Vén májusi telihold,
Ilyen este sose volt,
Elbitangolt történelem
Fenn az égen,
Fellegek közt kóborolt.
Lenn a földön csend honolt,
Csillagtömeg tapsikolt,
Árnyéksereg hallgatózott,
A vén Idő szónokolt.
Táncra perdült fenn a múlt,
Az ég alja ködbe nyúlt,
Haszontalan, hamisított
História
Földre hullt.
Vén májusi telihold,
Ilyen este sose volt,
Kezdet
Véggel
Sötét éjjel
Gőzmozdonyként
Zakatolt...
Az a jó vers, ami bátor,
Nem vakítja semmi mámor.
Nem félemlíti túlerő;
Rímmel-ritmussal visszalő.
Nem hódol be trendnek-rendnek,
Hanem marad
Függetlennek.
Szava tisztességes
Béke,
Hazugságok ellenzéke.
Nem műanyag-elvek póza,
Se nyúlós-nyálkás ál-próza,
A Lélek szavára felel,
Státuszokra sose ügyel.
A köldökére nem tapad,
Mindig a lényegnél marad.
Alkotója lehet jámbor;
A vers mindig legyen bátor.
Múlt-vérfürdők szörnyalakja
Még a jelent is belakja,
A véres huszadik század
Generált akkora lázat,
Ma is fertőz a baj-sereg,
S a világ-hőmérő remeg.
Tán ma kevesebb a vétek?
Emberségesebb az érdek?
Múlt-vérfürdők szörnyalakja,
Doktrínákból a kalapja.
Zűrzavaros nagyvilágban
Növekszik a tét,
Válaszúton a Költészet,
S az emberiség.
Ha megújul gyökeresen,
Élni fog,
Ha nem:
Marad a pénz holt szolgája,
S jelentéktelen.
Aki gyáva, továbbra is
Komornyik marad,
Habzsol tovább mindenféle
Gügye díjakat.
A kánon szolgálatára
Halandzsa való,
Az se baj, ha több lesz a díj,
Mint az olvasó.
Válaszúton a Költészet,
Reszketnek a fák;
Tátongó szakadék szélén
Táncol a világ.
Meghajlanak a jegenyék,
Évtizedek szavatolnak;
Éltetnek vagy hazudtolnak.
Egyirányú Idő hátán
Fut az angyal - vagy a sátán.
Kinek boldog évtizedek,
Kinek vénítő érdekek...
Ködös Idő-országúton
Mindenki, amíg él,
Úton...
Évtizedek szavatolnak;
Haladnak vagy kanyarognak.
Csak profán végzet látogat
Szirénhangú holtágakat.
Az Idő magába mélyed;
Nincs jutalom,
Csak az Élet...
Jövő szele, múlt árnyéka;
Minden jelen üres véka,
Csupán a jövő tudhatja,
Van-e romlatlan tartalma.
Ami idén modern divat,
Jövőre már ódon kacat.
Jövő szele, múlt árnyéka,
Ritkán lesz herceg a béka.
Felelőtlen doktrínákat
Mindig elér a gyalázat,
Szép, hangzatos jelszavakat
Kitalálójuk is tagad
Valahányszor fordul a szél,
Vagy ha a főnök mást beszél...
Bármilyen jövőt is sugall
Bármilyen végzet-hivatal,
A vén Idő mindenevő,
S nincs örökletes túlerő.
Szent Tavasz illata száll, zsong, pezsdül, tombol az Élet;
Végre virágban a fák, sóhajt, zeng a világ!
Tán szekrénybe lehet már tenni a téli ruhákat;
Zöldül a lomb szaporán, itt van már a tavasz.
Lanyhán jött az idén, sok esővel, kései faggyal;
Több napfény kell már, meg kevesebb csapadék.
Nyírkos a reggel, és hadakoznak a távoli földön;
Súlyos terheit elbírja-e még Kikelet?
Egyik gyilkol, a másik meg csak küldi a fegyvert;
Látszat a szent Kikelet, s jégkorszakba megyünk?
Régi híres tavaszokon
Vén mítosz-kezdemény oson.
Az idő-cenzorhivatal
Azt enged át, amit akar.
Sok panasz akkor is akadt,
Az eső akkor is szakadt.
Akkor is volt hazudozás,
Kufárkodás, meg árulás.
Bűzlöttek az úri kasztok,
Törtettek a tajparasztok.
Akkor sem maradtak veszteg,
Akkor is rosszat terveztek.
Akkor is volt tiszta lélek,
Akkor is voltak remények.
Akkor is indultak Hajók,
És boldogok voltak
A Jók.
A világ csak folyvást "halad",
Platón, a magányos Látnok
Tudta: fontosak az
Álmok.
A végzetszerű valóság
Csak profán idea-kórság.
Látszólag anyagi a Rend,
De csupán a Tudat teremt.
Platón, a magányos
Látnok
Sosem volt idő-zarándok.
A Jövőt sohasem sejtjük,
Nem látjuk, hanem
Teremtjük.
Nem hatalom - csak
Kegyelem;
Nem pénz, hanem a
Szerelem...
Az anyag a Lélek járma,
S a világ az Isten álma.
Pannon földön egykor régen
Fellegek úsztak az égen.
