Magyar komédia 13. fejezet
13. VADÁSZTÁNC
A győztesek mély lélegzetet vettek. Koffán Dánieltől, bűneik szenvedő alanyától, egyik koronatanújától megszabadultak, már Balla Dénes is halott oroszlán, jöhet a lakoma. A vadásztársaság tagjai felkerekednek hát az ódori erdő felé, mert egy ilyen győzelem ritka étkeket kíván. A fővadász ifjabb Barna Lajos, társaságában pedig ott az öccse, meg a vezérek, Regéczi párttitkár, Stettner István, Bapczi Kálmán.
A Barna fivérek elégedetlenek. Emlékeznek még, hogy – majdnem tíz éve – hogyan bánt az apjukkal Balla Dénes, hogyan szűnt meg a jól jövedelmező sajtüzem, ezért nem tudták még bevakoltatni új házaik külső falait. Ballának ugyanúgy a börtönben lenne a helye, mint Koffánnak, sőt, Balla nagyobb bűnt követett el ellenük, mint Koffán. Minden, ami most a világban történik, az ő igazukat harsogja.
A dolog felett nem tudnak sokáig elmélkedni, mert amint az erdő széléhez érnek, egyszeriben eléjük bukkan a vadászszerencse. Egész kondányi disznó tűnik elő a fák közül, hatalmas, vagy kétmázsás kan vezeti őket. Kétcsövű, ólmos patronokkal töltött puskáikat a vállukhoz emelik, mind az óriásra céloz. Bürkös Béla, a fiatal legény fegyvere dörren először, a találat tökéletes, az állat azonnal összerogy. A többiek a maradékot mészárolják, leterítik a kocát és még két, talán egyéves süldőt, a konda többi tagja eltűnik az erdőben. Regéczi Sándor is céloz, de aztán leereszti fegyverét anélkül, hogy elsütötte volna. A gyors, mindössze néhány percig tartó öldöklés nem elégíti ki őket. Barna Lajos amúgy sem csak vaddisznópörköltre gondolt, elindulnak hát a fák között az álén újabb prédára lesve. Egy fiatal őzsuta legel a nyiladék szélén, nekik háttal, amint meglátják, megtorpannak, mindenki fedezéket keres, puskáik csőre töltve, a kakas felhúzva. Figyelik a vadat. Valami szél csapja az emberi szagot az állat orrához. A suta megriad, átvágna a nyiladékon a fák közé, de a fővadász tüzel. Az őz teste hirtelen félkörívbe hajlik, a golyó becsapódásának energiája földhöz csapja, fordul egyet a hossztengelye körül, és így marad.
- Lapocka! Gyönyörű találat!
Odamennek a földön fekvő, remegő testhez, az üveges szem rájuk bámul, a két mellső láb térdben és csülökben behajlik, miközben az ártatlan szív utolsókat dobban, ez a mozgás még látható. Ám ők nem a szemét, hanem az ólomtöltény ütötte, vérrel gyűrűzött sebet nézik, a vadász dicséretét zengik, kezet szorítanak a legjobbal, hangosan kacarásznak.
- Erre inni kell.
- Mégpedig törkölyt. Pincehidegen.
Elő is kerül a laposüveg, meghúzzák sorra, csak a párttitkár szabódik.
- Nem lehet. Tudjátok, a fekélyem. De azért egészségetekre!
A társak mindezt megértik, nincs érzékük a hang és a test beszédének felfogásához. Belső vívódásainak eme rezdülésnyi külső jeleire amazok süketek és vakok. Nem tudják, hogy Regéczi Sándor gyomrát nem a fekély gyötri, hanem a csömör. Mert az eszme szerint ő volna itt a politikai hatalom legfőbb letéteményese, még sincs befolyása az események menetére. A szocialista humanizmus jegyében nem tudta megvédeni három éve az öt „közvagyonrablót”. Feltette életét egy eszmére, amelynek gyakorlata ellent mond a gondolatnak. Neki ez az élete, az elsők között regisztrált az új pártban, amely most odafönt tobzódik a vérben. Nem, nem tehetett semmit most sem Koffán Dánielért, Mester Jánosért, Perjés Istvánért. A párt idelent emberek, családok életében tapos, és neki, a politikai hatalom legfőbb képviselőjének nem lehet szava.
