Üvölt a csend

Üvölt a csend köröttem,
mint egy részeg festő
által vászonra álmodott képzavar,
kusza vonalak halmaza
fut az ecset nyomán
tántorogva, a hallgatás felkavar.

Vakít a sötétség
mint hangolatlan húrokon
felcsendülő disszonáns összhangzat,
mely után az őrjöngő karmester
mindenkit szétzavar és a
tűzre dobált kották kötege elhamvad.

Hiányzó érintésed olyan,
mint proszektúrán a boncoló
sziké nyisszanása a halott húsnak,
a csontbéklyót engedő
inaknak, alvadt, fekete vér
porlik, az érzések szemétbe hullnak.

Mocskos a holnap,
mert a tegnapban fürdetett,
széttört világom legóként rakosgatom,
megtört testtel létezem,
de lelkemben lángok lobbannak,
fáj minden, már csak ritkán álmodom.