A VADKANRA FOGOTT GYILKOSSÁG (Hogyan halt meg Zrínyi Miklós?) - 33. rész

33. Rész

 

Zrínyinek igaza volt, 1664-ben időszerű volt a török kiűzése.

 

Zrínyi elgondolásai nem egyik napról a másikra alakultak ki. R. Várkonyi Ágnes egy kiváló tanulmányában kimutatta, hogy Zrínyi már tanulóként, a Szent László tiszteletére felolvasott latin nyelvű ünnepi beszédben megfogalmazta programját, élete céljait. Az ott elmondottakhoz tartotta magát következetesen, egész életében.

 

Évtizedekig dolgozott a török elleni európai összefogáson. Az ötvenes évek közepére már a magyar rendek legtekintélyesebb politikusa volt, vezéregyéniség; dacára annak, hogy az uralkodó nem engedte nádornak jelölni. Ez utóbbira egyébként az volt az ürügy, hogy Zrínyi nádorként nem láthatta volna el horvát báni feladatait. Oda valaki más kellett volna. Adott helyzetben nemigen akadt volna egyéb jelölt, mint Zrínyi Miklós testvéröccse, Péter. A fontos országos tisztségek közül ezzel kettő is egy családba került volna. Emiatt formailag talán nem is kárhoztathatjuk, hogy Zrínyit nem jelölték a nádori tisztségre. Legalábbis el kell fogadnunk az ürügy jogosságát.

 

Mi változott meg 1663-1664-ben?

 

A világ mindenestül. A magyar rendek évtizedekig küzdöttek a török elleni nemzetközi háború érdekében. Közben kihaltak a hosszú háború résztvevői, távoztak azok is, akik Bocskai vagy Bethlen kortársai voltak. Zrínyi generációjának tagjai egész életüket a török elleni harcban élték le, de még sohasem vettek részt az oszmán ellen „hivatalos” háborúban. Most végre ez is eljött.

 

A magyarok nem féltek a háborútól, régóta vágytak rá, hogy összemérhessék fegyverüket a törökkel, hogy végre megkezdődjön az ország felszabadítása. Nemcsak Zrínyiről mondhatjuk el ezt. Minél hamarabb ütni akarták a törököt, és a kisháborúkban azt tapasztalták, hogy nagy fölényben vannak az oszmánnal szemben. A portyázó harccal járó rajtaütések, lesvetések, megrohanások és csetepaték zömében ekkor már a török húzta a rövidebbet. A kisháborús tapasztalatok azonban csak módjával általánosíthatók. Birtokukban könnyű hibázni.

 

Talán erre alapozott Forgách Ádám, amikor merészen csatát vállalt a lidérces török túlerő ellenében. Súlyos hiba volt, maga után vonta a fontos Érsekújvár elvesztését. De ez sem vetett véget a reménykedésnek, inkább növelte az elszántságot és a felháborodást.

A császári tisztek közül azonban csak azoknak voltak török elleni harci tapasztalataik, akik részt vettek a végvári harcokban. Az ijedten visszavonuló Montecuccoli helyett Zrínyi kellett a parancsnoki pozícióba.

 

Beérett a több évtizedes munka. A birodalmi hadak mellett a Rajnai Szövetség is csapatokat küldött. Az utóbbiéval azonos létszámú kontingenssel jelentkezett maga, XIV. Lajos francia király. Ez megkönnyebbülés helyett ijedtséget keltett a Burg folyosóin, nem győzték lebeszélni arról, hogy még több katonát küldjön. Lajos megjelenésével azonban a háború elleni utolsó „érv” is semmivé lett. Nem kell a franciák ellen csapatokat összevonni a Rajna mentén, hiszen ők is szövetségesek – a török ellen.

 

A sikeres téli hadjárattal kezdetét veszi Zrínyi haditervének megvalósítása.

 

Képzelhető, micsoda aknamunka folyt a bécsi udvari körökben. Az összes intrikus akcióba lendült. A téli hadjárat még nem ébresztette fel őket, talán nem bíztak a sikerben, talán a nemzetközi nyomás hallgattatta el őket. Hanem utána gyorsan rendezték soraikat. Érdemes összefoglalni, mi mindent tettek a kudarc érdekében:

 

Ø  Sikerült több hónappal elodázniuk Kanizsa ostromának elkezdését. Önmagában már ez is súlyos szabotázs volt, hiszen a téli hadjárat Kanizsa stratégiai bekerítését is szolgálta. Kanizsa bevétele némelyik osztrák nyikhaj véleményével ellentétben nem „Zrínyi mániája” volt; az 1600-ban török kézre került vár az egész Dunántúl egyik kulcspontja volt, létével akadályozta a török elleni sikeres hadműveleteket.