Az áldozatokat egy kétlovas szekér derekában viszik a fővadász udvarára. Mire is szolgálhatna ott a szomszéd ház fala mellett az a két, tetején ipszilonban végződő, földbe döngölt dorong, átvetve rajtuk a harmadik, ha nem egy ilyen hatalmas állat testének a felkoncolására? Két hátsó lábára kötelet kötnek, úgy húzzák, emelik fel, természetesen a legerősebb, majdnem kétméteres, százhat kilós fővadász veselkedik neki a legjobban, a többiek segítsége is alig elég, felnyög a nagy erőlködéstől.
- Ó hogy… Akasszon fel téged a Balla Dénes!
Nevetés fakad a név hallatára, Barna Károlynak pedig furcsa víziója támad. Balla Dénes akaszt. Embereket. Például őt, Barna Károlyt. A törköly már dolgozik. A nagy kan orra szinte a földet karcolja.
Az udvaron, mert a portának még kerítése sincs, arra se volt pénz, amióta a sajtüzem megszűnt, gyülekezni kezdenek a környék asszonyai, fémedényeket hoztak, s ahogy a megnyúzott állatok húsa fogy a csontjaikról, úgy telnek meg vele méretlenül az edények. A fiatal őzsuta teteme titok, az majd az esti, közös orgiához kell, egyelőre eldugták a bámész szemek elől a hátsó fészerbe. A disznók húsának maradéka is a vadászok és asszonyaik közös vacsoraasztalára kerül, csak úgy, mint az elvett Koffán féle szőlő zamatos vörösbora. Ezzel a vörösborral készítik el az asszonyok a vadpörköltet, külön a két állat húsából, tetszés szerint vehet belőle mindenki, kinek melyik ízlik jobban. Az alvégről a fiúk hívására közben megérkezik az idősebb Barna Lajos is.
A vacsora természetesen törköllyel indul. Sorra koccintanak a vadászat sikerére, csak Regéczi párttitkár nem kér belőle, nem kér a borból sem, mert hát a fekélye óvatosságra inti, azzal pedig, hogy tán a gyomor fekélyes állapotának a vadhús sem válna éppen előnyére, senki nem foglalkozik. Csak ők ketten – az asszony is jelen van – látják folyamatosan, végig józanon, hogy az étkek és a bor, meg a törköly fogyásával párhuzamban hogyan fogy az ész is.
Tarhonya és galuska a köret, a finom, fáintos, szaftos húsdarabokkal telnek a bendők, néhány falat után egy-egy pohárka Koffán féle bor, máskor a törköly, újra falatozás, tíz ujjak szopogatása, nyelvek csettintései, egyre gyakoribb botlásai közben alakul az orgia. Meg kell ereszteni a nadrágszíjakat. A jóllakottság böfögései közepette, a folyó bor és pálinka mellé Barna Károly nótába kezd.
- Elszaladt a kese ménes…
Itt megakad, miközben a többiek is hirtelen elhallgatnak.
- No. Ez nagyon szép nóta lehet. Folytasd, Kari!
Két ajka már zsibbadni kezd, kissé nehezen illeszti a száján kibukkanó hangokhoz, de belekezd. Reszelős, kellemetlen hangja senkit se zavar, mert hallani akarják az új nótát, amit talán éppen a Kari talál ki, éppen most.
- Elszaladt a kese ménes.
- No? Hogy van tovább?
- Eeeelszaladt a kese méééénes, levadászunk, Balla Déééénes.
Óriási kacaj tör ki a friss nótaszövegre, percekig jobbra-balra dől a társaság az eszelős röhögéstől, csak a párttitkár és az asszonya dermed meg. Gondolataik cikáznak, nem tudják, hogy nem sírni kellene-e inkább. Amint elül a kacaj, Barna Károly megszólal.
- Tudjátok, hogy fel akar minket akasztani?
- Kicsoda?
- Hát a Balla Dénes.
- Téged?
- Meg a Lajost. Meg téged, Pista, meg téged, Kálmán, meg…
- Meg még kit?
- Hát… Találjátok ki!
Barna Lajos felnevet.
- Hogy engem? Az a kis mitugrász? Ha kinyújtja a karját, akkor sem ér fel a nyakamig.
Feláll, egy ismert nótába kezd, táncra kéri asszonyát, forgolódnak, kacarásznak.
Az öreg Barna Lajosnak is eszelős gondolata támad. Megállj csak, Balla Dénes! Most jött el a te időd. Egyre több pár csatlakozik a tánchoz, kurjongatnak, a nők sikoltoznak, s mikor úgy érzik, túl sok alkoholt izzadtak már ki, megállnak újra tölteni.
- No! Hát kit akasszon még fel a Balla Dénes?
