Vágykohó
Beküldte hubart - 2018, november 21 - 17:19
Akár az üstökös Napunk körül,
bolyongtam elvetélt szerelmeken,
de rád találtam én, s e szív örül:
e föld porán arany terem – nekem!
Sok kis rögét, ha összegyűjtöm én,
s a szűk napokra gonddal elrakom,
a tűz kigyúl fagyott szívem kövén,
mint déli fény a tágas ablakon.
Tudom, felolvad ott a kő, a jég,
finom kokilla-forma már a cél;
a vágy kitölti azt, de el nem ég
a szívvel ötvözött nemes acél.
A sors nagy úr! Ígérjen bár sikert,
hatalmat, pénzt, esetleg hírnevet,
nem érdekel, nálam egyik se nyert,
csupán a kéz amely bilincsbe vert,
az édes asszonyé, ki így szeret!