Ott leszek

Voltam a szőkébe hajló május,
ki menekülve is karodba futott,
kit üdvözölt az utcai árus,
ki szelíd csókjaival égetni tudott.

Szeretlek, suttogom halálodon,
törékeny kezed oly halvány szememben,
mint ősszel hervadó virágszirom,
és csendben végső sóhajod elrebben.

Ha majd túlnövök az élet-csatákon,
a mennyország kapuját zörgetem,
kósza lelkem vezeti egy madárnyom,
csak testem őrzi hideg sírverem.

Mosolygunk ketten a lélekúton,
visszanéz az utolsó szívdobbanás,
szivárványt festünk akkor a múlton,
lelkünkben él még a régi lángolás.