Nő vagyok

Nő vagyok, bordából fakasztott élet sója,
akit oly sok irányból megkísértettek.
Jött számtalan vihar, esője feloldotta
a sót, az életem tőle ízesebb lett.

Megvolt-e az ára: – bizony meg, nagyon drága –
mára mindenemet odaadtam érte!
Vénusz akartam lenni éjjel, mindhiába,
gyorsan jött a reggel, fénye megemésztett.

Mozgás is vagyok, aki mindig mindent megtesz,
valamiért mégis elrontom magamat!
Szép volt a fiatalság adoniszi testtel,
de mindebből mára már semmi sem maradt.

Tér vagyok, mélység és magasság egyben.
Szerelmet adok, máskor búsan vacogok...
Lehulló percek homokkal telt üvegben:
még mulandóságomban is nőként ragyogok!