Várakozás

Eső esik, ázik a föld,
a domboldal fekete,
szürke ez ég, és nyelvet ölt
ránk a világ szemete.

Sajnos, nincs a szánkóhoz hó,
vaj’ mi lehet az oka?
Bent ül a négy örökmozgó,
unatkozó unoka.

Esdve mindhiába lesték
a magas ég porhavát,
elfogyott a liszt, a festék,
vagy a párna odaát?

Nem örülnek ám a sárnak
a kis háziangyalok,
de addig is csodát várnak -
talán már itt andalog…

Beszorultunk, száz gond gátol,
erről senki nem tehet,
de a kicsik játékától
immár lépni sem lehet!

Elmélázok a lomokon -
kerülgetni művészet!
Dobnám, ha nem vennék zokon
felét… vagy az egészet!

No de mégsem! Azt nem hagyja
a jó lelkiismeret,
mindnyájunknak Édesatyja
megsegít akit szeret!

Szekrény kell a játékoknak,
ágy, asztal a babáknak,
s az unokák rendre szoknak,
intő példát ha látnak.

Szép terveim tettet szülnek:
csendben fúrok, faragok,
amíg rendre elkészülnek
a kisbútordarabok.

Lelki gyógyír, megtisztulás
ez a munka egészen,
majd, ha megjön a Mikulás,
puttonyába csempészem!