A gonoszság nevetséges,
És mindenhol, mindig - véges.
Ma - világmédia-hűhó;
Holnapután - tavalyi hó.
Ma rettegi a nagyapa,
S nem hiszi majd az unoka...
Ha lelkünket is döngeti;
Engedmény nem dukál neki.
Lehet király,
Pap, vagy béres...
Minden gonosz - nevetséges.
Zsákutcába tévedt Hitek
Addig gyalogolnak,
Míg mellettük közönyösen
Elsuhan a Holnap.
Zsákutcába tévedt Hitek
Pislákolva égnek,
Nem látják, hogy a semmibe
Szivárog a lényeg.
Zsákutcába tévedt Hitek
Kővé vetemednek,
Emlékük sem marad meg a
Keselyűseregnek.
Nagy közömbös kőmezőkön
A Történet hátrahőköl.
Objektív lehetetlenek
Önfelszámolása pereg.
Semmi-dísszé porlik a gát;
Minden abszurd törli magát.
Nagy közömbös kőmezőkön
Alkudoznak kilenc rőfön.
Az út végén bő ajándék -
Öncélú, semmítő szándék.
Vákuum csikorgatja fogát,
Csak a Mítosz ugorja át.
Jövő-magzat állatbőrön;
Nagy közömbös kőmezőkön.
Isten és a Tradíció
Szívességet sose tesz,
Semmire fel nem hatalmaz,
De mindenre kötelez.
Akit nem köt - tévelyeghet,
Rabolhat, mint a tatár,
De akit köt,
Tudnia kell,
Hol húzódik a határ.
Globális propagandától
Reszkethet a levegő,
Isten áldása nem ott van,
Ahol bőg a túlerő.
Isten és a Tradíció
Szívességet sose tesz,
Semmire fel nem hatalmaz,
De mindenre kötelez.
Sose voltam liberális;
Inkább maradok normális.
Károgó mű-varjú sereg
Sötétítené az eget.
Mindent kitépne sarkából,
Amiben Jövő pislákol
Abszurdumot torz süvegel;
Eltévelyedést ünnepel.
Sose voltam liberális;
Inkább maradok normális.
Érjen már a Covid véget,
Ne rendezze át a Létet!
Új meg újabb oltásokat
Az immunrendszer hogy' fogad?
Oltás oltás után ered...
Ez így megoldás nem lehet.
Aki fáradt, gyakran téved...
Érjen már a Covid véget!
Ha Közösség nincs,
Egyén sincs,
Csak helyette
Identitást nélkülöző egyedek...
Ha Közösség nincs,
A világ
Egyértelműen
Beteg.
Ha Közösség nincs,
Nem marad helyette más,
Csak tömeg.
Nemzeteket,
Családokat
Ép Jövőért
Kötelesség
Megőrizni,
Emberek!
Most a piros passz a tuti,
Nagyon megritkult az ulti.
A tök redurchmarsra készül,
Minden király ásszá vénül.
Lusta polkorrekt kibicek
Lába affektálva biceg.
Zöld nyolcasok jövőt lopnak,
A tökfilkók hangoskodnak.
Cinkelt lapon sárga cetli;
Közeleg a végső betli.
Vén Kaszás a hideg Égen;
Őrködik már nagyon régen.
Halál-csapák profán mérge
Ne érhessen Tejút-révbe,
Eridanus vén útjára
Ne juthasson, aki gyáva...
Vén Kaszás a hideg Égen;
Csillagfényű Békességben.
Ős Igék új Létet hoznak;
Égi utak találkoznak.
Mélységek kapui felett
Lebeg a szent Emlékezet.
Jövő-titkon...
Múlt-vidéken...
Vén Kaszás a hideg Égen.
Oltottak és oltatlanok
Kakofóniája dadog.
Média félelmet gerjeszt,
Mutáns-rémhíreket terjeszt.
Akárhányadik hullámok
Újabb hióbhíre tátog...
Oltottak és oltatlanok;
Világ végén füst kavarog.
Népességcsökkentő mesék
Bűze sugárzik szerteszét...
Mintha nem Isten tervezné...
Mintha valaki szervezné...
Túl kell ezt élni,
Magyarok!
Oltottak és oltatlanok.
Hatvanadik köröm futom;
Magamat erősnek tudom.
Két nagy opusz - félig se kész;
Sok munkával lesz majd egész.
Adok, ameddig csak tudok,
Karrierre tunya vagyok.
Hatvanadik köröm járom,
Velem van hűséges Párom.
Ahol Szerelem - ott Élet;
Míg van Kit szeretnem - élek.
Van, akihez hazajöjjek,
Akivel együtt örüljek.
