Koboldorgona

Katáng szirmaiból ruhát varrt az ég,
s hogy meg ne pirítson szeptember heve
– dúl az indián nyár (ez tenderneve) –,
fejünk fölé csipkés ernyőt tart ma még.

Vendége érkezik – tárva otthona –,
a füttyös szél hozott néki hattyúdalt:
piano fuvallat, légi, lassú alt,
lombok közül szól a koboldorgona.

Vagy ökörnyál-hágcsón égre felkúszó
apró pókok ajkán zeng a  búcsúszó?
Szememből néhány csepp harmatot kicsal.

Szívem szemérmesen, csendben szenveleg,
csak szerelmi bánat fáj így, emberek!
Halott kedves után sír a régi dal.