést hoz;
Legyünk méltók önmagunkhoz.

Mindenki lelkének rabja...
Téli szünet első napja.

 

Forradalmi dogma-féle;
Mindig erőszak a vége.

Az Apostol nem Szilveszter,
Hanem olyan boldog ember,

Aki csak önmagából ad,
S aki mindig
Szabad marad.

Sohasem elvont "haladás",
Hanem mindig:
Identitás.

Forradalmi dogma-féle;
Jegy a pokol fenekébe.

Profán pantheon befogad
Megdicsőült gyilkosokat,

S a későbbi nemzedékek
A pokolba küldik őket.

Zajos, véres halál-dráma;
Nyomorúság jön utána,

Később glóriát lapátol
Egy alulról jött diktátor,

Ki ma az értelmiségi?
Aki a pénz szavát érti,

Gazdájának kedvét nézi,
És a médiát vezérli?

Rossz megmondók vezetője,
Szirének zeneszerzője?

Rabok ezek dollár-priccsen,
S elkerüli őket - Isten.

Ki ma az értelmiségi?
Aki saját hasznát nézi?

Értékrendje viszonylagos,
Hol panaszkodik, hol tapos,

Terepe a felhalmozás,
S az erkölcsi megalkuvás.

A Hitet egy sem szolgálja,
Mind önmaga rabszolgája.

Ki ma az értelmiségi?
Aki az Istent kísérti?

Úriember Történelem
Sétál egyedül a Hegyen.

Fenn a csúcson napfény ragyog,
Alant szürke por kavarog.

Áltörténelem-banditák
Taszigálják egymást alább.

Ahány nemzet, politika,
Annyiféle história...

Ezerféle féligazság
Fésülgetné Isten haját...

Úriember Történelem
Nem akarja, hogy így legyen.

Ő tud ezerféle álmot,
De csupán egy
Igazságot.

Áll fent magában
A Hegyen
Úriember Történelem.