Nem szobatiszta doktrínák
Maguktól nem adják alább.
A ráfogásos "haladás"
Lába csámpás, szeme csipás.
A világ már azon remeg,
A hülyék ne sértődjenek...
Dogma-kertben dudvát szedve,
Szakadékba lelkesedve.
Saját lábunk alá aknák...
Nem szobatiszta doktrínák..
Hamis múltat selejtezve
Tudjuk meg, mi is az
Eszme.
Végtelen a Történelem,
Sosem volt célja a jelen.
Győztes írta képleteket
Könyörtelenül eltemet.
Az Idő Isten szolgája,
Minden hatalom bírája.
Hamis múltat selejtezve
Elhull minden hamis eszme.
Időn túli sziklaszirten
Pihen csendesen az Isten.
Fáradt esők,
Hűvös nyarak;
Lomha fekete madarak.
Szamárhátíves vén Idő
Lent lassan mindent körbenő.
Korra kor fásultan köszön,
Minden csupa poshadt közöny.
A Szabad Akarat kevés..
Fejlődés
Vagy visszaesés?
Töpörödött világkánon
Kocog kilőtt tank-szamáron.
Idő alatt Atlantiszok
Halott szíve kongva dobog.
Időn túli sziklaszirten
Fejét csóválja az Isten.
Amikor nem védtük az országot,
Minden szomszéd a nyakunkra hágott.
Szerbek, románok, meg csehszlovákok
Rohanták le tüstént az országot,
Antant-vezetéssel nekünk estek,
Amit elvehettek, el is vettek...
Hittünk Wilson tizennégy pontjában,
Meg francia lovagiasságban,
Saját játszmánkban kibicek voltunk,
Békében hittünk -
De meglakoltunk.
Csak néztük
Néztük tehetetlenül,
Ahogy a területrabló
A nyakunkra ül...
Hej, ha akkor...
Mégis...
Mégis...
Fegyvert ragadunk,
Saját sorsunkról
Jót csak az kaphat,
Aki Jóra vár;
A Teremtés erre a srófra jár.
Ahol csak zokszó van télre, tavaszra,
Ott mindig lesz majd ok újabb panaszra.
Egyéni jövőnket nem Isten írja,
A pesszimizmus a boldogság sírja.
Azt képzeli a szarvas kapitális,
Hogy csak a gonoszság lehet "reális"...
Csak őszinte
Reményre jön
A Nyár;
Jót csak az kaphat,
Aki Jóra vár.
Ha a világ tótágast áll,
Majd lábára tottyan,
Ha "eszméi" váladéka
Szeme közé lottyan.
Ha eszetlen doktrínának
Pénz-szárnyai nőnek,
Akkor is alá van vetve
Istennek,
Időnek.
Ha világ-dogmák agyara
Rózsaszínre vásna,
Akkor sem kell semmit adni
Látszat "haladásra".
Hogyha Jövőt engedne még
Fegyver, atom, vegyszer;
A világ esze majd úgyis
Helyrebillen
Egyszer.
Tanévzáró bölcsességek
Legtöbbször keveset érnek.
Fáradt igazgató rebeg
Sokszor hallott közhelyeket,
Nem minden diák alszik el,
De még a többi sem figyel,
Űzné őket a nyár heve,
S eltelt a június fele...
Tanévzáró bölcsességek
Gyertyaszála csonkig éghet,
Érzékeket hevít a nyár,
Pezsdül tőle diák, tanár,
A túl okos szencenciák
Csak a tanév sírját ássák,
Nem terem földjükön holnap;
Leginkább a falnak szólnak.
Zrínyi Péter - Zrinski, Petar...
Szellemharcosként köztünk jár.
Inkább horvát volt, mint magyar,
Harcosként, mint a zivatar
Úgy támadott a törökre,
Sok oszmán hadat tett tönkre,
Számos szép győzelmet megért,
Amíg Miklós, a bátyja élt...
Zrínyi Péter - Zrinski, Petar...
Isten és az idő nem vár...
Szervezkedni - vezér nélkül;
A lehetőség megvénül,
Ötletelni tettek nélkül;
Az örvénybe fullad végül...
Fenyegető vén fellegek
Sötétítik el az eget.
Időn túli sötét estén,
Világháború küszöbén...
Már minden kötél elszakadt,
Minden ész világgá szaladt,
Szerelmek,
Hitek és
Álmok
Tartják most már a világot.
Idő busa feje biccen;
Értünk imádkozik Isten.
Világháború küszöbén;
Időn túli sötét estén...
A Boldog Pillanatok
A lelkünkben születnek,
Kikövezhetjük velük
Az egész
Életünket.
