lnpeters blogja

Halvány pannon egek alatt
Tétova Idő;
Itt úgy rejtőzködik a Múlt,
Akár a Jövő.

Sok apró mozaik fölött
Vihog
A Talány;
Csuklik már az indogermánt
Hívő tudomány.

A "nem dilettáns építmény"
"Tudákos akol!"
De nem tud annyit a Múltról,
Mint Jókai Mór.

Madár is azt csacsogja a
Kárpátok felett:
A magyar nyelvünk szépapja
Ősnyelv lehetett...

Halvány pannon egek alatt
Bús reménysereg;
Múlt imbolyog, Jelen topog,
Jövő didereg.

Kárpátok karéja mögött

Márciusi kora Tavasz
Búsan mendegél;
Tépett régi emlékeket
Fújdogál a szél.

Bágyadt napsugár fénylik a
Sárcsomók felett;
Úgy tűnik, még nagyon messze
Van a Kikelet.

Aki igazán szeret, az
Élni sose fél,
Márciusi kora Tavasz
Búsan mendegél.

 

Bennünk rejlő régi Létek
Más dimenzióban élnek.

A gyalogjáró ráció
Számára tiltott stáció.

A Tudat valahol
Minden;
Nála nagyobb titok nincsen.

Régi Életeink kopnak,
Az egónkon nem kopognak,

Emlékeket nem idéznek,
Lelkünk mélyén mégis élnek.

Csak néha egy-egy keserű,
Vagy nagyon édes déja vu

Nyomdokain kapu tárul,
De csakhamar be is zárul...

Magunkban sem vagyunk magunk;
Nem az anyag
Az Otthonunk.

A legfőbb törvény:
Az Élet...

Se kelethez, se nyugathoz;
Ez is bajt hoz, az is bajt hoz.

Ez is az is "reformálna",
Maga képére formálna,

Cinkelt lapokat osztana,
A végén beolvasztana.

Bármilyen nagytestvér figyel,
Magunkat nem áruljuk el.

Se nem kelet,
Se nem nyugat;
A Magyar -
Magyarnak marad.

Jövőt identitás hordoz;
Se kelethez, se nyugathoz.

 

Tél s Tavasz közti éjszakán
Sétál Isten az udvarán.

Hiába fordul
A Spirál,
Szent Hitekre mégsem talál.

Emberként csak
Ember mehet;
Siettetni sose lehet.

Egy évezred, mint egy óra...
Csak Jó Eszköz vihet
Jóra.

Szétnéz Isten az udvarán
Tél s Tavasz közti éjszakán.


 

Hektór nem  sebezhetetlen,
Nem istenek fattya,
A túlerő parádéján
Lovát nem ugratja.

A háború nem kenyere,
Eszménye a Béke,
De komprádor megalkuvók
Sorába se lép be.

Trója falát nem pénzért, csak
Becsületből óvja,
Semmiféle Olümposzra
Nincs protekciója.

A Hazája szeretetét
Örökségül hagyja.
Hektór nem sebezhetetlen,
Nem istenek fattya.

 

A Tél végső napjaiban
Tépett nosztalgia suhan.

Zengnek érzelem-harsonák:
Mégsem fagyott meg a világ.

Fűcsomók konok serege
Készül a szent Kikeletre,

Büszke vágyak sorakoznak;
Fáradt Reményt olajoznak.

Háború-párti hiénák
Haldokló Tél csontját rágják,

S világkormányzó butaság
Sután illegeti magát.

Jövő  Jelen karjaiban;
A Tél végső napjaiban.

 

Újabb eső-invázió
Hull a télutóra,
Sárban fuldoklik az Idő,
Ketyeg a vén Óra.

Minden jövő perspektíva
Darabokra tépve,
Agy-zavaró sisak került
A Nyugat fejére.

A háború Igazaknak
Sose menedéke,
Némi jó szándéknál soha
Nincs messzebb a béke.

Nem szabad hallgatni pénzre,
Meg a hamis szóra;
Újabb eső-invázió
Hull a télutóra.

 

Covid-oszlató háború

Nem lesz győztese;

Hogyha így megy, vége se lesz

Talán sohase.

Feljegyzésekkel telik az

Ördög notesze,

Fegyverszállítással fogy el

A világ esze.

Felelőtlen pénz nem tudja:

Derűre ború,

Gőgicsél a kis harmadik

Világháború...

Elhavazott gyermekkorok
Emléke köztünk gomolyog.

Arctalan profán tömegben
Jövőjére lép sok ember.

Csupa torz, önarckép-baba,
Életük téli éjszaka.

Ordenáré jelenetek
Búsítják a szürke eget.

Felnőtté válni nem tudó
Embereknek örök adó

- Mióta világ a világ -
A süket boldogtalanság.

Szomjas erkölcsi tél-torok...
Elhavazott gyermekkorok...


