Kellemes júliusi délelőtt volt. Hosszú, fárasztó sétám végén letelepedtem az erdő melletti játszótér kopott padjára. A melegben jólesett egy kis pihenés. Kinyújtóztattam fáradt lábaimat, kényelmesen hátradőltem, és mélyet szippantottam az olajfa illatú levegőből. Élveztem a nap melengető sugarait. Ekkor könnyű fuvallat kerekedett, és belekapott az erdő fiatal tölgyfáinak lombjába.
- Ez pont olyan, mintha belecsöppentél volna egy szerelmi dráma kellős közepébe - mondta Chris kaján vigyorral az arcán.
Susan átmászott a híd korlátján, és most a keskeny párkányon egyensúlyozott. Lepillantott az alant kavargó víz mocskos, iszapos örvényeire, és megszédült. Kapkodva hátranyúlt, és megkapaszkodott a korlát hűvös fémjében. Görcsösen markolta, és amint ez tudatosult benne, keserűen elmosolyodott. Az egész helyzet annyira abszurd volt: belekapaszkodott az egyetlen dologba, ami közte és a halál között állt… Mintha nem is öngyilkosságra készült volna!
- Ennyire nehéz lenne? - kérdezte a nő lágy, dallamos hangján.
- Micsoda? - tekintetem megrebbent és az emlékek tovatűntek.
Óvatosan belekortyoltam a teába és élveztem, ahogy az édes, citromos íz szétárad a számban.
„Déja vu…”
Régebben imádtam, de ma már csak ritkán jutok hozzá… Hiánycikk lett, mint oly sok minden mostanság. Fájdalmas sóhajjal engedtem el az emlékeket…
- Miért? - Ariel hangja halk volt és szomorú. Összeszorult a torkom.
- Az érdekel téged, hogy miért mentem el?
Keserűen elmosolyodott.
- Biztosan erre is van egy izgalmas történeted, de... Mondd, miért jöttél vissza?
James kertjében sétálgattunk, a gondosan ápolt rózsabokrok között, és élveztük a színek csodálatos kavalkádját. Mélyen beszívtam a friss, hajnali levegőt, amely elkeveredett a virágok édeskés illatával. James törte meg az idillt:
Ujjaim fürgén táncoltak a billentyűzeten. Magával ragadott az ihlet, és egészen belefeledkeztem az önfeledt alkotásba. Bársonyos, búgó alt térített magamhoz:
Dermesztő éjszaka volt. Bár a bársonyos, fekete égen gyémántokként sziporkáztak a csillagok, az istennő eme tündöklő ajándékát most a legkevésbé sem tudtam élvezni. A csontig hatoló fagy lassan átfurakodott vastag köpenyem bélésén, és páncélom eresztékein át a bőrömbe mart. Szélcsend volt, és a lélekölő némaság - a hideggel párosulva - csak még tovább fokozta magányom nyomasztó érzését. Minden éjjel az északkeleti bástyát őriztem, immáron fél éve.
Dolgozószobám biztonságos melegéből néztem az odakint készülő vihart. Súlyos, fekete fellegek gyülekeztek a horizonton, és a távoli égzengés sem ígért semmi jót. Máskor talán bosszankodtam volna a közelgő eső miatt, de most - érdekes módon - egyáltalán nem zavart. Pontosan illett a hangulatomhoz. Óvatosan forró teámba kortyoltam, és hagytam, hogy a kellemes, fahéjas íz szétáradjon a nyelvemen. Elmerültem a gondolataimban.