Álomstaféta

Hibáimból soha nem tanultam,
imakönyvbe préseltem a múltam.
Előveszem néha esti csendben,
harmat gyűlik olykor a szememben.

Felsejlik sok rég temetett álom,
az elgurult gyöngyöt nem találom.
Elszálltak a színes hiedelmek,
rájuk bukkant tán egy másik gyermek.

Örömében szűz szívébe zárja,
remélem, hogy jobban vigyáz rája.
Így élednek újra régi dolgok,
kívánom, hogy legyen vele boldog!

Majd, ha egyszer számon kérik tőle,
adjon át a jövőnek belőle
egy darabkát, mely egész volt nemrég:
őrizd tovább, nekem már csak emlék!