lnpeters blogja

Mi, űrmesék nemzedéke;
Vén Ég néz le ránk;
Fél évszázad távlatából
Más lett a világ.

Sok piros nyakkendős gyermek -
Titkon hazafi -;
Fő szellemi táplálék volt
Akkor a scifi.

A tévében akkor még csak
Egy csatorna telt,
De az adás ott is minden
Hétfőn szünetelt.

Mi, űrmesék nemzedéke -
Szól a múlt-fagott -
Mi színesben láthattuk a
Kádár-korszakot.

November hetedikék és
Május elsejék;
Lelkes vörös csillagokat
Szikrázott az ég...

Ateista öntudattól

Vénasszonyok nyara idején
Hull a falevél.

Bottal kocog, mereng az Idő,
Friss a levegő.

Alkonyszínben az egész határ;
Véget ért a Nyár.

Vénasszonyok nyara idején,
Az Élet Vizén

Egy kicsit lassabban evezünk;
Az Isten velünk...

Vénasszonyok nyara idején
Hull a falevél.

Nem a Nemzetről lemondás
Árán lehet "összefogás".

Nem a Nyelvünk elvetése
A Jövendő szívverése...

Az egyoldalú áldozat
Nyomában jár a kárhozat...

Sohasem a beolvadás,
Identitás...
Összefogás...

Programozott lombik-gyerek
Kozmopolitául mekeg.

Liberális hajlong hétrét,
Ha böffent a liberáltréd.

Rózsaszín máz lelki romra;
Pénz tör világhatalomra.

Programozott lombik-gyerek
A Természetről nyekereg.

Szakállas nők dicsőülnek,
Gyermeket sohasem szülnek

Globalizált ostobaság
Vakargatja lila hasát.

Programozott lombik-gyerek
Már önmagával enyeleg.

A profanizált szerelem
Globál meddőséget terem.

Halva született doktrínák
Terhétől sajog a világ.

Isten türelme végtelen;
Jövő nem a földben terem.

A reklámvigyor negédes;
Ami határtalan - véges.

Aminek Egész a neve,
Több, mint a részek összege.

A Lét - Isten hagyatéka;
A profán csak az árnyéka.

Van híd az Idő-tengeren;
Isten türelme végtelen.

Vénül már az esztendő,
Fáj a dereka,
Ködpára-verejtéket ont
Minden éjszaka.

Szomorú a körtefa,
Hull a levele,
Mítosszá válik a Tavasz,
A Nyár is vele.

Álságos történelemnek
Avas a szaga...
Elvénült már az esztendő,
Fáj a dereka...

Őrültségek jönnek-mennek,
A világ marad,
Amíg előre viszi a
Szabad Akarat.

Felüti fejét a gonosz
Egy-egy ideig,
Aztán eltűnik, amint
Ideje letelik.

Félelmetesnek is tűnhet,
Ha sikert arat,
De hamarosan csupán rossz
Emléke marad.

Egyéni felelősség és
Szabad Akarat...
Őrültségek jönnek-mennek,
A világ marad...

Vöröslik a falevél,
Idő apó mendegél,
Boldog ember
Nyugalomban,
Szerelemben
Éldegél.

Őszi orca - ködszakáll,
Őszi bohóc fejre áll,
Ősz-gárdista
Se a Nyárnak
Se Télnek
Nem szalutál.

Itt van már a hideg Ősz,
A világpénz klímacsősz,
Csak önmagát
Árulja el,
Folyton-folyvást,
Aki bősz.

Vöröslik a falevél,
Idő apó mendegél,
Boldog ember
Nyugalomban,
Szerelemben
Éldegél.

Októberi falevelek;
Régi fájdalmak jeleznek.

A Természet tisztességes;
De idő-parcellánk véges.

Tetőpontról körbenézve
Fel-feltűnik az út vége.

Októberi falevelek;
Lassú Jelen Múlttá pereg.

Szárad a régi fakéreg,
Távolodnak az emlékek.

Glóriát sző szellem-néne
Kurta tegnapok fejére.

Októberi falevelek;
Jelen az, ami nem lebeg.

Ami súllyal áll a lábán,
Abban együtt Szent és profán..

Az egyik a Múltba szakad,
A másik Jövőbe ragad...