A hetes szoba
Anyámhoz...
Csorba kezeidből
Vajon hány messiás kell,
hogy haza vezessen hozzád?
Már bibliai vagyok, egy Ráchel,
és mielőtt kiátkoznál,
Hallgasd morajom, belőlem fakad,
sziklán bukik át, a sors benne van,
akkor idézd majd, ha kötél szakad,
s vér-borként ázik el a hetyke Nap.
Áldott terhedként tűrd szitokszavam,
(rózsa selyme és tövismarkolat,)
úgy legyünk, mint fejemen a hajam,
vagy bronzba vésett spirálkarcolat.
És míg viselős anya az éjjel,
hajnalt fialva az égnek térdel,
dalomra figyelj, s a szememmel láss.
Kutasd a belső felszínt, mélyre áss,
tudatom alá, ott minden Seás.
Összeillünk, mint tenger a stéggel.
Íriszedben csoki-selyem lakik,
pőreségem öltözteted vele,
vannak olyan dolce vita-pasik,
akiknek mind lolli-pop a szeme.
Édenforró capuccinó reggel,
hedonista, két sárgájú tojás,
Margaritha sajtos pizzát rendel,
Alfonznak jár kávés tejszínfolyás.
S kakaófény gördül, bőrön csurog,
sós párákkal szimbiózist kiált,
kipárolgás bennünk összezubog,
cukrosságok mögött egóm summáz:
Míg eperlő létem édes burok,
képes vagyok szülni bonbon-fiát.
Hajamba jégmadár rakott le fészket
- fiókám éhesen is gyémánt-drága,
fejemre tövist mar, karmolász, tépked,
fa vagyok, éj-sima örökös lánya.
Köröttem berepedt mindenütt a föld,
koponyák táplálnak vér-homok talajt,
mezőket álmodok, pille-telt, nagy, zöld
táblákat, rügybontó, illatos fafajt.
Nővérek, zöld-vérű, hatalmas elmék!
Álmomban itt vagytok, táncoltok velem,
a halál fájaként éteri emlék,
hogy eső öntözi évgyűrűs lelkem.
Mert íme, fekete, vijjogó fészek
a kontyom, csípőmön sikamlós kígyó,
Tudom, hogy ide születtem,
s ide köt minden gondolat,
betege hiánynak lettem,
s magyarra formáz csontozat.
Hogy halottaim hazai
keresztek alatt nyugszanak,
s anyanyelvem az valami
csoda, ívébe hajlanak
sóhajok, szerelmes szavak.
S három szín szentül elkísér,
lobogónk a legszebb nekem.
S hogy odafönt sorsot ki mér?
Akárki. Magamra veszem.
Én divatból semmit nem írok rólad,
de múzsája vagy még a költőnek,
fényverseket hagytál, szóval izzókat,
babérkoszorúja van bölcsődnek.
Te utánad ejtőznek még a szavak,
verseid glóriás kurtizánok,
volt benned valami nagyszerű vacak,
mert így születnek költő-titánok.
Érlelt a sorsod, és mézzel mérgezett,
Rohannak a fák az ablakom előtt;
vonatra szálltam vagy negyven éve,
és most közbülső állomásra érve
fülkém kígyózó-borostyán benőtt.
Csomópont-jelző kuszák, mind megállók,
Hallgatag,
átkos most ez a tél,
jégszín.
Pereg álmos,
ónos eső.
A tetők hattyúk,
csak lépem a zegzugot,
és hogy utánam jöjj,
nem kérem.
Nyeljen a város,
majd az inas
csend nézi,
amint rám bús,
remegő zuhog.
Arcom öledben, ég fej felett,
csillagkontyos az éj.
A fűben vagyunk. Szemünkbe hegedt
a vékony holdkaréj.
Most miénk bársonyneszek titka,
csendünk ül a tájon
- elnyúlt, árnyékszerű földkalitka
Kitárul előtted száz dimenzió,
elrepült az idő - elforrt minden must,
amikor a lélek már nem visel húst,
ami maradt és van: intervízió.
Színeidre buggyansz - ismersz ezer fényt.
Nem vagy sem hontalan, sem viasz-sápadt,
- kontúrok mosódnak, ahol kiáradt
indigó - gyermekholt mossa kedvesét.
És félelem sötét öle is meghalt,
- átvizesülne még néha az arcod -
alkonyat nincsen, csak addig, míg kapkod
Oly természetes vagy, mint a parti szél,
ahogy megtörik a köveken, átbúvik
hajlaton, sikongva barlangba csúszik,
majd tombolás után a rátarti alél.
Olykor meg vízre emlékeztetsz, ringatsz,
feltörsz bárhol, akár a homok közepén,
néha elmosol vagy kincset löksz felém,
de folysz bennem sósan - könnyeimből ihatsz.
Az ablakban
lámpás remeg,
fénye üvegen
buggyan át,
körtefához,
mint húsleves,
folyik tovább
a sárga máz.
Tóra talál
a fa törzse,
Ma minden égi elem felemel
legbelül, hol lélekoszlopok égnek,
bent, bent a fények.
Ma minden köd nyeli a másikat,
galaxisok kavarodnak, mint Tejút,
kint, kint - életút.
Ma minden angyal fenyőfával jár,
Fények, hogyha gyúlnak a sanzelizén,
szikrázik az éjjeli budoár- Párizs,
kicsik és nagyok Jézust váró misén,
a légben valami francia, és ánizs.
Mellkasomban - lélektanyán,
nem duruzsol kályha-meleg,
várom, szíved hazatalál,
kint hideg van, holló remeg.
Ajándékod most én legyek,
karjaidba csomagolj hát,
míg havazást fújnak szelek,