Ø  Nem küldtek idejében ostromlövegeket. Kanizsát rendszeres ostrom nélkül nem lehetett elfoglalni. A várat az elestét megelőző években olasz hadmérnökök erősítették meg, így került török kézre. Tüzérség nélkül semmit sem lehetett tenni ellene.

Ø  Amikor végre küldtek ostromágyúkat, azok néhány lövés után szétrepedtek. Egyértelmű szabotázs.

Ø  A következő etapban a lőszer is használhatatlan volt.

Nagy fáradsággal megakadályozta hát kedvenc udvari klikkünk Kanizsa elfoglalását, ami a további támadó háború bázisa lehetett volna. Egészen addig húzták az időt, mire megjelent a nagyvezír serege. Ennek egy hónapnyi veszteglésre volt szüksége, hogy a téli hadjáratban tönkre tett eszéki hidat rendbe hozza. Mire Zrínyi minden szükséges ostromszert megkapott, már közeledett Kanizsához a török felmentő sereg.

 

Kedves antipatikus udvarbeli ismerőseink nyilván erre számítottak. A Habsburg uralkodókkal ellentétben a török mindig küldött felmentő sereget ostromlott várai védelmére. Számítani lehetett rá.

 

Ezzel már sikerült a háború menetét kellőképpen elrontani. De még nem vagyunk a végén.

 

Ø  Leváltatták a főparancsnokságról Zrínyi Miklóst és újra Montecuccolit nevezték ki a helyére.

Sajnos azt kell mondanom, ez is logikus lépés volt. Montecuccoli az ő emberük volt. Mindenki tudta róla, hogy soha egyetlen csatát sem vívott, az ütközet elől minden alkalommal kitért. Semmit sem fog tenni, vissza fog vonulni.

 

Nyilván az lehetett a terv, hogy Montecuccoli állandó visszavonulása majd kedvét szegi a szövetségeseknek, a háború elhúzódik, és a török előbb vagy utóbb elfogadja valamelyik békeajánlatot.

 

Ez lehetett a középtávú terv.

 

És a rövid távú?

 

Itt van az a pillanat, amikor minden értelemben meg kell vonnom a bizalmat a császári hadak parókás főparancsnokától, Montecuccoli tábornagytól. Amit mostantól Zrínyi-Újvár elvesztéséig művelt, minimum a szabotázs kifejezéssel foglalható össze. Mit ténykedett az olasz?

Ø  Az ellenség kezére játszotta Zrínyi-Újvárt.

A vár korszerű elvek szerint épült, a védelem a tűzrendszerre volt alapozva. Az előző évben Zrínyi kétszáznegyven magyar és német katonája több támadást is visszavert. Most ezerfőnyi őrség volt benne. Montecuccoli nem tartotta szükségesnek erősíteni, inkább aláaknáztatta. Megakadályozta, hogy Zrínyi erősítést küldjön be a védőknek. Sőt.

 

Zrínyi-Újvár utolsó, balfék parancsnoka, Tasso – egyébként Montecuccoli földije – a magyar és a Hohenlohe tábornok küldte német katonákat sem engedte be, sőt a vár magyar védőit is elküldte. Az a helyzet állt elő, hogy senki sem volt a falakon belül, aki értett volna a török aknaharcához. Zömmel Tasso olasz katonái maradtak a várban.

 

A török elfoglalta a vár szárazárkát. Zrínyi ekkor üzent, mostantól nagyon ügyeljenek az aknákra. A szárazárok miatt az ellenség eddig nem juthatott a falak közelébe. A tökkelütött Tasso valami buta, nyegle választ adott. Montecuccoli tétlenül várta, hogy az ellenség bevegye a várat.

 

Egy éjszaka elég volt a töröknek. Az elbizakodott, málészájú őrség semmit sem vett észre. A török sikeres robbantást hajtott végre.

 

A vár még ekkor is menthető lett volna, ha kellően elszánt katonák védelmezik. A remek tűzrendszer korábban minden támadást visszavert.

 

Ötven válogatott janicsár támadásával kezdődött Zrínyi-Újvár végzete. Maga a török se hitte, hogy az elkeseredett kísérlet sikerrel jár. Ötven válogatott janicsár rohanta le Tasso védőseregét. Senki sem figyelt, elözönlötték a várat, halomra ölték Tasso katonáit. Nyomukban a török többi csapata is a várra támadt. Montecuccoli, miután megakadályozta, hogy bárki is segítséget nyújthasson a várnak, nyugodtan végignézte, bár több német tábornok is követelte a beavatkozást. Tasso maradék katonáját a hajóhíd segítségével felvették, a várat a sorsára hagyták.

