lnpeters blogja

Félig átlátszó kulisszák
Mentén létezik a világ.

Elöl bohóc-sokadalom,
S a háttérben - a hatalom.

Összeesküvés-elmélet
Ilyen környezetben éled.

Globális-lokális között
Az egyensúly rég eltörött,

S láthatatlan pénz-túlerő
Miatt veszélyben a Jövő.

Arctalan globál hatalmak
Szennyes porfelhőt kavarnak,

Identitást, Hitet falnak,
Nekünk üdvöt nem akarnak.

Összeesküvés-elmélet
Ilyenkor csak ritkán téved:

A hatalom "választatlan",
Természete - tisztázatlan,

Élet-halál hídján este

Kihűlt eszmék jönnek szembe.

Az enyészet sötét lova

Viszi az árnyakat tova.

Sötét kalapok a ködben;

Ős gólemek lépte dörren.

Élet-halál hídján este

A Fény a Hangot kereste,

Ködszerű volt minden alak,

Ragyogtak a körvonalak,

Berzenkedtek a szellemek;

Minden pesszimizmus beteg.

Élet-halál hídján este

Fantom a Lét titkát leste,

Lidérc állt a híd oldalán,

Semmit sem értett a profán...

Szomorkás őszi partokon
Szégyellős alkonyat oson.

Bús, hervadó lombok felett
Szürkén hallgatnak az Egek.

Szemerkélő nosztalgia
Hull szeptember partjaira.

Idő-bagoly múlt-romokon;
Szomorkás őszi partokon.

Meleg őszi éjszakában
Holdtalan az Ég;
Minden Jövő alig több, mint
Szappanbuborék.

Színes lombokon csillan a
Sárga lámpafény,
Hangoskodik az érdek és
Csöndes az erény.

Szemrehányón zárja le a
Tájat a sötét,
Isten sose irigyli az
Ember örömét.

Fellegek vonulatai
Lepik az eget,
Aki látni akar, néz és
Sose nézeget.

Kísértetiesen állnak
Útszélen a fák,
Fontosabb az Egyéniség,
Mint a sokaság.

Ősz-folyam csöndes sodrában

Isten evez egymagában.

Fáradt Ősz nyergébe szállva
Megyünk a Tél irányába.

A lombok színessé válnak,
Mielőtt a földre szállnak.

Ősz hangjában Isten üzen,
Mind öregesebb az ütem.

Fáradt Ősz nyergébe szállva
Megyünk a Tél irányába.

Atlantiszi hétköznapok;
Ott is voltak indulatok.

Ott is voltak baj-vitézek,
Hergelték a csőcseléket.

Sugdolózott ezer álnok,
Hogy tolvajok a királyok.

Igazak meg se hallgatták,
De - elhitték az ostobák.

Atlantiszi napi gondok;
Voltak bölcsek,
Meg bolondok,

Meg szorgalmas idióták,
Akiktől rosszabb a világ.

Voltak kocsmatöltelékek,
Akik alsó hangon éltek,

Volt tömeges rosszindulat,
Ami mérgezi a kutat,

Voltak csalók, szélhámosok,
Okoskodó hatalmasok,

Hull az őszi falevél,
Avar lesz belőle;
Egyetlen jó cselekedet
Sem megy veszendőbe.

Viharos az őszi szél
Tépdesi a fákat,
Aki Hitét el nem veszti,
Jövőre találhat.

Hűvösek a hajnalok,
Hidegek az éjek,
Hangos globál külsőségek
Fabatkát sem érnek.

Didereg az éjszaka
Reszket a Hold tőle,
Lehull ősszel a falevél,
Avar lesz belőle.

Régi "csakazértis-nóta"

Szól a jégkorszakok óta.

Legjobb, ha szemünk se rebben;

Régi gonosz - új jelmezben.

A szélrózsa majd' felrobban,

Acsarkodik mindenhonnan.

Íródik már az új strófa;

Régi „csakazértis-nóta”.

Ami majd Tavasszal kikel,
Ősszel vetik el,
Isten az Életre mindig
Élettel felel.

Szeptember végi éjszakán
Isten jár
A Régi Tanyán.

Fáznak Remények és Hitek,
Álmokat oszlat a hideg.

Vén Emlékezet mosogat
Szent ősi szimbólumokat.

Nem a veszteségen sírni;
Új Jövendőt kéne írni.

