A sziget

 
Itt már nem hallja senki, hogyha fáj,
amott a lankán kóbor birkanyáj
figyel fel néha, mélán méreget,
ki fújja és miért az éneket.
 
Hínárba botlik, szélbe vész a szó,
a folyton éhes, szépre szomjazó.
Öledbe vettél, s érzem mily sekély
a lét, ha dalra, csókra nincs esély.
 
Te óceán vagy, benned én: sziget,
táplál és koptat hűvös, sós vized,
zúgásod bánt, mélységed rám omol, 
hullámaiddal összenyaldosol.
 
Elsüllyedt rég a föld, kortes-világ,
bólintanak rá kék hortenziák
alant a parton, ringó hetyke sor,
a végtelennel színük egybeforr.
 
 

Hozzászólások

hzsike képe

Sokatmondó, gazdag, gyönyörű vers.

Igazi versélmény.

Gratulálok, Csillám!

Haász Irén képe

Csatlakozom Zsikéhez.

hubart képe

Kicsit melankólikus, kicsit lemondó hangulatú vers, de nagyon szépen ringatott. Szeretettel gratulálok!

Csilla képe

Zsike, Irénke, Feri, köszönöm, hogy olvastátok és szóltatok. Kicsit tényleg borús, úgy érzem én is, hogy nem ártana vidámabb vizekre evezni :-)

 

Szepesi Zsuzsanna képe

Gyönyörűséges, Csilla!

Szepesi Zsuzsanna

Csilla képe

Köszönöm, Zsuzsa! Örülök a figyelmednek!

 

titus56 képe

Mint már sokadszor, megemelem a kalapomat Csilla.  Zene!

Csilla képe

Örülök, hogy látlak, köszönöm! :)

 

lnpeters képe

"...

alant a parton, ringó hetyke sor,
a végtelennel színük egybeforr....
 
Ez egy csodaszép vers! Szeretettel gratulálok!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Csilla képe

Örülök, hogy ezt a részt idézted, szerintem is itt a lényeg. Köszönöm szépen! :)