Féltelek

Hideg szirmokról reszket fel a harmat,
valami más virít, mint ami virág.
Szívünkből, Kedves, még mennyit akarhat
e hunyt szemekkel tapogató világ?
 
Fortély hálóiból szőtt, idegen szél
fonja szálaiba egymást kért szavunk.
Mi is lehetne szebb, míg a csend beszél,
hogy koccanó pillantásunkba halunk,
 
rejtőző csillagok szikrái alatt?
Szelíden, ahogy a tavasz felriadt
színein tisztulnak le a vén telek.
 
Miként bokrok kócos ágain feszül
meg lepke s szárnya terhével szembesül:
majd elejt az álmom, attól féltelek.