A Kedvességet, Türelmet
Isten is megáldja,
Boldogságra,
Szerelemre
Jöttünk a világra.
A Boldogság tart bennünket
Erkölcsileg frissen,
Boldogságunkban él tovább
Általunk
Az Isten.
Oklevelek és krónikák
Kérdéseket adnak tovább.
Nyelvünk bölcsője hol lehet?
Behozták, vagy
Itt született?
Pannonok?
Szarmaták?
Avarok
Voltak az első magyarok?
A mesterkélt őstörténet
Ostoba tévútra tévedt,
Most kell mély levegőt venni,
És mindent újra kezdeni.
Mit kell nézni?
Hogyan tovább?
Oklevelek és krónikák...
Kora nyáron, eső után
Gerlice búg a körtefán.
Lágyan suhannak a szelek,
Késik még a pogány meleg.
Bágyadt Nap a felhők felett,
Most piheni ki a telet.
Van kezünk, lábunk, Istenünk;
Élhetünk,
Ha élni merünk.
Üres folt a Jövő falán;
Kora nyáron, eső után.
Sok gondot elmos az eső,
A többinek új feje nő.
Sorsüldözött hétköznapok
Lába pocsolyában tocsog.
Pislogva vibrál a világ,
Nagy szemmel néz a fáradtság.
Újulni vágyik
Az Erő;
Sok gondot elmos az eső.
Kis Gyöngyeim a színpadon
Hétköznapi ünnepnapon.
Mennyi csodálatos
Gyerek!
Fénylő, tiszta
Tekintetek!
A cselekmény szinte rohan;
Szeretnivalóságosan.
Hit lobog,
Borzong
A Lélek;
Most ezerszeresen élek.
Hétköznapi ünnepnapon;
Kis Gyöngyeim a színpadon.
Végsőkig fáradt világban
Talán éppen kora nyár van.
Mindent profán ész vezérel,
Technikával, pénzzel, vérrel.
Kora nyárra kívül-belül
Ateista fátum terül.
Áll az isten egymagában;
Végsőkig fáradt világban.
Még mindig bennünk a
Méreg;
Csúszik-mászik
Határokon kívül-belül,
Szidalmakban dagonyázik,
Érvel, érzelmekkel játszik
A Trianon-féreg.
Még nem tiszta az
Ég,
Nincs vége még.
Asztalhoz ült a sok diplomata,
Brit, amerikai, olasz, francia,
Nem béke volt,
Béke-paródia,
Területrabló konferencia...
Vicsorított a sok éhes agyar...
"Nem számít néhány százezer magyar..."
Csatlósok nyála folyt,
Utak,
Hidak,
Nyersanyag,
Vasutak;
Nagy fosztogató fekete mise;
Drága Születésnaposom!
Nagyon boldog légy ma!
Te vagy életem
Legnagyobb,
Legszebb
Ajándéka!
Drága Születésnaposom!
Rólad szól
Az Élet;
Addig élek,
Amíg magam mellett tudlak
Téged!
Te vagy az én életemnek
Értelme és
Célja;
Drága Születésnaposom,
Nagyon boldog légy ma!
Szférák áradó zenéje
Hömpölyögve szól,
Egyedül Isten hallgatja
Csendben
Valahol.
Sok millió új világban
Alakul
A Rend;
Életet csak
Harmónia,
Szeretet
Teremt.
Nem muzsikál gazdaság, se pénz,
Se ráció,
Nem tud zenét szerezni az
Evolúció.
Szférák áradó zenéje
El sosem akad;
Az Isten konzervatív, és
Mindig az marad.
Itt nincs atonalitás, se
Disszonancia,
Az életnek mindig van
Ritmusa,
Dallama.
Szférák áradó zenéje
Hömpölyögve szól,
Vén magányos kuvikmadár
Posztmodern önérzetre száll.
Evolúciós képzetek
Hűtőházban képzelegnek,
S minden mű-végzet tovaszáll,
Amikor az áram leáll.
Az örökség elkártyázva,
Liberális ronggyá ázva.
Virtuális könyvégetés,
Vége most is: fegyverkezés.
Nem hallják,
Pedig kiabál -
Vén magányos kuvikmadár.
Avalonba nem megy vonat.
Luxusszállója sem akad.
A kollektív tudattalan
Távoli ködében suhan
Fennkölt, szomorú emléke;
A múlt: harc,
A jövő: béke.
A Földön
Az Élet
A Rend;
Hősöket az Idő teremt.
A Múlt
Mindenkit
Befogad;
Avalonba nem megy vonat.