Hatvanadik köröm futom;
Nem nyomulok,
Nem alkuszom.
Hamisságra nem esküszöm,
A kánont messze kerülöm.
Gyermekszemmel Tróját látta,
Felnőtté lett - megtalálta.
Híve volt régi daloknak,
Nem hitt a szkeptikusoknak.
Más megalkuszik,
Vezekel;
Schliemann soha nem adta fel.
Tróját nekünk Ő ásta ki -
Ma sem bocsátják meg neki...
Nevére fanyalgás ragad;
Örökre "dilettáns" marad.
A kánonnak máig se kell,
Schliemann soha nem adja fel.
Részeges lelkész az apa,
Tróját keresné a fia...
"Trója, fiam?
Az csak álom...."
Csendes tavaszi éjszaka;
Kicsi hajlék,
Meghitt szoba.
Mögöttünk már évtizedek,
Fogod kezem,
Fogom kezed.
Csókot adok
Homlokodra,
Felébredek
Mosolyodra.
Előttünk még boldog napok
Fénylő arcocskája ragyog.
Kicsi hajlék,
Meghitt szoba;
Csendes tavaszi éjszaka.
Szent tavaszi megújulás.
Virágzik az Élet,
Tavasz-tűzben megtisztulnak
Mind az elmúlt évek.
Virágpompás tavaszi fák,
Napfény, madárének,
Újra szárba szökkenhetnek
A régi Remények.
Isten ráncai simulnak,
A Teremtés éled;
Szent tavaszi megújulás,
Virágzik az Élet.
Férfiatlan korszakokban
Sánta lesz a ráció,
Affektál a divatmajom,
Jön a giccs-invázió.
Torz esztétika cikázik
Műanyag emlékeken,
S a szélütött médiában
Szinte csupa giccs terem.
Szakadék mélységű ráncok
Gyűlnek Isten homlokán,
Bután és erőszakosan
Terjeszkedik a profán.
Férfiatlan korszakokban
Nő a végzet,
Fogy a Hit,
Embertömeg feszegeti
Tulajdon határait.
Rikoltozik a túltengő
Disztópia-állomány;
Csodaszarvas földön-égen,
Visszapillant, ahogy régen.
Minden jó döntés feloldoz;
Legyünk hűek önmagunkhoz.
Akkor is, ha örök jussát
Követeli a gyávaság.
Homályosak a Kezdetek;
Szürke égből könny csepereg.
Itt, a Kárpát-medencében
Keletkeztünk -
Nagyon régen...
Csodaszarvas földön-égen,
A Múlt sötét erdejében.
A Bátorság Reményt hordoz
Legyünk hűek önmagunkhoz.
Akkor is, ha mint a métely,
Világvégi vadkan-bérlet;
Az elhamvadt tűz nem éget.
Gonosz profán létet remél,
Örökké csak a Mítosz él.
Bátor ember mindig láthat
Égi csillagkoronákat.
Cél csak a Távlatban éled;
Világvégi vadkan-bérlet.
Isten nem gyűjt szavazatot.
Amit adhatott, már adott,
És ezután is megadja,
Ha lesz, aki elfogadja.
Egy az útja Lentnek,
Fentnek;
Senki sem születik szentnek.
Isten nem hoz szankciókat,
Nem indít hadihajókat.
Sosem küld ránk katonákat,
Sem fegyveres prófétákat.
Túlerővel nem fenyeget,
Légicsapást sem emleget.
Tartsunk a Jövőnek bakot;
Isten nem gyűjt szavazatot.
Guggenheim-időmúzeum
Bugyrainak peremén
Újra huzakodni kezdett
A Közösség,
S az Egyén.
Osztályharcos illúziók
Eltűntén eb sem kapar,
Máris itt az újabb tévút:
Még egy hamis balkanyar.
Profán emberi bölcsesség
Doktrínák után kutat,
Nem akarja megtalálni
Még az egyenes utat.
Guggenheim-időmúzeum
Körbe-körbe tántorog,
Modern mezben térnek vissza
Az ősrégi ciklusok.
Ha elbukott az osztályharc,
Nemek harca még jöhet,
Atlantiszban is szólt ének,
Amíg csak tartott az Élet.
Sejtették, vagy nem sejtették;
A Reményt el nem temették.
Sohasem király, vagy kormány
Áll a hétköznapok ormán.
A világ szent tükörképe
Az otthoni esti Béke.
Atlantiszban is szólt ének,
Voltak gazdagok,
Szegények.
Fönt ott is kapzsiság termett,
S lent ismerték a Szerelmet.
Ők is sikerre szomjaztak;
Nem voltak nálunk rosszabbak.
Nem változik a csízió,