Konstans

Az jutott eszembe akkor, hogy ha egyszer,
csak egyetlen egyszer érinthetném szíved,
s közelebb engednél magadhoz már végre,
oly' közel, hogy fájjon, ha tán elveszíted

azt, mit szentként őrzöl lélek-lakat alatt, s
kendőzöd, miként zörgő avart hó-suba;
és félsz, annyira félsz magadat megnyitni...
mert eddig senkihez sem szólt az a csuda,

mely ott rejtve benned most tanul beszélni;
szerelmes, érzelmes hangzókat gyakorol,
közben tágra nyitott pupillákkal eszmél...
hiszen sosem látott messzeségbe sodor,

s mégis közelebb érsz mindig a Nagy Úton,
amin mögötted én boldog társ-magányban
megyek, abban bízva: egyszer észreveszel,
egyszer hátranézel, ...biztosan...elszántan.

(2014. november)