Ez jó tréfa lesz. Barnáné papírt, ceruzát vesz elő, felírja rá a már elhangzott neveket, mind a jelen lévő férfiakét, de minél több legyen, annál jobb. Regéczi Sándor. Hát persze. Te vagy közöttünk a legnagyobb bűnös. Hahaha! A párttitkár hangosan reagál.
- No, látjátok, ez igaz. Nagyon is igaz.
Bürkös Béla már mozdulatlanra itta magát, nevének hallatán épp csak egy pillanatra emeli fel nehéz szemhéjait, aztán a széke támlájának dőlve, feje a mellkasán, alszik tovább. Kacagás, jókedv kísér minden elhangzott nevet. Bapczi Kálmán elkiáltja magát.
- Perjés István!
Egy pillanatra csend lesz.
- Perjés? Hát azt meg miért?
- Hát a Koffánt miért? Azt is a Balla mártotta be. – Az alkoholtól ferde képpel, ördögi módon felkacag. A többiek is követik, újabb töltés a törkölyből, koccintás, dal, helyeslés, igen, Balla Dénes akassza hát fel a tanítót is, ahogy majd a kulákot felakasztják. Így áll össze szépen a tizenöt ember listája, mert hát az egész falut azért mégsem lehet felakasztani.
- Ez így is több mint ahányan az aradiak voltak – jegyzi meg Regéczi csak úgy magának, meg az asszonynak. – Menjünk innen!
A szédelgő, vibráló, beszűkült látású társaság érzékeli ugyan, hogy a házaspár feláll, de az, hogy éppen távozni készülnek, mégpedig búcsúzás nélkül, hogy már ki is léptek az ajtón, hogy az undor vitte el őket, nem jut el a tudatukig.
Az utcán az asszony belekarol a férjébe. Didergető a február végi este, szorosabban simul egymáshoz a két test, a férfit valami melegség járja át, az érzés, hogy nincs egyedül, hogy ez a nő, a már felnőtt gyermekének anyja, neki a másik fele.
- Milyen tréfás emberek – szólal meg az asszony, csak hogy feloldja végre a némaságot.
- Azok. Csak én attól tartok, hogy ez tréfa halálosan komoly.
- Azt hiszed?
- Azt. Nem láttad az arcukat? A Barnákét, a Stettnerét, meg a Bapcziét?
Képtelen magában tartani a szót, áradni kezd belőle.
- Irénkém, drágám, én itt egy viharzó tengeren érzem magam, hullámok csapnak össze a fejem felett, a lábam nem éri a talajt. Téged a politikától eddig megkíméltelek, úgy gondoltam, a közéleti harcaim közepette te legyél a békés oázis, az otthon, ahova nem hallik be a kardok, a hadak csörtetése.
Kis szünetet tart, nehéz, mély lélegzeteket vesz.
- Tudod, hogy a párt az életem, a pártért hagytam el veled Abonyt, a szülőföldet, hála neked, hogy követtél, de most úgy érzem, áruló és halál fia lehetek, ha a lelkiismeretem szerint cselekszem.
Ismét szünet, az utca kavicsai ropognak a lépteik alatt. Hallatszik a férfi lélegzése.
- Hányszor kerültem már szembe önmagammal, és hányszor veszítettem el ezt a harcot! Azt kell kérnem, oldj fel a neked tett fogadalmam alól, mert nélküled gyenge, csak egy fél ember vagyok.
Az asszony megállásra készteti. Az egymástól távoli, utcai lámpák közt, a sötétség egy kis szigetén szembe fordul vele, átöleli párjának nyakát, lassan leküzdi a könnyeit, s így köttetik meg kettejük között az újabb szövetség.
- Eddig csak a férjem egyik fele volt az enyém. Hányszor kellett lenyelnem a kérdést, mi bánt, amikor láttam elmélyülni a homlokod ráncait! Pontosan tudtam, milyen harcokat vívtál ott belül, nem tudtad őket az ajtón kívül hagyni. Most politikai szövetségesedül is hívsz. Cselekedj hát ezután a lelkiismereted szerint! Veled leszek.
Hozzászólások
Judit
2017, március 7 - 11:52
Permalink
1956-ban édesanyám 16 éves
1956-ban édesanyám 16 éves volt. Néhány hónapja lépett be a tsz-be. Jött a forradalom, ami mindent felforgatott. A mi falunkban is készült egy lista, akiket akasztani kell. Anyu is rajta volt, mert téesztag mert lenni...
