Elanyátlanodva
Beküldte Amarilla - 2015, március 30 - 19:17
Nincs anyám. Talán soha nem is volt.
Szíve helyén csak egy üres folt
virít. Azt gondoltam sokáig, hogy
besatírozhatom, soha nem fogy
ki az ösztönös szeretetceruzám.
De nekem soha nem volt anyám.
Más legalább lehet árva,
s fájhat az anyai kéz hiánya!
Engem nem simogatott soha.
Másnak kijárt egy vagy két mostoha,
kiket szidhattak kedvükre.
Mégis őket ölelték keblükre,
s nem engem, az engedelmest.
Ő csak súrolta, mosta a szennyest,
én mormogtam: Ne szeress, csak tettesd!
Csak tégy úgy, mintha...!
Ez volt nálunk a családi minta:
szülők, gyerekek, autó, ház.
Fénykép, keret, amin rohad a máz.
Követelések, elvárások.
Kérés nélküli ellátások.
Engem nem simogatott se szóval, sem tettel,
mint akit mindig halálosan terhel
az őszinte gyermeki közelség.
Nem hagyta soha, hogy megöleljék...
Hozzászólások
hzsike
2015, március 30 - 19:19
Permalink
Kedves
Kedves Amarilla!
Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok versed Parnasszusra kerüléséhez.
Zsike :)
Amarilla
2015, április 1 - 10:52
Permalink
Drága Zsike, köszönöm szépen!
Drága Zsike, köszönöm szépen! :)
Szeretettel: Heni
Bieber Mária
2015, április 1 - 12:27
Permalink
Nagyon mély és őszinte
Nagyon mély és őszinte önismereti versedet szeretettel olvastam. Előbb-utóbb mindannyiunknak szembe kell néznünk családi mintáinkkal. Van mit feldolgozni bőven. Köszönöm, hogy ezt a morzsát versedben megosztottad.
Bieber Mária
(Hespera)
Haász Irén
2015, április 1 - 17:48
Permalink
Szomorúan olvastam. A gyermek
Szomorúan olvastam. A gyermek és az állat a legkiszolgáltatottabb...