 

Télutói csendes éjen
Szunnyad az anyagelv mélyen.

A teremtés vékony patak,
Dajkálja a Vén Hallgatag.

Ásít üres jövő-meder,
Jelen sodra nem éri el.

Felelősség pengeélen;
Télutói csendes éjen.

 

Lohol az Idő,
De lassul
Az Élet;
Ölelnek deres halántékú
Évek...
Kéz a kézben sétálunk fel
A Hegyre;
Életünk medre
Mélyül,
Mélyül
Egyre.

Közös minden
Nappalunk,
Éjszakánk;
Szerelmünk,
Meghitt, fényes
Gyertyaláng;
Velünk öregszik
A csöndes
Derű;
Az Élet most is
Mindig
Gyönyörű.

 

Télutókor, esti szélben,
Valami suttog a mélyben...

Rémnek tűnő ősi talány
Dörömböl az idő falán...

Korokon át akar nyúlni...
Valami nem akar múlni...

Profán erkölcs-sivatagban
Valami néha fellobban...

Valami érez helyettünk...
Valamit múltban feledtünk...

Valami suttog a mélyben;
Télutókor, esti szélben...



 

Pannon Vízöntő -
Ránk figyel;
Míg világ van, nem adja fel.

Fenn van a csillagos égen,
Jelen van a népmesékben,

Idők kezdetétől ott van
Szóban,
Tettben,
Gondolatban.

Mióta pannon ég alatt
Formálódnak magyar szavak,

Ott van felettünk az
Égen;
Ott ül a lelkünk mélyében...

Korsó kézben,
A víz csordul;
Egyszer minden jobbra fordul...

Pannon Vízöntő - szent álom;
Nyugszik jövőből font ágyon...

Tanúja sok évezrednek,
Pénz, fegyver nem rettenti meg.

Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Tart bennünket itt
Az Isten.

Múltat, jövőt megbünhődve,
Megfogyva,
De meg nem törve

Túléltük a török igát,
Sanda osztrák politikát,

Trianoni sunyiságot,
Szocialista rémálmot.

Újabb veszedelmes korszak...
Semmi se lett jobb,
Se rosszabb...

Magyar szívvel,
Magyar Hitben
Az indogermán tengerben.

Kikerülni minden zátonyt,
Elhagyni finnugor mákonyt,

Elvesztegetett Múltakat
Visszahozni erő akad,

Vízöntő-sors - frontvonalban;
Világok közti vákuumban.

Mint tenger és a hegyorom
Közt a világítótorony,

Mutatja, hol van a perem,
S nem tartozik egyikhez sem.

Kiváltságot sehol sem kap,
De - tiszta helyzetet láthat.

Peremvidéki
Igazság;
Zúdulnak a vizes flaskák;

Fordulhat a világ sora;
Megalkuvás nincsen soha.

Szent Víz ömlik profán ködre;
Vízöntő-sors
Mindörökre.

 

Télutó fagyos tenyerén
Kushad a világ,
Fegyvereken zsibongnak a
Nagyon ostobák.

Pénzrivalda, hamis, profán
Töviskoszorú;
Röfög a dédelgetett kis
Világháború...

Hátramenet-"fejlődés", mint
A folyami rák;
Télutó fagyos tenyerén
Kushad a világ.

 

Egykor régen
Nagyon régen,
Laomedón idejében
Citadella koronázta
A Hissarlik dombot;
Tehéngázlón
Királylány bolyongott...

Boszporusz partján
Régi temető;
Trójára emlékezik az Idő...

Eső hullt egykor a dombra,
Héraklész készült rohamra,
A széles trójai síkság
Csizmaszárig sáros...
Reggelre romhalmaz maradt,
Nem volt többé város...

Szkamandrosz-parti
Mítoszkeltető;
Trójára emlékezik az Idő...

Valaha volt valóság is,
Ki tudja, miféle,
Ahhoz, hogy újjászülessen

Vízöntő kell a világnak;
A démonok égre hágnak.

Sötét hamu hull a jégre;
Fordítani kéne végre...

Tetszhalott Jövő feléled;
Zúduljon végre az Élet.

A fegyverek sose várnak;
Vízöntő kell a világnak.

Hatvanegy éves lettem én,
De ez nem vétek, nem erény;
Teszek-
Veszek.

Amíg kedvel engem az Ég,
Enyém a legjobb Feleség
S vidít
A Hit;

Otromba baj le nem terít,
Akkor sem, hogyha nem segít
Csoda
Soha.

Hatvanegy éve tart az Ég,
Akad számomra munka még,
Van még
Elég.

Születésnapi szemüveg
Tükrében minden szürkület
Tömény
Remény.

Mivel újabb év elloholt,
Már az sem számít hogy mi volt
A baj
Tavaly.

Új gondokról sírnak a fák,