Anyám álmai
Beküldte hzsike - 2014, május 4 - 10:57
H. Gábor Erzsébet
Anyám álmai
Szemében megfakult a fény,
szótlan lett, nem sokat nevet
- asztalon terhes már a vény -,
rekedten mondja, hogy szeret.
Szívemben kés forog. Köhög,
ahogy a kis kezet fogom,
van úgy, hogy megkésve jövök,
de tőlem nem veszi zokon.
Bénítja őt a szenvedés,
segítnék én, de nem tudok
- ereje fogytán, oly kevés -,
akarom, mégis megbukok.
Akár egy gyermek, védtelen,
miközben lágyan ringatom,
mienk lett már a végtelen -
mikor jössz, hol vagy irgalom?
Anyámnak annyi álma volt,
azokból nem lett semmi sem,
amit a sorsa elrabolt,
utána, én majd elviszem.
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2014, május 4 - 13:49
Permalink
Igen...ismerős életkép
Igen...ismerős életkép sajnos, olyan szépen írtad....nagyon meghatott.
Ölellek.
hzsike
2014, május 4 - 18:46
Permalink
Köszönöm szépen, hogy
Köszönöm szépen, hogy elovastad, Seám. Szeretettel láttalak itt is. Zsike :)
hubart
2014, május 4 - 16:22
Permalink
Nagyon szép, mind
Nagyon szép, mind tartalmilag, mind formailag. Igazi szívhezszóló zsikés vers!
hzsike
2014, május 4 - 18:48
Permalink
Kedves vagy, Feri. :)
Kedves vagy, Feri. :) Köszönöm szépen!
Mindig nagyon örülök Neked.
Zsike :)
Mysty Kata
2014, május 4 - 19:00
Permalink
Megráznak az emlékek ,
Megráznak az emlékek , mintha bennük áram lenne....
mintha tegnap lett volna az utolsó ölelés,
karjaimban már sok volt a kevés....
Elengedlek - mondtam,
és Ő szót fogadott..
elment!
Kata
"ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"
hzsike
2014, május 4 - 20:06
Permalink
Köszönöm, drága Katám.
Köszönöm, drága Katám. Könnyeket csalsz a szemembe.
Ölellek, szeretettel:Zsike :)