Csak hallgatom
Csak nyelvemen forgatom s le nem nyelem,
míg másért pusztultam, magamért sosem.
Számra égett csend pörköli a várost,
felgyújtok reggelre minden kalászost.
Kormos üledékből sír fel a kenyér,
asszony derekára forrad a tenyér
lepedőbe izzadt, csókos hajnalon.
Szemügyre sem veszem, épp csak hallgatom.
Aki ma átkoz, holnapra megszeret,
körülrajonganak, mint a gyermeket,
csiszolt bűn szilánkja minden ízes szó,
uzsorás lét hantján négykézláb mászó
igazat zsonganak kövér, zöld legyek,
kamat bűzébe fulladnak a rügyek.
S mert ostoba fejem pokolra hagyom,
világod arcába dobom kalapom.
Lábaid érzem, mily félőn remegnek!
Flancos temető sarkába temetnek,
s ha elsétálsz némán ablakom alatt,
virágok szirmain dicsérd meg a gazt.
Nyelvemen forgattam...most már lenyelem,
hogy másért pusztultam, magamért sosem.
Felköhöghetném... de értené e vak,
Szentjánosbogarak világítanak.
Hozzászólások
Zajácz Edina
2013, december 29 - 21:22
Permalink
Szerkesztőségünk nevében
Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versedhez!:)
Mészáros László
2013, december 30 - 05:43
Permalink
Köszönöm szépen!
Köszönöm szépen!
barnaby
2013, december 30 - 13:42
Permalink
Csodálatosan szép líra,
Csodálatosan szép líra, gratulálok, jó volt olvasni.Üdvbözöllek:B:)