Szerelem és líra - XLII.
Beküldte lnpeters - 2012, szeptember 13 - 23:45Negyvenkettedik rész
Negyvenkettedik rész
Vén malom a hegytetőn,
Őröl szakadatlan;
Zúgó évek
Tűzpatakja
Forr,
Akár a katlan.
Csalóka Hold...
Míg a sötét felhő
Elhalad;
Csengő-bongó,
Vigasztaló
Rímeket farag.
Ötven felett kezdődik már Szeptember,
Még napsugaras, mint a régi Nyár,
Még csókra éled hajnalban az ember,
Negyvenegyedik rész
A Nyár levetett ruháit
Már Szeptember viseli;
Előbb-utóbb rájön majd,
Hogy ez a köntös nagy neki.
Lengyel József egyszer azt mondta, hogy a magyar irodalmi életet a tehetséges tehetségtelenek uralják.
Hogy érthető legyen, mindjárt megnevezett egyet közülük – magam nem teszem, az illető már nem él. (Mellesleg szólva igen jó sajtójú író volt, a családjában az egy főre eső díjak száma sem volt jelentéktelen, minden irodalomtörténet bő lére eresztve méltatja.
Nagy csillag-arc, mint ráncos, vén kobold;
Csendesen tépelődik fent a Hold;
Billeg csálén az éj felleg-kalapja -
Talán már beszálltunk
Az elmúlt éjszaka,
Vagy most is a nyárban
Fut az álmunk tova.
Negyvenedik rész
Erről a filozófiai és esztétikai holtpontról kellene valahogyan elmozdulnunk.
Mint rozsomák a rozson át,
Araszol a sötét;
Gyorsan leissza nappalunk
Még világos fölét.
Forró por volt,
Ma reggelre: porra sár;
Pityeregve
Búcsúzkodik már
A Nyár.
——-
Van tömérdek ellenséged,
Sznobnak divat szidni téged,
Mert hogy rajtad
Sok butaság hömpölyög;
Harminckilencedik rész
Az előzőekben két igen fontos tényezővel foglalkoztam, ezek pedig a következők voltak:
Késve jött a kánikula,
Amikor a nyár már oda,
Felrobban a levegő,
Holnap talán fű se nő.
——-
A sorozat tizenharmadik tagja legyen egy – tizenharmadik…
Nem őrzi kripta, temető,
Elrejti mélyen az Idő,
És halkul a szava;
Emléke áll még dacosan,
Barátaim!
Most újra köszönöm,
Hogy Veletek
Találkozni:
Öröm.
——-