Őszi sirató

Ősz. Itt vagy megint, s színezed a tájat,
természetesen, festői ecseteddel,
de nézd csak, a fák mintha zokognának,
az ágaikról a lomb, mint könny pereg le.

Vörösek, a sárgák, a rozsdabarnák,
széllel játszva még egy utolsót intenek,
úgy hullnak a mélybe, siratja az ág,
mint édesanyjától elváló gyermeket.

Így siratlak én is, avarrá válik
a bennünk elszakadt és megsárgult emlék.
Lassan immár a tél is jőni látszik
s fájdalmamra teríti hófehér leplét...