lnpeters blogja

Ködös novemberi partok...
Szép emlékek, mit akartok?

Ha jelen fagy fel nem enged,
A Múlt még mindig melenget.

Megyünk - tán globális télbe,
Mesterkélten makacs éjbe...

A nagy globális bohózat
Egyre kevesebb jót hozhat,

A hirdetett jövő-képek
Orwelli mosolyt idéznek,

A Múltunkhoz ragaszkodva,
Szerelmünkbe kapaszkodva

Vagy túléljük,
Vagy meghalunk -
Behódolni úgysem fogunk.

Szép emlékek, mit akartok?
Ködös novemberi partok...

Isten vékony ösvényt mutat,
Nem csillogó országutat.

Nem soksávos betoncsoda,
Kikövezve sem lesz soha.

Nincs rajta zarándoksereg,
Csak gyalog járják -
Kevesek.

Megtalálják, akik hisznek;
A pokolba sztrádák visznek.

Isten vékony ösvényt mutat,
Jele a
Szabad Akarat.

Az árral sodródó tömeg
Sohasem találhatja meg.

Csak az talál, aki kutat
Isten vékony ösvényt mutat.

Időbeli erdőszélen
Isten ül egy öreg széken,

Fejét tenyerébe hajtja,
A Teremtést köd takarja.

Fut az idő,
Vén Tétova;
Meddő vizek tűnnek tova.

Csendesség van most
Az Égben;
Időbeli erdőszélen.

Cél csak a Lélekben lehet;
Isten,
Békesség,
Szeretet.

Szent Tüzek csak
Belül égnek;
Kívül?
Sunyi lidércfények.

Lapos, profán szempontokat
A Jövő mindig megtagad.

Eszköz egyedül:
Becsület;
Cél csak a Lélekben lehet.

Etikai aknamező...
Visszaszámláló ketyeg;
A túlerő
Isten művi jelmezében
Tetszeleg.

Tudományos "mindent lehet";
Ezer függöny átszakad,
De "mindent lehet"-ből nem lesz
Magától "Mindent szabad".

Génmanipuláló ember
Rázza a Lét bocskorát,
Szinte minden nappal újabb
Tilalmakon gázol át.

Etikai aknamező;
Tűzveszélyes buborék -
Végén a háttérhatalom
Alighanem benne ég...

Nyegle pénzhatalmi ulti;

Betlire játszik a multi.

Szikkadt "új világrend" álmok;

Jelmezes mű-kappan károg.

Lilára festett szőrzetek

Parókaként feszítenek.

Nyegle pénzhatalmi ulti;

Fuvalkodó biznisz-putri...

Sztratosz-lakó öltönysereg;

Lompos amatőr istenek.

Teremteni? - 

Csak veszteség...

Tök durchmars - profitra elég.

Nyegle pénzhatalmi ulti;

Tervezget a világ-kugli...

Globál klíma-hisztéria,

Csendes novemberi eső;
Mindig poshadt a túlerő.

Terpeszkedhet profán kincsen,
De igazi célja nincsen.

Tagadhatja, ami áldott,
Alakíthat mű-világot,

A jogot szétfeszítheti,
Istent is átnevezheti,

Profán hatalmi maffia,
Nem lesz más, csak percek fia.

A vén Idő kineveti,
És mindig semmivé teszi.

Poshadt az összes túlerő;
Csendes novemberi eső.

História-kőkolosszus
Fejét vakargatja,
Fáj, viszket,
Már repedezni kezdett
Minden tagja.

Hamisított történelem
Kőből való bokra
Éppen a szemünk láttára
Hullik darabokra.

Megdohosodott a tapló,
Tüzet sose fogna,
Süllyesztőbe kerül minden
Történelmi dogma.

Elkopik a hamisítás
Rozsdás, horgas csőre,
Bizalommal tekinthetünk
Jelenre,
Jövőre.

Nem lesz hamis történelem
"Új világrend" atyja;
História-kőkolosszus
Fejét vakargatja...

Időn túli veszedelem
Kushad a sötét egeken.

Szélsőségek törvényt ülnek,
Fekete fellegek gyűlnek.

Megcsavarodtak az utak,
Mérget lehelnek a kutak.

Novemberi éjszakában
Sír az Isten egymagában.

Nimród király egykor régen,
Hajdankor
Novemberében

Belenézett a Jövőbe,
Elment a jókedve tőle,

Aztán újra belenézett,
S azt gondolta:
Coki, végzet!

Nimród király egykor régen,
Napos őszi erdőszélen

A Jövőt előre látta,
Okos fejét megcsóválta.

A jóslat profán misztika,
Nem egyéb, mint statisztika.

Nimród király egykor régen,
Mesebeli erdőszélen

Isten felé fordulhatott;
Ő beszélt -
Isten hallgatott.

Az Erkölcsi Világrendbe
Az elrendelés nem fér be.

Régi tengerjáró népek
Távoli időkben éltek.

Más Föld,
Más világ,
Más ember -
Másutt húzódott a tenger...

Másutt volt a jég határa,
Más Hold nézett a világra...

