A nagybányai állomáson

 
Milyen bozontos furcsaság e reggel,
kávékat tölt kíváncsi, nagy szemekkel.
Ködökre guggol még a Morgó* alja,
az érkezőt hunyorgó csend fogadja.
 
A szót a csend úsztatja, égre nyújtja,
majd elteríti, mert gyarapszik súlya.
A várótermi vérző padsoroknak
úgy ráng a testük, szinte haldokolnak.
 
Beront a fény, a ráncokat vasalja,
s leválik szívem sorvadó darabja.
Indulnék, érzem, testemből kinőttem,
a perc, az emlék, minden él, időtlen. 
 
 
*Nagybánya fölé púposodó hegy, a város nyugati oldalán
 
 

Hozzászólások

hubart képe

Hangulatos megfogalmazása a hűvös, álmos várótermi  hajnaloknak, amelyekből a berontó fény csiholja elő az ébredező életet.  De sokszor átéltem én is! Nagyon kifejező, eredeti képeket használsz. Gratulálok! :) 

Haász Irén képe

Gyönyörű! Gratulálok!

Csilla képe

Köszönöm szépen mindkettőtök figyelmét és véleményét!

 

lnpeters képe

Műfajteremtő szépség!

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Csilla képe

Lehet, hogy egyes sorokban nem egyértelmű a gondolat, remélem, hogy nem emiatt műfajteremtő.:-) Köszönöm szépen a figyelmedet!

 

 

"Indulnék, érzem, testemből kinőttem,

a perc, az emlék, minden él, időtlen."

De szép! Szinte úgy éreztem, hogy ott vagyok Veled, miközben olvastam. Köszönöm az élményt. :)