Csillagparádé

Októberi hűvös esten
fénylenek a csillagok.
Ott fenn ismerőst kerestem,
és több is szólt: Itt vagyok!

A Nagy Göncöl hosszú rúdja
épp a Holdra mutatott,
a kátyúsra – Isten tudja,
miért keres utat ott?

Amaz vörös lázban égve
bámulta a vidéket,
a Fiastyúk fedezékbe
terelte a csibéket.

A Nyilas nagy égi vadász, 
nyila hegyes, szeme tűz,
vadat nem űz, halkan danáz,
csendben figyeli a Szűz.

A Vízöntő amforából
önti már a friss vizet,
elfáradt – a forrás távol –,
s aki szomjas, tán fizet.

Az Oroszlán heverészik,
mint aki már jóllakott,
az Ikrek tág szemmel nézik,
becserkészi a Bakot?

Csendben tátognak a Halak,
a Rák víz felé tolat;
a Skorpió fura alak,
a Mérleg egy gondolat.

Haza tart a Bika, a Kos,
minden csillag csomagol,
aludni tér, aki okos,
alom várja, hű akol.

A fakuló nagy képrámán
már a vásznat tépi szét
szeánszához a Nap-sámán,
és tart pogány tűzmisét.