Régi tengerjáró népek...
Talán akkor is volt érdek...

Akkor is háborúk dúltak,
Tengerészek vízbe fúltak,

Talán akkor is volt válság,
Volt öröm, és volt hitványság,

Mert az Ember sokkal régibb,
Mint a tudósaink vélik.

Régi tengerjáró népek;
Mítoszainkban még élnek,

Sose leszek globalista;
Maradok idealista.

Haláltangóját hadd járja
A pénzhatalom lakája,

Ígérgessen hetet-havat,
Pénzesen is lakáj marad.

Sose leszek globalista,
Legyek akármilyenista,

Amit globális "tudomány"
Nagy fáradsággal kitalál.

Sziklából vizet nem fakaszt,
Csak ostoba címkét ragaszt.

Sose leszek globalista.
Legyek inkább realista.

A globalizmus csak dadog,
Céljai haszontalanok.

Népeket, mint rántást kever,
Ezer vérfürdőt érhet el,

Október útjait járva
Visszeres az Idő lába.

Puha barna avar temet
Sárguló vén emlékeket.

Minden pillanat idegen;
Mindenütt csupa sejtelem...

Október útjait járva
Minden Mítosz sarkig tárva.

Októberi emlékezet
Mindig régmúltakhoz vezet.

Szomorkás vén alkonyatok
Ködében Titok kavarog.

Rejtély éled ősi ködben,
Pélioni dárda zörren,

Artemisz les fürge vadra,
Marduk támad Tiamatra,

Csodaszarvas-borjú szalad
Szellemkoronás fák alatt.

Októberi Lét-ünnepen
Ezer pajkos Jövő terem.

Hamis, sosem volt múltakat
Az igazi Jövő tagad,

Fantom-jövők rossz seregét
Csöndes Jelen foszlatja szét.

Októberi Lét-ünnepen
Világot ölel a Jelen.

Aki Lelkére jól ügyel,
Célját sose téveszti el.

Ha élünk, s élni akarunk,
Nincs eladó Pillanatunk.

Az Élet magának üzen
Októberi Lét-ünnepen.

"Tudományos" blabla helyett
Nézzük a való
Életet.

Hogyan élünk?
Mit remélünk?
Mitől lehet
Békességünk?

Sohasem konferenciák
Által kap Jövőt a világ.

Dogmák földjén csak köd lakik;
S a hétköznap - nem hazudik.

"Tudományos" blabla helyett
Az Élet ad
Feleletet.

Minden "objektív tudomány"
Csupán hatalom-tartomány,

Tanait úgy alakítja,
Ahogy gazdája akarja.

Papírok, fájlok vidékén
Nincs se ok, se következmény,

Múlik az Ősz,
Jön a Tél,
Idő Apó mendegél,
Minden este máshová jut,
Mégis mindig
Hazaér.

Hull a sárga falevél,
Megöregszik, aki fél,
Boldog Ember
Nem jövőben,
Nem múltban;
Jelenben él.

Múlik az Ősz,
Jön a Tél,
Idő Apó mendegél,
Előbb-utóbb
Hófehérre
Festi a hajnalt
A dér.

Októberi napsütésben

Isten sétál a kertjében.

Átalakuló Remények

Örökkön örökké élnek.

Ősz ideje csöndben pereg,

Hullanak a falevelek.

Amíg van Szabad Akarat

Az ember Ember maradhat.

Isten sétál a kertjében

Októberi napsütésben.

A túlerő nem Istené;
Sosem visz üdvösség felé.

Puszta profán erőfölény;
Csalánbokor pokol tövén...

Akármilyen terebélyes,
Időbeli léte véges.

Foltozgathat lyukas zsákot,
Üvölthet áligazságot,

Időlegesen teremthet
Hamis jogot, hamis rendet,

Nevezhet pénzt szabadságnak,
Erőszakot igazságnak,

Kakofóniát zenének;
Hosszú időt úgysem ér meg.

A túlerő nem Istené;
Nincs más útja, csak - lefelé.

A csak globális - parttalan,
Minden célja haszontalan.

Gyönyörű őszi napon
Ragyog a kis udvarom.

A körtefám még terem,
Az utolsókat eszem.

Elsárgult falevelek
Közt a Jövő szendereg.

Gyönyörű őszi napon
A szél szavát hallgatom.

Anikómon a szemem,
Kezében van a kezem.

A Szerelem - hatalom;
Gyönyörű őszi napon.

Harangzúgás Atlantiszban;
A vén Idő szíve dobban.

Peregnek rég néma dobok,
Múltak tengere háborog.

Törött szárnyú emlékezet
Csapong holt emlékek felett...

Harangzúgás Atlantiszban,
Örök őszi alkonyatban.

Hullanak a falevelek,
Tűnő évek zaja pereg.

Állandó elmúlás-ködben
Egyetlen Remény sem zörren.

Harangzúgás Atlantiszban;
Múlt és Jövő - Örök Honban.

Múlt és Jövő szeplőtelen,
S mindig maszatos a Jelen.

Sztratosz ormán világkormány;
Földet szippantó pénz-ormány.