Drága Feleségem,
Nekem vagy teremtve…
Vagyok-e én olyan jó férj,
Amilyen asszony Te?
——
Őszi alkonyatok
Bölcsessége véli:
Amíg Te megmaradsz nekem,
Mindig jó lesz élni.
——-
Régi, hosszú évek
Kovácsoltak össze;
Egy napon beléptél hozzám,
S Veled a Szerencse.
—–
Isten szeme rajtunk,
Áldás földön-égen;
Csendesek az őszi napok,
Drága Feleségem.
Verőfényes októberben
Szombat délután
Megpihen a fürge szellő
A vén körtefán.
—–
Bár a reggel csikorgóan
Őszi, reszketeg,
Zöldellnek az udvaron a
Nyári díszletek.
—–
Verőfényes októberben
Messze még a tél,
Örülhet az ember lelke,
Midőn hazatér.
—–
Szombati mosolymámorban
Szép a délelőtt;
Napsugarak hada áll őrt
A jelen fölött.
——
Verőfényes októberben
Könnyed a derű,
Még akkor is, ha odakint
Minden keserű.
——
Kilencvenhetedik rész
A szükségszerűség elve az életnek egyfajta fordított, természetellenes szemléletéből adódik. A szükségszerűség – halálközpontú világnézet.
Nehogy azt gondoljuk róla, hogy a szükségszerűség elve különösebben „modern” volna, vagy azt, hogy bármiféle „fejlődés” hozhatta létre. Ez csak a látszat, a kanonizált látszat, a kánon által ránk kényszeríteni akart világlátás. Ha az életet a halál oldaláról próbáljuk értelmezni, „szükségszerűen” jutunk el a szükségszerűség gondolatához.
Ötven felett minden Élet
Októberbe fordul,
Jövő-hitek csendesednek,
S halál gyomra kordul.
——-
Sajognak az eresztékek
Odafent az égen,
Nem oly virgonc már a vén Nap,
Mint valaha régen.
—–
Viszont talán ezerszer is
Több és jobb a munka,
Ötven felett a lustaság
Nem üt a hasunkra.
—-
Az örök Szerelem tüze
Eljut minden szóba,
Ötven felett kéken vált át
Más dimenzióba.
—-
Vénülve baktat az Idő,
Térde felcsikordul,
Ötven felett minden Élet
XX. Rész
Ez is kiderül Magliani meséjéből. Illetve „Zrínyi utolsó szavaiból”.
Nézzük meg közelebbről:
„Rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle, az arra igen jó.”
Fentebb említettem, hogy eredetileg Magliani talán úgy tervezte, hogy Zrínyi utolsó szavai csupán a vadkanról fognak szólni, ahogy ennek a hosszú replikának az első tagmondata. Tehát így:
„„Rútul bánék vélem a disznó”
Megszállt a vén nátha-sátán,
Úszom a nyűgösség hátán.
—–
Hétköznapi magán-pokol,
Az egész világ fuldokol.
—-
Torokfájós, nyamvadt reggel,
Felhő küzd sötét egekkel.
——-
Kopnak a zsebkendő-bércek,
Köhög a Hold, a köd félszeg.
——–
Egy csökött elméjű fazon.
Pöröl velem fent a buszon.
—-
Talán erőszakos vagyok,
S ahol kell,
Az is maradok.
——
A torz, nyálkás fejű nátha
Rücskös szája folyton tátva.
—–
Hűvös-napos őszi kétség,
Idén az Ősz korán vénül,
A hajnal fagyosra kékül,
Reszketnek a fellegek,
Portyára les a hideg.
——–
Ősz fáján sok munka terem,
Káosz van, meg késedelem,
Sok adminisztráció,
Szinte semmi ráció.
—–
Zord, lassú, tohonya napok,
Őszi sejtelem gomolyog,
Gyürkőzünk a hegyre fel,
S a szobor nem énekel.
——
Idén az Ősz korán vénül,
A Nyár mindig hamar évül,
Nem marad utána más,
Jéghideg realitás.
—–
Dermedt őszi tapasztalat
Fürkészi a hideg falat;
Az természetes volt, hogy az elkészült aknafolyosók esetében a gyújtózsinórok sem maradhatnak szabadon. De hogyan léptetjük őket ki onnan?
Kilencvenhatodik rész
Az erkölcsi világrend őrének ugyan Istent tekintjük, de semmiképpen sem a régi vallási elképzelések személyes Istenét, aki felhőtrónon szemléli a világot angyalok és szentek közepette – mint azt a középkori népies vallásosság vélte – hanem a bennünk lakozó isteni elv megszemélyesítőjét, aki isteni mivoltától függetlenül – sőt talán éppen attól vezettetve – elválaszthatatlan részét képezi az emberi lényegnek. Az ember nem isten, de hordozója az isteni princípiumnak, ha akarja, ha nem.
Körülvesz áldott percekkel,
Követ fényes tekintettel.
—–
Perc-mosollyal hozzám simul,
Oltalmaz láthatatlanul.
——-
Létből boldogságot fakaszt,
Életben, reményben maraszt.
——-
Kutyusaim üdvözlete,
Otthonom finom melege,
Feleségem tekintete…
—-
Isten a Jelenben
Éltet;
A jelenben
Ragaszkodik hozzánk
Az Élet.
XIX. RÉSZ
Hogy a frissen érkezők a színpadias látvány helyen mit pillantottak meg, az Magliani meséjéből közvetlenül nem derül ki, de összerakhatjuk.