Isten áll
A Régi Tanyán;
Szeptember végi éjszakán.

Túlkoros kamasz világban
Örök lelki némaság van.

Érdek, profit, meg az anyag
A kocsmában gubbasztanak.

"Abortuszolni kell, kérem!"
"Az én testem, én döntésem!"

Legyél vénlány,
Legyél nőtlen;
Aki "modern" - felelőtlen....

Túlkoros kamasz világban
Pénz dőzsöl globál kaptárban.

Dróton rángatott öltönyök
Hada jogokról hőbörög.

A "szép új világrend" épül;
Ember-biomassza készül.

Túlkoros kamasz világban
Mű-isten jár maskarában.

Ördögűző szeptemberben
Újjászületik az ember.

A vén Idő el nem temet
Szép kipróbált értékeket,

De ami harsány és talmi
Az idővel el fog halni.

Ördögűző szeptemberben
Ritkán vitázik az ember.

Szemellenzős "bölcsességek"
Egy fél fabatkát sem érnek,

Az elvakult agymosottak
Jóra ritkán igazodnak,

S a média hangözönben
Ágálnak - önmaguk ellen.

Ördögűző szeptemberben
Boldog maradhat az ember.

Mindig akad, ami hangos,
De csak a fontos - a fontos.

Szomorúvá őszül az Ég,
Hull a falevél,
Széllel bélelt köpönyegben
Bánat mendegél.

Harmatkönnyes hajnalokon
Komorak a fák,
Elhomályosult Nyarakat
Gyászol a világ.

Elmúlásról, boldogságról
Mereng most a nép,
Akad, aki előrejut,
Más meg visszalép.

Mint hullámvasút tetején
A lejtő felé,
Úgy nézünk a közeledő
Újabb tél elé.

Fejlődésről beszél minden
Akadémikus,
Pedig hát a világ sora,
Sajnos - ciklikus...

Atlantisztól fél a végzet;

Győzhetetlenné enyészett.

Az óceán mélye rejti,

De a világ nem felejti.

"Progressziós" dogma-sereg

A hírétől is retteghet.

Se Biblia,

Se tudomány

Nem ár az Igazság nyomán.

A régi Emberiségek

Ugyanezen Földön éltek,

De - nagy úr a teória!

Ők - "nem is léteztek soha!"

Emléküket is tagadjuk,

Csak az ős-majmot kutatjuk.

A kiherélt történelmek

Hamis jövőre nevelnek. 

Gyorsan eltelt évtizedek;

Isten áldása veletek.

Anikómmal élünk ketten,

Két testben,

De egy Életben.

Évek sora fordul-térül,

A Boldogság csöndben vénül.

Anyag kopik,

Szellem épül,

A Boldogság el nem évül.

Gyorsan eltelt évtizedek;

Isten áldása veletek.

Harminc éve

Kéz a kézbe...

A Lótuszevők szigete

Poshadt eszmék lakóhelye.

Ami rothad, el se rejtve,

Egyszerűen - ott felejtve.

Globalista hullaszentély;

Etikai luxusbordély.

A Lótuszevők szigetén

Sok elhagyott eszme-kretén

Pszeudo-kultúrát kohol,

Akad bőven drog, alkohol,

Meg pénz is az ihlet helyett.

Lila köd a sziget felett.

A Lótuszevők szigete

Álistenségek székhelye.

Valahol fönn a sztrátoszban,

Testi fényben,

Lelki koszban...

Isten ül egy korhadt padon,
Őszi ködben,
Hallgatagon.

Miénk a
Szabad Akarat,
Nem foghat helyettünk halat.

Hangos jövő-végzeteket
Lehulló falevél temet.

Tradíciókat aszalna
A fogyaték forradalma.

Szeptikus ateizmusok
Sírján szürke kanca dobog.

Ezer apró terefere:
Mi hát az Ember lényege?

Magányos minden hatalom;
Isten ül egy korhadt padon.

Ingyen Kegyelem;
A bennünk élő
Isten
Mindig
Ezzel
Üzen.

Népmesei hagyományunk
Legfőbb tétele;
Amikor csak lehetséges,
Élnünk kell
Vele.

De nem ám vak önfeladás,
Nem behódolás...
Az Ingyen Kegyelem
Valami más...

Ingyen Kegyelem;
A bennünk élő
Isten
Így
Üzen.

Az Eszmét élni próbálni
Kötelesség,
De visszaélni vele
Ne tessék.