Akinek a lelkében
Tiszta templom nincsen,
Azt erkölcsi
Szegénységgel
Verte meg
Az Isten.
Aki az Isten színe
Előtt meg nem állhat,
Az terjeszti mindenütt
Az elvakult dogmákat.
Akinek a lelkében
Öncélú a bánat,
Másnak is pusztulást keres,
Nemcsak önmagának.
Profán világban lehet
Szegénység vagy bőség,
Emberré nem tesz bennünket,
Csak a
Felelősség.
Demokrácia-szólamok
Rekedtes serege makog.
Az se érti, aki mondja,
Mi is a demokrácia.
Nem látta soha senki se,
De a fél világ álneve.
Demokrácia - mindenhol;
A Többség Uralma - sehol...
"Demokratikus jogállam"
Sehol sincsen a kosárban,
Csak rá hivatkozó sanda,
Alattomos propaganda,
S leginkább az hivatkozik
Rá, aki már távolodik
A szép, üres ideától,
Aki szabad szót is gátol,
S polgári szájakra rakat
Rossz polkorrekt szájkosarat.
Poszthumán műbirka béget,
Kíván mű-emberiséget.
Mögötte nem áll "haladás",
Csupán hatalmas pénzrakás,
S - azt képzeli a túlerő -
Az Ember "meghekkelhető".
Istent is lefőzi talán
A mindenható tudomány...
Az elvakult "poszthumánok"
Fölött varjúcsontváz károg...
Poszthumán műbirka béget
Ember-gépesítés végett.
Néhai vörös dalárda
Mutálódik szivárványba,
S bolsevik végzet-apparát
Woke-ká operálta magát.
Ostoba szirénénekek
Fűrészelnék a lelkeket,
Acherón-parti mirtuszok;
Ősz halovány csöndje susog.
Nyár-csillagok mind lehulltak,
Visszaszorultak a Múltak.
Minden Mélység felszínné lett;
Lassan majd elfogy az élet.
Valahol csöndes Hit buzog;
Acherón-parti mirtuszok.
Egykor szavartü aszfalü...
Minden Múlt ezer gyökerű.
Két nagyapa,
Négy dédapa;
Sok ezer még ősibb apa...
Az Idő nem puszta járda;
Egyetlen korszak sem árva.
Egykor szavartű aszfalü...
Minden nép ezer gyökerű.
A plátói lélekfogat
Sok meglepetést tartogat.
A nagy egók fel se férnek,
Más pályán szalad az érdek.
Ahogy újabb kérdés terem,
Isten felé,
Szép csendesen.
Léthe partján át,
Majd vissza;
Az igaz Vágy mindig tiszta.
A plátói lélekfogat
Nem autópályát koptat.
Új Audi mit sem érne;
A lábjegyzetbe se férne...
Mindig újabb kérdés terem;
Isten felé,
Szép csendesen.
Útitársunk Platón Hite;
A Bölcsesség Szeretete.
A plátói lélekfogat
Mindig Alázatra oktat.
Vigasztaló őszi ének;
Ostobák hiába félnek.
Világháború-rémálom
Settenkedik a pusztákon,
Másutt energiát sodor
A pénz-manipulált nyomor.
Mögöttünk válságos béke,
Előttünk a világvége...
Őrjöng az összes túlerő;
Mért ne jöhetne szebb Jövő?
Mért féljek, ha mások félnek?
Vigasztaló őszi ének.
Világháború-ködfantom
Ordít érdes szellemhangon.
Nagyhatalmakon igézet;
Agyarát feni a végzet.
A pénz - összes tyúkeszével
Szankciókért jajveszékel.
Sírva könyörög a Béke,
Tán még van némi esélye.
Fehér maszk kiszáradt parton...
Világháború-ködfantom...
Csöndes októberi napon
Néz az Isten - hallgatagon.
Hullni készülő levelek
Várják az ádáz szeleket.
A Reménység el tud szállni;
Most kell újra rátalálni.
Néz az Isten hallgatagon;
Csöndes októberi napon.
Őrült kijevi zseb-sátán
Buta konjunktúra hátán
Rója a sötét köröket,
Apokalipszist főzöget.
Előbb háborút provokált,
Később fegyverért ordibált,
Most már atomot kívánna.
Ha engedik, meg se állna...
Globális pénz-kreatúra;
Hajt a világháborúra.
Az összes ripacs-eszével
Tömeggyilkolni sem szégyell,
Pénzhatalom hergelte fel,
Most már semmire sem ügyel.
Terror-ripacs lett belőle,
Poklokat hozna a Földre...
Öreg révész hallgatagon
Gubbaszt az evezőpadon.
Csöndes októberi bánat
Járja a néma pusztákat.
A szél falevelet seper,
Jön majd, akinek jönni kell.
Körben sötét cipruspagony;
Öreg révész hallgatagon...
Arad napján
Hull a levél,
Gyászdalokat dúdol a szél.
Csendesen ballag az Idő,
A Múlt hatalmas temető.