Emiatt van nekem mindig egy kics rossz szájízem az '56-os forradalommal kapcsolatban. Sajnos, minden oldalon vannak túlkapások, érdekek és ellenérdekek, és bizony számító, sőt, gonosz emberek is...
vati
2017, március 7 - 12:45
Permalink
Vajon kiderült-e később,
Vajon kiderült-e később, kedves Judit, hogy a ti falutokban kik és milyen célból készítették azt a listát? Ha itt még nem volna egészen világos, hogy a somfalvi listának kik voltak az összeállítói, milyen céllal tették (saját maguk voltak a névsor elején), akkor a következő, záró fejezetekben minden egyértelművé válik...
Varga Tibor
Judit
2017, március 8 - 06:43
Permalink
Nem derült ki, Tibor. Anyu
Nem derült ki, Tibor. Anyu még túl gyerek volt ahhoz, hogy ennek utánajárjon. Neki csak megmutatta a listát egy jóakarója, hogy meneküljön, de anyu nem menekült, csak rettenetesen félt. Állítólag azt is látta, ahogy ácsolják a bitófát, de mire az elkészült volna, megjöttek a "felszabadító" oroszok...
vati
2017, március 8 - 14:53
Permalink
Nézem a Wikipédián Bogyiszlót
Nézem a Wikipédián Bogyiszlót. Akkoriban mintegy 3-4 ezres település lehetett, tehát nem ismert mindenki mindenkit. Akik viszont összeállították azt a listát, azok nyilván édesanyád ismerősei között voltak, a bukásuk után megszökhettek, mert ez halálos bűn volt akkor, a tetteseket tehát a szökevények között lehetett volna keresni. Hogy egyáltalán ilyen terv megfogalmazódott valakikben, "mert téesztag mert lenni", ahhoz igazán vérszomjasnak kellett lenniük.
Varga Tibor
Csilla
2017, március 7 - 15:04
Permalink
Ez a "levadászás" gondolom, a
Ez a "levadászás" gondolom, a következő fejezetekben meg is történik... Nagyon jó a párhuzam a vadászat és a tényleges történések között. Talán az őzsuta az előző fejezet végén északról érkező széllökést érzi meg?
Az önmagával szembekerülő Regéczit nem tudom hová tenni, de nagyon szép a párbeszéd, amit a feleségével folytat és a zárás: "Cselekedj hát ezután a lelkiismereted szerint! Veled leszek."
https://versekegipasztorok.mozellosite.com/
Haász Irén
2017, március 7 - 16:33
Permalink
Remek rész volt ez is.
Remek rész volt ez is. Ugyanazt gondolom, mint Judit, akkoriban is, ma is vannak rongy emberek.
vati
2017, március 7 - 20:37
Permalink
Igen, kedves Csilla, jól
Igen, kedves Csilla, jól gondolod. Az önmagával szembekerülő, vívódó Regéczi az egyetlen becsületes ember ott, ahol a becstelenség tobzódik, itt még maga is keresi a helyét. Már a következő fejezetben látni fogod, hogyan cselekszik a lelkiismerete szerint, s ebben az asszony hogyan támogatja.
Irénke kedves, én az egészségem megromlását köszönhetem az olyan embereknek, akikről beszélsz. Köszönöm, hogy itt voltatok...
Varga Tibor
Nagygyörgy Erzsébet
2017, március 9 - 09:49
Permalink
Kedves Tibor!
Kedves Tibor!
A mi családunkban is volt rossz elmék ezzel az időszakkal kapcsolatban, nagypámra néztek ferde szemmel, mert a felesége, Váry Nagy Erzsébet néven volt anyakönyvezve, voltak durvább dolgok is, de mélyen hallgatott róla, anyu bizonyítványa meg van még, volt a neve neki, először, Vári Nagy Erzsébet, azután azt is levették a tisztes pátvezérek és maradt végül Nagy Erzsébet.
Jó rész volt ez is...
Erzsike
vati
2017, március 9 - 15:04
Permalink
Igen, kedves Erzsike, az "y"
Igen, kedves Erzsike, az "y"-végű előnév afféle vörös posztó volt akkoriban sokak szemében, mert előkelő származásra utalt...
Varga Tibor
Titta
2018, január 13 - 16:40
Permalink
KÍváncsi vagyok a folytatásre
KÍváncsi vagyok a folytatásre, hogy a becsület, nem szenved e csorbát?? Nem darálja e be a hatalom.?? Nagyon jó rész volt.Titta