Csihuhu-versek

Csihuhu-versek

Beküldte M. Karácsonyi Bea - 2017, szeptember 10 - 22:16

Árnyék-babák

Sorompóváltás. Az ősz elindult.
Egyik fülkében ott ülök én is.
Képzeletben most húgom, ülj mellém,
utazzunk egyet még csakazértis.

Nézzünk ablakból tájfelsorolást,
ahogy rézszínbe érik be a száj,
a körtefényű napváltakozást,
amint élednek új árnyék-babák.

Télbe haladunk. Megszületsz újra,
nem leszel velem, tudom legbelül,
akkor majd köd lepi a májat
és a szív megtanul hóemberül.

Huss!

Anyám madara

Nem bírta a szondát az orrában,
sem a torkában, csak mocskos
cinegének hívta, aki minden morzsát
és narancslé cseppet magának akar.
Ellopta az ízeket tőle, a nyelési
reflexét, hagyta hogy sóvárogjon.

Megvakult. (Csak érzékelt valami
fehér elmozdulást.) Előző éjjel
helyet cserélt benne a szemvíz
a vizelettel. Egy üveg infúzió
volt a ráadás, és a minden
mozdulatlanságban mellkasát
hirtelen felfelé lökte - mintha
súlyos vasretesz nyílt volna
ki bordái között, hogy a fázós
cinege végre elröppenhessen.

Szélőszben

zizzenő szélőszben landolás
ópium-részeg levélsereg
diákra váltó tinédzserek
avarfény finomra hangolás

leszüretelt muskotálycsókok
koppanós gesztenyék szemeznek
makkal dióval összevesznek
nyílnak lomhán égi fiókok

délibe befutó lila sál
rézesőt szitáló felső pék
tócsákból eltűnő felhőkék

teagőz mellett most megtalál
(a cukor és filter vers-szőkén)
szilvórium-piros kiskanál

Napiszövegpontcom

Reggeli kávéd kortyolása közben
lehetőségeid felsejlő homályában
sem vagy képes a közeli jövőt
kiélesíteni.

Egy puzzle darabkáiból hogy fogsz kirakni
majd aznapi egészet még ködös,
de elképzelni sem tudod, hogy megszokott
határaidat figyelmen kívül hagyd.

Nem fontos, honnan kezdődik az élet-
szürrealizmus. Naponta átfordulnak
benned a dolgok, és rájössz, nem fog
minden összejönni, úgy ahogy akartad,

hogy a társadalmi elégedettség
eszközeként kell funkcionálnod
- spontán reakcióidat elveszítve,
szimbolikus része lehetsz a nagy egésznek.

Lédaság

Tegnap Adyval sétáltam a körúton,
kirakatokat bámultunk, kéz a kézben,
nem bánta, hogy a füstöt ráfújom,
visszafújta, és a szürkeségben
én lettem Léda.

Esni kezdett, de ennek dacára
Ady az ujjával írt verset
az újságosbódé vizes falára,
a címe: A költőt szeressed.

S a tócsák felszínén színek villództak
- akkor léptem ki a képeslapból,
s bámultam, hogy visszazárkóztak
szemfényei, már nem üzen egy
halálcsillagról.