Bennem örökre
Beküldte Csilla - 2016, január 6 - 11:39
Bennem moccan a tűnő idő csendje,
széteső napok megnyílt végtelenbe
hulló dalának halkuló hangjai.
Szeretném minden bűnöm bevallani.
A felriasztott szívnek kondulása
visszhangot vet a fagyott, téli tájra
és belesüpped, mintha nem is lenne,
mélyre húzza a mulasztások terhe.
Fölém nőnek az üresség árnyai;
a kimondatlant, Uram, ki mondja ki?
Reszkető madár sír az éjszakában
kétségbeesve, tudja már, apátlan.
Csillagködön át jössz egyre közelebb,
felfénylik a menny, mert körém öleled,
s belém költözik létednek valója.
Csak téged hallak mindig, és azóta,
Édesapám!
Hozzászólások
hzsike
2016, január 6 - 13:45
Permalink
Fájdalmasan szép... A
Fájdalmasan szép... A hiányérzet feszítő fájdalmát, gyönyörű szavakkal ecsetelted, Csillám. Megnyugvást kívánok.
Szeretetteljes ölelésem:Zsike :)
Csilla
2016, január 6 - 15:53
Permalink
Köszönöm, hogy itt jártál,
Köszönöm, hogy itt jártál, Zsike! Kimondhatatlanul hiányzik, még akkor is, ha érzem és tudom, hogy örökre a szívembe költözött.
Szeretettel ölellek én is :)
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Nagygyörgy Erzsébet
2016, január 6 - 16:12
Permalink
Kedves Csilla! Megható vers,
Kedves Csilla!
Megható vers, ismerem az érzést, én már mindkét szülőmet eltemettem, sajnos.
Erzsike
hubart
2016, január 6 - 16:39
Permalink
Megérintően szép emlékezés!
Megérintően szép emlékezés!
Csilla
2016, január 6 - 23:12
Permalink
Köszönöm szépen Nektek is,
Köszönöm szépen Nektek is, hogy itt jártatok!
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/