Szivárog ezer mendemonda,
Hogy megint véged van, magyar,
Jövőd gigáját elmetélték,
S a feledés majd betakar.
Alantas férgek fogtak össze,
S a nemzethalál vár reád,
Elhiszem, hogy kirabolhatnak,
De hogy’ lophatnák el a Dunát?
——-
Hogy kiknek kéne ezen ország,
Hogy milyen összeesküvés,
Ékeket vernek gyökeredbe,
S a torkodon meg ott a kés.
Én elhiszem, hogy kiürítjük
Mit kíván hétköznap a nemzet?
Hát színjátékot és zenét,
És ballag már a teátrumba
Úri és póri Kecskemét.
—–
Jutalomjátékot kapott ma
Egy vékonydongájú színész,
Vajon mint fog bukfencet vetni?
Túl gyáva lesz, vagy túl merész?
——-
Döbbenten néz a sok filiszter,
Nincs semmi maszk, és semmi kóc,
Nincs semmi földön járó tréfa,
Ez filozófus, vagy bohóc?
——-
Bezzeg a karzat, a diákság
Teli torokból ünnepel,
a csókod legyen narancs
karácsonykor ez parancs
pillantásod ízes fahéj
ettől lesz csípős a kéj
szőlőn legel monília
mit neked súgok vanília
szavakból csordul méz
az angyal pedig lehet réz
álmom ma egy szebb világ
nyílik hajamban jégvirág
( 2011.december 21-re, pedagógus - karácsonyra)
Elhallgat az egyik,
megszólal egy másik,
előbbi szünetre,
utóbbi ünnepre.
Gyermekzsivaj otthon
kicsiben beoson
jó meleg szobába,
hótól mentes házba.
Nem kell sorba állni,
felállni, leülni,
krétát, tollat fogni,
színötösért fogyni.
Fenyődísz a csúcsra,
a tavalyi – újra…
Szépen szóló csengő,
új - év - közelítő,
Hazám !Rablánc - csúfos éked,
Megkaptad rég, nem is kérted.
Szabadság még ma is álmunk,
Kalitkánkban rúgkapálunk.
Negyvennyolcban kirepült már,
Madárral a nagy világ szállt.
Talpára állt Petőfi nép
Félti Kossuth regimentjét.
Rabok voltunk és maradtunk...
Köztársaság, ezt kiáltjuk...
Csak pénz, sok pénz az "ellene",
Adósoké a börtöne?!
Szabad világ, szabad madár...
Globalizál, demoralizál?
Szolgaságban mi a béred?
De kevéssel kell beérjed!
Ha az Idő visszafelé szállna,
Minden izmus a fejére állna,
Ideológia szélbe veszne,
Kiderülne, van-e tisztes eszme.
——–
Ha az Idő hátrafelé menne,
Darwin majmából ember lehetne,
Minden öltöny vásárfiát venne,
S a szkepticizmus daliás lenne.
——-
Ha az Idő visszafelé menne,
Dohos paróka is csodát tenne,
Pénzszörnyeteg jégkorszakot enne,
A determinizmus hová lenne?
Nem az a szép,
Amikor éppen győz a túlerő,
És meghitt vágyra
Tűzesőben hull a szemfedő;
De szép, mikor az akarat
Végül
Ellenszegül,
S a mégis szent búvópatakja
Folyammá terül.
———
Nem az a szép,
Amit harsogva szór a média,
És amitől eretnekség
Minden szimfónia,
De szép, mikor az akarat
Nyugodt
És hallgatag,
És zöld pázsittá változik
A lelki sivatag.
———–
Ha ott Fenn valakinek
Lenne egy csöpp esze,
Dolgos keze,
Vagy tiszta notesze…
Még nem kellene…
Hóban, verítékben csontig ázni,
Hullámvasút tetejére mászni,
Ahol érik
A Harag,
S alázuhanni,
Mint egy
Kődarab.
Ha ott Fenn valakiben
Lenne jóindulat,
Csepp jó szándék,
Segítő akarat…
Még nem kellene…
Tovább élnének a holnapi holtak,
S a szépségtől, jó kedvtől megraboltak,
A Végtelen?
Talán
Lapos koszorú Isten homlokán;
Darócból vágott bú-eloszlató,
Hogy ne sírhasson a Mindenható…
——-
A Végtelen?
Talán
Álmokban elszórt folyondár csupán,
Csillagokból szőtt vén álom-való.
