Száz tövissel szúr

Mysty Kata
Száz tövissel szúr


"A mindenséget vágyom versbe venni,"
Az örökkévalót  magamhoz ölelni.
Magamba zárni - az Igazt, igazul;
de mindig megrekedtem valahol.
 
Megesett, hogy mindent körülírtam;
S a láncszemek alkímiái kihulltak.
Kerestem titkát életnek, halálnak,
értelmét e földi létezésnek, sokszor.
 
 Minden csak még, még távolibbnak tűnt.
A vers "szöge" Krisztus-i összhangban
    lehetek, egy sugár! - Nem is perlekedem.
Egyediségem a Mindenség tollvonása;
 
belemosódik a szivárványba.
Érje bár gyalázat, bánat, betegség,
nem töri meg soha a szenvedés:
"Kabátbélésem ez", - száz tövissel szúr.
 
De testem kohója mindet elégeti.
Szív-szeretet, alázat hajtja életem,
Nem én élek, hanem bennem - Ő!
Magamba így fonom az Igazt, igazul.
                                 

Köszönöm, ha beleszólsz!