A Kollektív Tudattalan
Évszázadokon átsuhan,
Fényruháját sose váltja,
Csupán Isten szeme látja.
Lelkünk lelke Neki üzen,
S az Időn túl benne pihen.
Vagyunk a Nagy Tudattalan;
Senki sem, de mindannyian.
Trónol az Öröklét hegyén,
Gazdagítja minden
Egyén.
Isten
És mi
Mindannyian;
A Kollektív Tudattalan.
Október végi csendélet;
Múlt helyébe
Jövő éled.
Számítógépem "lapjain"
Szaporodnak a soraim.
Araszolgat szép csendesen
A hetedik évtizedem.
Egyszer a
Kapun átlépek,
S más alakban visszatérek
Egy másik
Életre készen,
Vagy tán egészen másképpen...
Örök körforgás az Élet;
Október végi csendélet.
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Nyelvünk és
Magyar nevünk
Itt találkozott össze.
Őseink sosem itattak
Urál-hegyi kútnál,
Nem jöttünk ide földi vagy
Égi hadak útján.
Sosem kószáltak magyarok
Fenn a sarkvidéken,
Itt született a nyelvünk, a
Kárpát-medencében.
A Magyar Nép szülőhelye
A Kárpát-medence,
Az Urálba vaskalapos
Tudomány száműzte.
Szemellenzős indogermán
Kultúr-messiások
Rögeszméjükre formálták
Az egész világot.
Kultúrát csak indogermán
Csendes őszi
Szerelem,
Melletted van
A helyem.
Régóta fogom
A Kezed,
Régóta fogod kezem.
Csendes őszi
Szerelem,
Köszönöm,
Hogy vagy nekem.
Fogom
Kezed,
Amíg élek,
Amíg élsz,
Fogd a kezem.
Októberi esti vízen,
Vén ladikban ül az Isten.
Ősz lelke bágyadtan lebeg,
Csendesek az idő-vizek.
Szép metamorfózis-szelek
Szelíd fényben örvénylenek.
Isten friss Jövőt keresztel;
Simogatja szeretettel.
Hit bújik könnyű kabátba,
Őszi melankóliába.
Makacs Hitből
Remény terem;
Októberi esti vízen.
Októberi nyár-romokon
Minden ál-érzés monoton.
Kincstári optimizmusok
Csüggedő serege zokog.
Vén utánérzés-költészet
Féli a közelgő véget.
Hulló levelek köd-árnya,
Az ősz melankóliája
Adja a kísérőzenét,
Mű-tragikum száll szerteszét.
Októberi nyár-romokon
Áll a búbánat-masztodon,
Köldökszemlélő közhelyek
Ön-sorsukon töprengenek,
S repedt sarkú dogma-bazár
Hiszékeny vendégekre vár...
Októberi nyár-romokon
Saját magát veszi zokon
Pokoli fáradtan -
Mennyei boldogan
Állítom a parkolóba benzin-lovam.
Fényes napvilágnál
Reggel indultam el,
Öreg este van már,
Ezer csillag figyel.
Mosolyog fenn a Hold,
Sötét az éjszaka;
Megyek át az úton
Anikómhoz
Haza.
Örök a
Szerelem,
Csak az idő rohan;
Pokoli fáradtan -
Mennyei boldogan.
Nem!
Nem!
Mi nem viseljük el.
Itt nem kell
Bálványnak szentelt profán szentmise,
Ilyet ne hozzon ide
Többé
Senki se.
Ne boldogítson minket
Mesterséges doktrína,
Nem kell ide ideológia
Béke poraira.
Ha a kérdésre hazugság felel,
Mi nem viseljük el.
Nem!
Nem!
Mi nem viseljül el.
Más népek tán eltűrik
Végtelen,
Mi nem!
Mi nem viseljük el!
Íróasztal-okoskodás
A ráfogásos "haladás",
Terjesztői közönséges
Zsarnokságot akarnak,
Nem kellett ez,
Zrínyi Izsák sosem ült nyeregbe,
Vitézek kenyerét sose ette.
Elsőszülöttként, ahogyan illett,
Sosem állhatott az Apja mellett.
Távol maradt szablyától, pennától,
Nem írt eposzt az Édesapjáról.
Nem villogott kezében a szablya,
Nem sújtott le kétlábú vadkanra.
Zrínyi Izsák nem volt teljes élet,
Csak egy teljesületlen ígéret...
Sosem ütött számára az óra;
Zrínyi Izsák sohasem ült lóra.