Frank hódítók kincset faltak,
Hallgattak az avar falvak,
Bolgár kard és morva kereszt
Azt képzelte, jövőt ereszt,
S a szomorú hungár mesék
Álmos úr népét keresték.
Tűzhely fölött szólt az ének:
Merre vagytok, hét vezérek?
Pannon földön akkor régen
Szél fütyült a baltaélen.
Új hatalmak birtokoltak,
Hazudtak és bitoroltak,
Múltat és jövőt koholtak;
Hallgattak az avar falvak,
Zúgolódtak a szegények...
Scifi-utak befulladnak,
Semmi-irányba ballagnak,
Nem visznek előre,
Más utakon lehet juni,
Más utakon kell eljutni
Emberibb
Jövőbe.
Nemzetállam-bedaráló,
Pénz-felsőséget álcázó
Festett sztráda
Jövőnkre
Hiába tornyosult;
Tervezett zsarnokságáról
Az álarc
Lehullt.
Sose lesznek űrcirkálók,
Nem sugároz
Hipertérbe
Űrháborút
Az űr-operett;
Cliff McLane,
Kirk admirális,
Meg Darth Vader,
Isten veletek!
Ilyen világ
Ezután is
Csak filmekben él;
Styx partján, mirtuszligetben
Emlékezet árnya lebben.
Vén ladik csobban az éjben,
Idő-oszlató sötétben.
Szétfoszló gondok maradnak
Prédául valóság-hadnak.
Sötét víz,
Túlsó part ködben;
Styx partján,
Mirtuszligetben.
Kézai mester nem enged,
Fehér zászlót sose lenget.
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány gittet rágott,
Mondott rá sok szamárságot:
Mi finnugor múltból jövünk,
A hunokhoz semmi közünk,
Sosem ismertük Attilát,
A germánoktól vettük át...
A modern ilyen húrt penget,
De - Kézai mégsem enged...
Közel nyolcszázéves fórum;
Hunnorum et
Ungarorum...
A tudomány bármit zenget,
Kézai mester nem enged.
Sejtjük már a lelkünk mélyén,
Bűzlő végzet-holtágakat
Az Idő csendben letagad.
Világvége-sziklafalak
Múlt tükrében hullámzanak.
Múlt-világból Jövő-ködbe,
Csobban a víz;
Mindörökre.
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
A Mindenség szíve dobban...
Vén Hallgatag
Vén ladikban;
Szép tavaszi alkonyatban.
Enyhe tavaszi éjszakán
Isten a Jövő udvarán.
Virágillat leng az éjben
Létösszegző csendességben.
Ősi világtölgyek alatt
Nyílik a Szabad akarat.
Gyertya a Jövő udvarán
Enyhe tavaszi éjszakán.
Fradi-szurkoló vagyok,
Mindig az is maradok!
Számomra több mint egy csapat,
A Fradi -
Szív és
Akarat.
Ordas szkepszisek honában
Rés hitetlenség falában,
Hogy nem minden a túlerő,
Hogy a végzet legyőzhető.
Hit a Reménnyel határos;
Hajrá, hajrá
Ferencváros!
Nagy globális elmezavar;
Pénzhatalom jót nem akar.
Az igazi Erkölcs:
Béke,
Na de ahhoz - több ész kéne...
Minden bajok ősforrása
A hatalom gonosz vágya...
A fejétől bűzlik a hal...
Nagy globális elmezavar...
Orion űrhajós jövő
Csak filmekben jöhet elő.
Gyerekfejjel tűzbe hozott,
Képernyő elé tapasztott.
Küzd a nemes ember-jellem
A gonosz varangyok ellen...
Hogy izgultunk...
Hogy élveztük...
Akkor még észre sem vettük,
Hogy miről is szól a mese,
Hogy mi is lappang mögötte.
Tüstént látszana a lényeg,
Ha varangyok nem lennének...
Orion űrhajós jövő;
Űr-álarcos múlt-kikötő...
A délceg hatvanas évek
Küldtek ódon jövőképet.
A scifi aranykora volt,
Lelkünkben űrnóta dalolt...
Tán buborék minden Élet,
Hozzá külön Téridő,
Halál után csapó kettő,
Megint Jelen, majd -
Jövő.
A látszólag közös világ
Részben Tudat díszlete,
Önmagának minden Tudat
A Mindenség Közepe.
Az Isten is öntörvényű,
A végzetnek nem falaz,
Az újra kezdődő Élet
Sosem lehet ugyanaz.
Semlegesen, objektíven
Tán még az ég sem dörög,
Tán buborék minden Élet,
Tán minden Lélek örök...
Tavaszi Idő-hullámok
Napfényes vizein járok.
Lélek-evezőmet fogom
Felezőnyolcas-ladikon.
Nyúlós-nyálkás próza-mocsár
Fölött a Nap sohase jár.
Nyakatekert hosszú sorok
Kígyója posványban morog.
Halandzsa-hulladékhegyek
Fölött donganak a legyek.
Tavaszi Idő-hullámok;
Kánon-dombra sose hágok.
Hatvan fölött is kék az ég,
Újra dereng a messzeség.
Ha a perc még nem a végső,
Vízöntőnek sose késő.
Egy örökifjú világon
Minden vers, de semmi kánon.