 

Montecuccoli ragyogó hadvezetését az eddigiek alapján minimum dilettánsnak kell mondanom. A német résztvevők is így vélekedtek. De ez még nem minden.

 

Montecuccoli már a vár elvesztése előtt behúzódott a Mura mögé. A nagy manőverező olyan helyzetbe hozta magát, hogy nem volt lehetősége semmiféle értelmes hadmozdulatra. Zrínyi tanácsai ellenére a terep összes fontos pontját a töröknek engedte át. A nagyvezír hadműveleti fölényben volt, arra indult, amerre akart.

 

Vajon mit tesz Montecuccoli, ha a török át akar kelni a Murán? Azért kérdezem, mert néhány órányi járásra volt Csáktornya, Zrínyi otthona.

 

A török korábban próbálkozott az átkeléssel, de Hohenlohe visszaverte. A vár eleste után a török számára ismét adott volt a lehetőség. Vajon mit művelt volna Montecuccoli, ha a török ostrom alá fogja Csáktornyát? Netán felmenti? Nem hinném.

 

Egész hadvezetése roppant különös és gyanús. Vagy kétbalkezes idióta, vagy – áruló. Gyakorlatilag asszisztált Zrínyi-Újvár elvesztéséhez, némelyik intézkedése kimondottan az ellenséget támogatta.

 

Montecuccolit azok a bécsi körök segítették a főparancsnoki pozícióba, akik nem akartak komolyan harcolni a török ellen. Hadvezetése csak akkor érthető, ha feltételezzük, hogy ezen csoportok embere volt. Azt gondolom, lelkifurdalás nélkül végignézte volna Csáktornya pusztulását és Zrínyi halálát. Talán még reménykedett is benne, hogy a török Zrínyi grófra támad.

 

A nagyvezír azonban vérszemet kapott, Csáktornya helyett az ország nyugati része felé indult. Evés közben jön az étvágy; talán Bécs lehetett a célpontja. A többit már tudjuk.

 

Montecuccoli olyan hadvezetést mutatott be ezután is, hogy „bizonyítsa”: az ellenség erősebb, a hátrányos béke is nekünk kedvez. Tevékenységének leginkább ez volt az értelme. Csaknem sikerült is neki. Az ellenség húzta keresztül a tervét.

 

A harmincéves Köprülü Ahmed nagyvezír dicsőségre vágyott. Győztesként szeretett volna hazavonulni. Ha egy kicsit bölcsebb, megérthette volna, hogy neki nem kell keresnie az ütközetet. Felesleges. Montecuccoli visszavonul előle, látszólag óriási fölényben van. El kell fogadnia valamelyik békeajánlatot, és mindenképpen dicsőséggel térhet haza.

 

Köprülü Ahmed azonban kierőszakolt egy nagy ütközetet. Csapatai áttörtek a Rábán, és megrohamozták a szövetséges hadsereg leggyengébb alakulatait.

 

Montecuccoli itt elszalasztotta élete legnagyobb győzelmi lehetőségét. Ha Nagy Sándor módjára átkel a Rábán és oldalba kapja az ellenséget, megsemmisítő vereséget mérhet rá. Ez annál könnyebb lehetett volna, mert a nagyvezír elfelejtett a szövetséges jobbszárnnyal szemben csapatokat állítani. Montecuccoli nem mert, vagy nem akart győzni.

 

Megtették helyette mások.

 

Hohenlohe altábornagy a francia Coligny tábornokkal, Condé hercegével együttműködve kivette az irányítást a balfácán főparancsnok kezéből, és tönkreverte a folyón átkelt törököt. Köprülü Ahmed páholyból nézhette a túlsó partról csapatai megsemmisítését. A török olyan vereséget szenvedett, amilyet magyar földön a Hunyadiak óta soha.

 

Vajon miért kellett egy ilyen győzelem után elhamarkodottan és csapnivaló feltételekkel békét kötni? Talán vereségtől kellett félni?

 

Nem hiszem. Úgy gondolom, akik a vasvári békét megkötötték, a további győzelmektől féltek.

 

Ezzel azonban lehullt a lepel. A Habsburg adminisztráció kinyilvánította, hogy magától sohasem fogja kiűzni Magyarországról a törököt. A magyar rendek és a kormányzat viszonya gyökeresen megváltozott.

 

Kik erőszakolták ki a vasvári békét? Ideje, hogy a szemük közé nézzünk.

 

Folytatása következik.