Értékvesztő reggeleket
Éjszakai nihil követ.
Inflálódik már az Ennyi...
Emitt a Lét,
Ott a semmi...
Csőcselék zúg,
Isten hallgat;
Szeretet
Hitet takargat.
Arad napján
Idő halad;
Élünk,
Amíg Élet akad...
Tanítványaimat féltem.
Sose tüntessenek értem!
Se szülők, se a gyerekek
Értem sose tüntessenek.
Értem sose tüntessenek,
Golyófogók ne legyenek.
Bármelyik oldalról nézem,
Tanári felelősségem
Bértáblám bármennyit mutat,
Mindig ugyanannyi marad
Tanítványaimat féltem.
Őket frontra vinni - szégyen,
A hitvány, rongy politikák
Számára eszköz a diák.
Ha Istent érzek valahol,
Nem engedem oda, ahol
Ősszel az Acherón mentén;
Levél hull az Örök Mezsgyén.
A Lét sötét hagyatéka
Talán az Isten árnyéka...
Nem fészkelnek varjak a fán;
Minden méltatlanság profán.
Elbocsátott indulatok;
Csendes sötétség gomolyog.
Fűzfa nő múlt vágyak testén...
Ősszel az Acherón mentén.
Isten tragikus magánya
A Teremtés nagy talánya.
Nála többet senki se tűr,
Ő van igazán egyedül.
Mi késztette?
Mi készteti?
Mi mire emlékezteti?
Liturgiák nem sugallják,
Szentírások el nem mondják,
Mert odáig föl nem érnek,
Nem értik, hogy mi a Lényeg.
Őket profán Lét élteti,
Mind csak önmagát követi.
Isten tragikus magánya
A Teremtés adománya.
Időn kívül,
A Lét felett
Mindenki magányos lehet.
Az atomfegyver elfogadhatatlan!
Mindegy, hogy ki
Mikor,
Miért,
Ki ellen,
A propaganda akármit rebeg,
Ezért felmentés nincs,
Nem is lehet
Soha
Senkinek.
Az atomfegyver épp olyan silány,
Mint önmaga,
Az Istent eláruló tudomány.
Hirosima és Nagaszaki;
Az emberiség történelmének
Szégyenfoltjai.
Azt mondja Amerika:
Megmenekült sok - virtuális - katona,
Cserébe pedig
Néhány százezer - valóságos -
Japán veszett oda...
Amerika
Múltnak,
Jövőnek
Baloldali álmítoszok
Refrénje hamisan kopog.
Szent utópiát ígértek,
De mindig pusztulást mértek
Az Istentől elvett, árva,
Félrevezetett világra.
Ha megszabadulunk tőlük,
Jobb lesz a világ nélkülük.
Baloldali álmítoszok;
Profán műoltár nyikorog.
Nagyra fúvódott föl eddig,
Most végképp kiüresedik.
Osztályharc, gender-őrület;
Erkölcs irányában süket,
A hiszékeny emberhordát
Csőcselékké formálja át.
Baloldali álmítoszok;
Temetőben por kavarog.
A Jövő: jóslatok sírja,
Sosincs előre megírva.
Kálvin akármit mondhatott,
Predesztinálni nem tudott,
Még ő sem.
Csak bizonygatta.
Itt nem sokat ér a szava.
A mindenkori túlerő,
Mind állandó jóslat-vevő
A Jövőre pányvát dobhat,
De a nyergébe nem juthat.
Ha elkopik a misztika,
Akkor csupán statisztika
Minden jóslat, semmi egyéb,
Azon meg az Ember átlép.
A Jövő: jóslatok sírja.
Isten áldását nem bírja
Semmiféle elrendelés.
Nem erről szól a Létezés.
Ősszel a Kárpátok alatt
Ó medrekbe Élet szalad.
Felhőbozótok tövében
Felzúg a Múlt -
Kesernyésen.
Minden kósza esőcseppben
Száz régi legenda rebben,
S a szomorú őszi napok
Idéznek ezer tegnapot.
Ősszel a Kárpátok alatt
Az Idő lassabban halad.
Nosztalgia száll a szélben,
Nosztalgia búg az éjben,
Egykori harcterek felett
Kavarog a varjúsereg,
Elhervad a reményvirág,
Nyöszörög a nyomorúság,
Meddő panasz-özön terem,
S keserűvé lesz a Jelen...
Az ostobaság kultusza
Tán "logikus",
Mégis kusza.
Minden értéket elvetve,
Erkölcsileg vetemedve,
Istent végleg megtagadva,
Groteszk bálványt simogatva,
A mocsárba egyre beljebb,
Végzet-csúszdán egyre lejjebb...
Az ostobaság kultusza
Nem "haladás",
Csak zsákutca.
Egyre butább jelszavakat
Gajdol a profán áradat.
Toprongyos izmustömkeleg
Szégyeníti az értelmet.
Rózsaszínre mázolt semmi
Hátán a pokolba menni...