És végigálmodva eldobható…
—————
A Végtelen?
Talán
Játékos dísz a Halál oszlopán,
Nagy kényelmes koporsó-takaró,
S az örök sírban raktározható…
———-
A Végtelen
Talán
“Potomság!” – mondta egykoron Petőfi
Midőn a híd korlátjánál megállt,
Nem félte, s nem becsülte a halált,
S a rossz fapadozat
Sírva nyögött fel a talpa alatt.
——————-
“Világba vetve” – Heidegger szerint,
Semmi okán a Mindenségbe fűzve,
Egy holt isten tekintetétől űzve,
S a céltalan világ
Csendben tűri a lélek nyomorát.
—————
“Szegény Yorick!” – többet Hamlet se tud,
Csak egy dal
Csak egy dal ,
- nem más,
ami vigasztal.
Egy szoba, egy szék
meg asztal,
Ahol
Te vársz;
- kis időt szánsz,
Én nem leszek más,
csak beszélgetőtárs.
Mysty Kata
Egy nagy adó, békére bíró ítélet,
'mely új harcra indító!
Küzdővé edz, kezéből nem ereszt!
Tisztulni tudás - legbelül;
mint folyam ár után, menthetetlenül...
Bölcs bölcső, megindító, tetszhalálba altató.
A szeretet ára, kellően biztató!
Olvasmány: - kötetlen próza,
- olykor poézis: - óda, az ember teremtése óta.
A szenvedés az élet velejárója,
kezelten még javunkra is válhat!
Ha élnem kell,
Hogy élj tovább,
Ne add alább,
Nem is adod,
Tudom,
Ha folytatod,
Hát mit tehetnék,
Én is folytatom.
Ha élnem kell,
Hogy élj tovább,
Ha még mindig
Vannak csodák,
Egymásba
Bújni kell,
Ha dörömböl
A külvilág,
Hadd menjen
Búsan el.
Ha élnem kell,
Hogy élj tovább,
Hát élek,
Nem adod alább,
Így gombolyítja
Fonalát
Télen át
És nyáron át,
A jelen, mint szikkadt, száraz kenyér,
Töredezik,
Repedezik,
S mint kihajított, rossz szalámivég;
Romlik a város,
Pusztul a vidék,
Ripacskodik a pénzes söpredék,
Habár az erdőt tavasz koronázza,
Düledezik a becsület háza,
S a gazdának
Égig ér a láza….
—————————
Miért is?
Eljön a tavasz
Úgyis.
Jövőre is.
Ha más nem lesz, terem majd marharépa,
S a sírokon akad majd
Margaréta.
——————————
Mysty kata: Amíg titok vagy...
Kezed nyomot hagy , hisz
ereje : életjeled.
Szív kézzel páros, erejüket
mérve hasonmások.
Amíg titok vagy magadnak ; Föloldozni
nem tudlak!
Szavaid hallani, hallgatni jó, de
az sem mérvadó, ha nincs mondanivaló!
(Mivelhogy bordalt és sördalt éppen eleget írtak már, kóladalt kevesebbet.)
————————–
Buborékos barna nedű,
Édes vagy, és nem keserű.
—————-
Reggel ötkor botorkálva
Téged töltelek pohárba,
—————–
Napközben, ha szomjas vagyok,
Általában Rád gondolok,
—————————
Este, mihelyt megérkezem,
Általában Neked esem,
———————–
Mint mások az ásványvizet,
Hurcolok Belőled tizet,
——————–
Ha szomjas vagyok, nem elég,
Mint csupasz hegygerinc a fenyőfákra,
Vágyunk az égi szent harmóniára;
Nem luxuscikk, mint méregdrága kelme,
Jár az nekünk, mint Asszonyunk szerelme.
Tapintanunk kell örömöt, csodát,
Mint Kedvesünk Testének bársonyát,
S mint hóvirág az egyetlen tavaszt,
Megérezzük, ha jön, ha dalt fakaszt.
És nem baj, ha kint a világ, a kajla,
Unalmas őrültségeit szavalja,
Ha nyikorog a pénz, s a többi bálvány,
Mint fukarságból szőtt hamis szivárvány;
Bár azt hiszi, hogy föld meg ég fia;
Mondják: megkurtítanak egypár nagy jövedelmet;
Én, balek, elhihetem, mert itt senki se lop.