Őszül az Isten világa,
Ösvényét Csendesség járja.
Kígyózik vékonyan tovább,
Őszi melankólián át.
Ezen juthatunk
Előre;
Nem volt, s nem lesz több belőle.
Van, aki más utat keres,
Pedig azt sosem érdemes.
Ösvényét Csendesség járja;
Őszül az Isten világa.
Szél-fütyülte októberben
Elszántak vagyunk,
Délre izzadunk, reggelre,
Majdnem megfagyunk.
Szél-fütyülte októberben
Kellék a kabát,
Lomb-kórus zúg füleinkbe
Szél-elégiát.
Szél-fütyülte októberben
Fáradt a világ,
Harcról, halálról dalolnak
Rossz melódiák.
Szél-fütyülte októberben
Mégis van derű,
De aki rosszra vár, annak
Minden keserű.
Szél-fütyülte októberben
Minden fejre áll,
Madárcsicsergés helyett a
Szúnyog szalutál.
Szél-fütyülte októberben
"Világba vetett" Heidegger
Túlvilágon -
Túlpartra lel.
Tudja már, mi volt hiába,
Hogy mi vitte zsákutcába.
Pedig érezte a hibát,
Végül mégsem gondolta át,
Hogy az anyagelv mit jelent;
Ha van lent,
De nincs odafent...
"Világba vetett" Heidegger
Talán önmagával perel.
A terhe rendkívül kemény:
Rektor volt Hitler idején,
Kompromisszumok tömege
Vájta fogait lelkébe,
S a szűkös profán távlatok
Éppen ott hagyhattak nyomot,
Ahol nem szabadott volna:
Őszi Nap csókol az ágra,
sárarany hízik a fákra,
álmukon megfolyó festék-
hulló levélbe rejtették.
Holttegnap rőt avarágyon,
szemfedél szívdobbanáson,
ráfeszül dér szőtte csipke,
álmodat túlpartra vitte.
Mítosz bátyó októberben
Keresi, hol van az ember...
Az Ősz csendesen mendegél,
Hull az elsárgult falevél,
Világ-sebek felfakadnak,
Üres szavak elszáradnak,
Halott félkész-szerelmeket
Nevet ki az utcagyerek,
És protokoll-beszédeket
Les az éhes egér-sereg,
Avarba gyúlt hazug álmok
Birtokolnák a világot,
De szárnya nő a szép
Tettnek;
Valahol
Mindig
Szeretnek...
Mítosz bátyó októberben
Már tudja, merre az
Ember.
Hét törzs volt, vagy hét nemzetség?
Bár sokan készpénznek vették
Azt a bizonyos hét törzset,
Írtak róluk kéket-zöldet,
Történelmünk mélyére ült,
S mára szinte bele kövült
A történettudatunkba,
Bele száradt az agyunkba
A hét törzs, s a hét törzs neve.
Nem kérdőjeleztük sose,
Pedig tán mégse törzs volna.
Konstantin "genea" szava
Sohasem jelentett törzset,
Hanem csupán nemzetséget,
S a hét név nem a törzseké,
Hanem csupán személyeké.
Kőre hulló őszlevél,
Maradj velünk, ne menj még,
A kő marad, megtart, véd,
Hátán hordoz, mint a lét.
Kőre hajló szenvedély,
Az életünk nagy esély,
A szolgálat egy küzdés,
Ott maradni, ahol élsz.
Kőbe vésett ígéret,
Elfogadni 'ki képes?!
Aki erre nem méltó,
Úgy hívják, hogy tékozló!
Fagyos jövendő didereg;
Hitek nélküli emberek
Menetelnek csont-szegényen,
Fagyos kopár szürkeségben.
Kalandozó végzet-örvény
Kering a pokol peremén,
S taplószáraz eszme-sereg
Játszik profán ördögöket...
Hallgatnak az őszi egek;
Fagyos jövendő didereg.
Ha mindenki csak azt tenné,
Amit tenni kell,
Akkor minden úgy lehetne,
Ahogy lenni kell.
Ha mindenki szívvel tenné,
Csak azt, ami jó,
Jobb és békésebb lehetne
Ez a Földgolyó.
Ha mindenki azt gondolná
Mindig, ami szép,
Egyetértésben élhetne
Valamennyi nép.
A világ egy szebb Jövőre
Ébredhetne fel,
Ha egyszer mindenki csak azt
Tenné, ami kell...