Még egyszer a színpadi szituáció:
„hát Póka egy horgas fán, az úr arccal a földön, s a kan a hátán; õ hozzálõ, elfut a disznó”
A következő mondatban Magliani a dezinformáció nagyon is modernnek tűnő változatával él: megenged magának egy hatalmas csúsztatást:
„érkezik Guzics és Angelo.”
Koromszínű fellegek
Borítják az egeket;
Tán nem halljuk,
Ha Isten szól,
S ezért nincsen
Felelet.
—–
Fellegszínű őszi nap,
Kárognak a madarak;
Holt-volt Nyárnak
A vén Idő
Sír-obeliszket
Farag.
—–
Koromszínű fellegek
Szállták meg az egeket;
Kapzsi jelen
Pénzre tátott
Világ-jövőt
Emleget.
—–
Hallgatag felhő-sorok,
Távolban köd vigyorog;
Globalizált
Rossz hatalmak
Öltönyös gyomra
Korog.
——-
Csendes őszi Lét pereg,
Benne őszi emberek;
Barátságos verőfényben
Múlt Jelennel
Enyeleg.
—-
Szeptemberi avaron
Sétálgat a nyugalom;
Csendes őszi hétvégémen
Bach zenéjét
Hallgatom.
——-
Csendes őszi délután
A felleg pihen talán,
Minden reggel kopogtatunk
Az Időnek
Ajtaján.
A magyarok és horvátok felháborodtak a vasvári békekötésen. Egyetértek velük, magam is arcpirítónak, kétszínű, gyáva és erkölcstelen lépésnek tartom, erről már annak idején Hohenlohe altábornaggyal is beszélgettünk. Az pedig, hogy ehhez a nevetséges békéhez megszerezték a császár megerősítését is, csak Lipótnak a trónra való alkalmatlanságát bizonyítja. Amúgy is papnak nevelték a rendkívül csúf, csenevész, hitvány és féltékeny természetű uralkodót, most pedig különféle tehetségtelen csoportok koronás bábfigurája lett.
Kilencvenötödik rész
Ha a líra helyzetét igazán alaposan mérlegre akarom tenni, sokkal mélyebbre kell tekintenem.
A líra minden irodalmi műfaj között a legszemélyesebb, és a legegyetemesebben személyes, a legközvetlenebbül kötődik emberi mivoltunk belső szerkezetéhez. Tárgya a nyilvános személyesség. A személyiséget is, a közösséget is az érzelmeken keresztül képviseli; mint az emberi lényeg személyes és közösségi oldalának legmeghittebb kifejezője.
Sose harsány, ami jó,
Ami Léleknek való.
Üres minden rossz kolomp-szó,
Csak a meghitt,
Ami jó.
——–
Sose drága, ami szép,
Isten trónra sose lép;
Minden nyereség: buborék,
Csak az egyszerű
A szép.
——
Nem istenség a piac,
Nem hősi a kósza dac,
Harsoghatja millió placc;
Nem túr jövőt
A malac.
——
A Lét sose eladó,
Felfelé nem tör folyó,
A síron túl nem hatályos
Se törvény, se
Az adó.
——-
A szép nemcsak élvezet,
XVIII. rész
Magliani nagyon kritikus helyzetben volt, el sem tudjuk képzelni, mennyire. Tudta, hogy követik, a gyilkosságot nagyon gyorsan kell végrehajtania. Igyekezett menteni a bőrét, és szemernyi betyárbecsület sem volt benne. Nem érdekelte, ha gonosztevő társa, Paka esetleg súlyosan meglakol.
Nézzük újra a meséjét:
Egykor idejöttünk,
Kormos ég felettünk.
—-
Tán több ezer éve…
Ritka kincs a béke.
——-
Istennek hódoltunk,
Szabadok maradtunk.
—–
Kormos ég felettünk;
Itt voltunk, vagy jöttünk.
—-
Isten élni hagyott
Néhány évszázadot.
——-
Török dobja mordult,
Sorsunk rosszra fordult.
——
Kormos ég felettünk;
Temetővé lettünk.
—–
Sorsunk harcos céda,
Lettünk másnak: példa.
—–
Dicső szablyát fogva,
Megritkulva, fogyva;
—-
Felhőt cirógat csendes napsugár,
Színorgiára virrad a határ.
—–
Az őszi reggel halkan hunyorog;
S a bürokrácia lent
Csikorog.
—-
Az Ősz nyugodt, türelmes változást hoz,
Míg az ember világa
Csupa káosz.
—–
Esőket fontolgatnak az egek,
S a délelőtt öregesen pereg.
——
Visszafogott, szép, csendes, mély öröm
Mosolyog égi boszorkánykörön.
——
Fonnyadó őszi vénlány-napsugár
Talán szivárvány-vőlegényre vár.
—–
Az est fájdalmas árkot szánt az égen,
Witnyédi István, Gaudi András, Zrínyi Péter gróf és mások – bár talán már vacsoráztak – leültek mellénk, és szintén nem kérették magukat. A ház ura ugyan maga is egészséges, jó étvágyú férfiember, de az öccse ezen a téren messze túltesz rajta.
A gróf és én részletesen elmondtuk, mire jutottunk.
- Sikerülhet ez? – kérdezte Witnyédi.
A beszélgetés az aknákra és gyújtóeszközökre terelődött, és kiderült, hogy Zrínyi Péter gróf gyermekkorában nagyon is érdeklődött a rakéták, és mindenféle tüzes szerszámok készítése és alkalmazása iránt.