Ramatyőr

Csúcsokra a hős egymaga tör – 
verstant nem forgat az amatőr! 
Ritmust és rímet blindre szabdal, 
életlen karddal, vaskalappal.

A holdra figyel, nem a napra, 
vaksötétben is tollra kapva, 
és csúszik, mászik firhang után, 
falba ütközve jajdul sután.

Vegyék már észre mások, lássák, 
szent alkotói láz e válság!
Hogyha bírálják? Sértik vérig, 
de elkönyveli, ha dicsérik.

Akit a sorsa így felvértez, 
senkitől semmit meg nem kérdez, 
s a hízelgőhad szava nyomán 
kaszálni grasszál a grafomán.

Útmutatást ő el nem fogad.
Vak a Pegazus, áll a fogat, 
kátyúba kottyant, a rög nyálkás, 
holtvágány lesz a kerékvágás.

Így növi be a gyep, a moha, 
nem lesz tudatos költő soha! 
Egyenes pályán útja görbe, 
mert sajátmagát csalja tőrbe 
jó amatőrből ramatyőrbe.