Éhség

Parancsot adtam magamnak,
takarékon lüktet szívem.
Fény nélküli nyugalomnak
engedve, álmom segítem

öntudatlanul betörni
agyam kapuján, bár tudom:
éjjel éhen emlékezni
több, mint nappali fájdalom.

Nem kenyérnek vagyok híján,
csak a csókod csalt, maradt el.
Remélem mint nap az útján,
arcod ismét süt majd reggel.